A Népszabadság arról ír, hogy az önkormányzati rendszer átalakítására készül a kormány, de a részletekről még keveset tudni. Az viszont tény, hogy a Fidesz ma sok mindent másként lát, mint ellenzékben, így nem tabukérdés többé a kis önkormányzatok megszüntetése és a társulási kötelezettségek előírása sem. Az egyik lehetséges elképzelés szerint a kisközségekben nem lenne sem polgármester, sem önkormányzati hivatal csak elöljáró állna a falu élén. A Belügyminisztérium államtitkára szerint az eladósodásnak azzal vetnének gátat, hogy az önkormányzatok hitelképességének vizsgálatában, a hitelek engedélyezésében valamelyik miniszternek vagy az Állami Számvevőszéknek is szerepe lehet. A Fideszesen belül sem teljes az összhang. Kósa Lajos Debrecen polgármestere a gondolatát is visszautasította annak, hogy egy miniszter döntsön a helyhatóságok hitelfelvételéről. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetéségnek főtitkára szerint a hazai rendszer átalakítása előtt meg kell határozni a települési önkormányzás minimumfeltételeit, vagyis azt: mitől válik egy lakóközösség alkalmassá arra, hogy saját ügyeiben eljáró önkormányzatot helyhatóságot hozzon létre.

A Magyar Nemzet információi szerint új főigazgatókat és felső vezetőket nevezhetnek ki számos állami egészségügyi intézet élére. A nemzeti erőforrás miniszter az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában tette közzé a pályázatokat. Sokan meglepődtek a kiíráson, mert még el sem csitult a fővárosi kórházvezető-menesztési botrány. A kiírás szerint meg lehet pályázni az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgatói posztját. Összesen 12 intézmény élére keresnek vezetőket. Nem sok olyan állami intézet maradt, amelynek első számú vezetői posztját nem hirdették meg. A pályázatokat a következő harminc napban lehet leadni személyesen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban. Az elbírálási határidő 60 nap, az állásokat pedig az elbírálás után azonnal be lehet tölteni. De nemcsak főigazgatókat, hanem gazdasági vezetőket is keres a tárca. Összességében majdnem 30 állás hirdettek meg.

A Világgazdaság arról számol be, hogy a tárcáknak másfél hét alatt kell előkeríteniük a stabilitási alapba szánt több milliárd forintot. Akár a reformcsomag „előszelének” is betudható az az összesen mintegy 240 milliárd forintos zárolási kötelezettség, amelyet még két hete jelentett be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és amelyről pénteken meg is jelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Arról, hogy miként teremtik elő a megtakarításokat a fejezetek, jövő hét szerdáig kötelesek referálni az érintett szervezetek a Magyar Államkincstárnak A legnagyobb zárolás a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát érinti, itt közel 40 milliárd forintos elvonásról van szó, de nemigen lélegezhet fel a honvédelmi és a fejlesztési tárca sem. A kabinet igyekezett mentesíteni azokat a forrásokat, amelyektől a gazdasági növekedés felpörgését remélik. Ezért is szerepel a határozatban az a kitétel, hogy európai uniós forrást tartalmazó előirányzatok esetében nem lehet zárolást érvényesíteni.
inforadio.hu