Hagyó betonkeményre gyúrta magát, hogy védekezzen. Élményeiről mesélt Damu Roland. A börtönélményeiről mesélt a Blikknek Damu Roland, akit volt barátnője , Tímea azzal vádolta meg, hogy megerőszakolta és megverte őt a lakásán.

– Azokat a napokat, amelyeket a Venyige utcai börtönben töltöttem, egyszer papírra vetem. Az volt a szerencsém, hogy korábbi rendőrökkel kerültem egy cellába. Volt ott alezredes, százados. Többször találkoztam Hunvald Györggyel is, aki úgy üdvözölt, „Szevasz, Roland. Nem ismerjük egymást, de Gyuri vagyok, én voltam a hetedik kerületi polgármester. Hallom, téged meg kiírtak a sorozatból. Rohadjanak meg” – mondta el a lapnak a Jóban Rosszban egykori karaktere, s hozzátette: mivel egy héten csak egyszer lehetett fürdeni, egy jutalomzuhanyzásért elvállalta, hogy felsöpri és négykézláb felmossa a köztörvényes bűnözők szintjén a folyosót.

De autogramot sem adott ingyen. Az egyik smaszszer három aláírásáért engedélyezte neki és a cellatársainak, hogy a közösségi szobában pingpongozzanak egyet. Pedig amikor bementek a szobába, nagyjából negyvenen várakoztak az asztalra, s esélye sem lett volna játszani. A sztárság azonban jól jött a rácsok mögött is.

– A volt főpolgármester-helyettes Hagyó Miklóssal is találkoztam, ő szépen kigyúrta magát. Kőkeményen edz, mert meg kell védenie magát. A kiskunlacházi tinilány gyilkosa nekem örvendezett, hogy milyen olcsón úszta meg. Abból tudtam, hogy valóban ő tette – mesélte a poklokat megjárt színész, aki szerint alapjában véve jól bántak vele a börtönben, vigyáztak rá.

atv.hu/Blikk