Azt mondja egy pasas a papagájának:
– Most lemegyek a boltba, de ha megint megiszod a pálinkámat mire visszaérek, akkor egyenként tépkedem ki a tollaidat.
Le is megy a boltba, kis idő múlva visszajön és látja, hogy elfogyott a pálinka. Ránéz a papagájra, aki a csőrével épp a saját tollait tépkedi:
– Kell a francnak ez a sok toll!

Mennyi a pálinka és az aszpirin összege?
– ???
– 11, ugyanis a pálinka üt, az aszpirin meg hat, és ugye üt meg hat az tizenegy.

Az étteremben a pincér a vendég asztalánál szervírozza a halételt. Egy-két perc után a vendég így szól a pincérhez:
– De uram, ennek a halnak pálinkaszaga van!
A pincér pár lépést hátralép, majd megkérdezi:
– Még most is, uram?

Az öreg székely száz éves, és az újságíró elmegy hozzá, hogy meginterjúvolja.
– János bácsi, legyen szíves, mondjon nekünk az életéből egy vidám történetet.
Az öreg elkezdi:
– Már vagy nyolcvan éve történt, mikor a szomszédom átjött, és mondta, hogy nem találja a birkáit. Rögtön keresésükre indultunk vagy öten egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt birkákat, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk a birkákat, mindet meghágtuk. Az volt ám a szórakozás!
Az újságíró gondolja, hogy ezt a történetet nem írhatja meg az újságban, és kéri az öreget, hogy meséljen neki másikat.
Az öreg megint elkezdi:
– Már vagy hetven éve történt, hogy a szomszédom átjött, hogy elszökött a felesége. Vagy öten a feleség keresésére indultunk egy demizson pálinkával. Sokáig keresgéltük az eltévedt feleséget, és közben eliszogattuk a pálinkát. Mikor megtaláltuk, mindannyian meghágtuk az asszonyt. Az volt ám a szórakozás!
Az újságíró ideges, mert ez a történet sem alkalmas arra, hogy megírja. Gondol egyet és így szól az öreghez:
– Jól van János bácsi, talán inkább hagyjuk a vidám történeteket. Nem történt magával a hosszú élete során valami szomorú, amiből az újságolvasók tanulhatnának?
Az öreg arca egyszerre elkomorodik:
– Már vagy ötven éve törtent, hogy egyszer eltévedtem…

Két alkoholista elmegy kempingezni. Mondja az egyik:
– Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megszúrna minket egy rozsdás szög, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
– Két rozsdás szöget.

Házaspár egy kínai vendéglőben vacsorázik. A vacsora és néhány pohár rizspálinka után a férj viccelődve megkérdi a főszakácsot:
– Remélem, nem kellett a mi vacsoránk miatt két kóbor cica életét kioltani?
– Szó sincs róla uram, már döglötten találtam őket.

Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
– Kérem mondja el egy napját!
– Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát…
– Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
– Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!

A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi:
– Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám?
– Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka.

Pistike áll az utcasarkon egy póznának támaszkodva. Egy szál cigit szív, mellé jó nagyokat húz egy pálinkás üvegből. Arra megy egy szigorú vénasszony:
– Nem kéne neked kisfiam inkább iskolában lenned?
– Hogy a fenébe lennék iskolában, hölgyem, hiszen még csak öt éves vagyok!

Öreg székely bemegy a kocsmába. Tíz felest rendel szilvapálinkából a kocsmárostól. Lerakatja a pultra őket, majd szépen sorban megissza egyiket a másik után.
Kicsit megrogyik a lába.
Ismét rendel. Megint lejátszódik az előbbi jelenet. Az öreg lába rendesen megrogyik, kitántorog az ajtón, ott aztán hanyatt fekszik és félhangosan morfondíroz magában:
– Ha fel tudok kelni, akkor iszok még tíz felest! Ha nem, akkor hazamegyek.

Egy utazó ügynök becsenget egy házba. Egy kisgyerek nyit ajtót, egyik kezében cigaretta, a másikban egy üveg pálinka.
– Itthon vannak a szüleid? – kérdezi az ügynök.
– Na mégis, mit gondolsz?

Az egyetemista diák először megy haza iskolakezdés óta.
Az anyja mondja neki:
– Kisfiam, levágtam két tyúkot. Mit főzzek belőlük?
Erre a diák:
– Pálinkát!

Józsi és Sanyi focimeccsre mentek.
Egy üveg pálinkát is vittek magukkal és megbeszélték, hogy amikor gól esik a meccsen, lehajtanak egy-egy kupicával.
A meccs befejeződött, a végeredmény 0:0.
Nagy csend után Sanyi leverten megszólalt:
– Te Józsi, legközelebb menjünk inkább kosárlabda meccsre.

A fiatalkorú bűnözőknél külön statisztikát vezetnek arról, hogy a fiatalkorú bűnöző fogyaszt szeszes italt vagy sem. A főtárgyaláson tehát erre vonatkozólag kérdést kell intézni a fiatalkorú vádlotthoz. Az elnök a kérdést így teszi fel:
– Iszol bort, sört vagy pálinkát?
– Pálinkát kérek!

Két sofőr pálinkázik a kocsmában, kint meg járó motorral pöfögnek a kocsik.
Az ablakon keresztül lesi a rendőr, ahogy a sofőrök koccintanak.
– Hé! – Kiált oda. – Maguk mit isznak?
– Pertut.
– Az más! Mert ha pálinka lenne, most rögtön elvenném a jogosítványukat!