Február elejére újra nekifutnak a sokat bírált felsőoktatási törvény koncepciójának kidolgozásához. Egy Navracsics Tibor által összehívott pénteki egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy készítenek egy problémalistát a felsőoktatás jelenlegi gondjairól, egy másik dokumentumban pedig az alapelveket rögzítik.

Miután a Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárság felsőoktatási koncepcióját az utóbbi hetekben sorozatos támadások érték, pénteken egyeztetést tartottak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett megbeszélésen ott volt Réthelyi Miklós, a Nemzetierőforrás-minisztérium vezetője, Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár, kilenc rektor, valamint a hallgatókat és a doktoranduszokat képviselő szervezetek. Képviseltette magát a találkozón a fejlesztési és a nemzetgazdasági tárca is.

Az a megegyezés született, hogy február elejére elkészítenek egy problémalistát a felsőoktatás jelenlegi gondjairól, egy másik dokumentumban pedig az alapelveket rögzítik, amely így a magyar felsőoktatás jövőképeként is felfogható majd.

Miután minden érintett megalkotja saját javaslatait e két témakörben, „összegyúrják” azokat a mostani koncepcióval, és így meglesz az a közös alap, amellyel az egyeztetés folytatható. Az egyeztetés után tartott sajtótájékoztatót többek meglepetésére nem is Hoffmann Rózsa, hanem Nagy Anna kormányszóvivő tartotta.

A tervek szerint február elejére készülnek el a dokumentumok, és február első felében folytatódhat az egyeztetés az összesített javaslatok alapján. Ha ezekben is sikerül egyetértésre jutni, akkor le lehet zárni az egyeztetések első fázisát, és „tovább lehet lépni a részletek felé, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy magának a törvény kidolgozásának az irányába is el lehet indulni” – mondta a szóvivő.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy lényegében újra kezdik a felsőoktatási törvény koncepciójának kidolgozását. A KDNP-s irányítású oktatási államtitkárság a nyáron kezdte meg az előkészületeket a koncepció kimunkálásához. A munkában részt vevő szakértők nevét nem hozták nyilvánosságra. A vitaanyagot november elején tették közzé.

Pokorni Zoltán tavalyi ősszel már élesen kritizálta  a felsőoktatási koncepciót. Mint lapunknak adott interjújában  is elmondta: az előkészítést az államtitkárság saját szakértőivel végezte, abba még a Fidesz képviselőit sem vonták be.