A zöld tea újabb előnyös hatását igazolták

A Phytomedicine című, gyógynövényekkel foglalkozó tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a kínaiak ősi itala meghatározó szerepet játszik a szellemi hanyatlás és a rák kivédésében.

A Newcastle Egyetem kutatóinak vizsgálata azért egyedülálló, mert nem egyszerűen arra voltak kíváncsiak, hogy a frissen főzött zöld teában lévő jótékony vegyületek hogyan hatnak a szervezetünkre, hanem azt is szimulálták, hogy ezekből a jótékony vegyületekből mi marad meg az emésztést követően, képesek-e még a remélt előnyös hatások kifejtésére, illetve felszívódnak-e egyáltalán a bélrendszerből. Az ugyanis, hogy egy hasznos tápanyagot elfogyasztunk, még nem garancia arra, hogy fel is szívódik beleinkből, illetve hogy kifejti a kívánt kedvező hatást.

„A vizsgálatunk legizgalmasabb eredménye, hogy a megemésztett zöld tea vegyületei még hatásosabbak az Alzheimer-kór ellen, mint a frissen főzött teáéi” – magyarázta a kutatásvezető, dr. Ed Okello. „Ráadásul kiderült az is, hogy az emésztés során keletkező vegyületek daganatellenes hatásúak, azaz a rákos sejtek szaporodását jelentősen lassítják.”