Nagy Kálmán:„Sokan kérdik, ilyen kegyetlen vagyok-e? Fészekbontó program jöhet

Több száz miskolci család áll tűrőképessége szélén a Fészekrakó program körüli botrányok miatt. A több lakásba is illegálisan beköltöző új lakók sok helyen nem fizetik a közműköltségeket, egész paneltömböket fenyeget a villany kikapcsolásának veszélye, a közbiztonság is romlott, a miskolci ingatlanok elértéktelenedése pedig a korábbinál is drasztikusabb mértékű. Minden politikai erő szeretné elkerülni, hogy a legnagyobb téli hidegekben kilakoltatással kelljen megoldani a helyzetet, ám más megoldás nem látszik. Az Országgyűlés csütörtökön fogadhatja el a társasházakról szóló törvény módosítását, ám ez is legfeljebb részmegoldásokat hozhat.

A gyanú szerint az elmúlt öt évben többen is úgy vásároltak ingatlant, főleg az avasi lakótelepen, hogy szocpol támogatást használtak fel a kedvezményes hitel alapjaként, és hamis iratokkal jobbnak állították be az anyagi helyzetüket. Ám kiderült, sokan képtelenek kifizetni a közüzemi számlákat és a közös költséget. Az elmaradások miatt több háztömbben is kikapcsolhatják a villanyt. Most, amikor a hideg elől sokan beköltöztek városi rokonaikhoz, megesik, hogy három-négy család is él ugyanabban a lakásban.
A Nemzetgazdasági Minisztérium több Miskolcról érkező javaslatot is beépített a holnap elfogadandó törvénymódosítás tervezetébe, de nem könnyű törvényes és végrehajtható eszközökkel megoldani a problémát – mondta el a kereszténydemokrata Nagy Kálmán, miskolci parlamenti képviselő. A legfontosabb változtatás az lehet, hogy egy lakás már akkor is jelzáloggal terhelhetővé válik, ha a tulajdonosa háromhavi közös költséggel tartozik. Sokat számít, hogy a bíróság a közös képviselő javaslatára három héten belül elrendelhesse a tárgyalást, aminek alapján végrehajtást rendelhetnek el. Ám az csak azoknál megoldás, akik tudnának, de nem akarnak fizetni, és valószínűleg így sem fedezné a néhány házat terhelő 6-7 millió forintos tartozásokat.
Ráadásul így azok kerülhetnek bajba, akik tisztességesek, a csalók könnyebben kibújhatnak a végrehajtás alól – hívta fel a figyelmet Varga Gergő (MSZP), Avas önkormányzati képviselője. Ezért is szeretné elérni, hogy a rendelkezésre állási támogatásból letiltható legyen a közös költség összege, valamint a sorozatos rendőrségi kiszállások díja. Támogatná azt is, hogy az április 15-ig életben lévő kilakoltatási moratóriumot oldják fel a Fészekrakó program lakásaira. Az aláírásgyűjtés ezekért a célokért már tart, eddig 3-4 ezer aláírás gyűlt össze. Az esetleges téli kilakoltatásokat Varga és Nagy Kálmán is emberileg nehezen elfogadhatónak nevezte, de mindketten hozzátették: a miskolciak türelme fogyóban van. Ahogy Nagy Kálmán összegzett: „Sokan kérdik, ilyen kegyetlen vagyok-e, hogy embereket tennék ki a hidegbe. Nem. De fizesse be a köztartozásokat, aki ezt kegyetlennek tartja.”
Márciusig lehet vádemelés
A Fészekrakó-ügyekben 30-40 eljárás indult, egyben született bírósági ítélet, méghozzá börtönbüntetésről – tájékoztatott Martosi György a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészségről. A vád minden esetben ugyanaz: csalás, köz- és magánokirat hamisítása.
Két ügyben száz feletti a gyanúsítottak száma, ügyvédek, banki ügyintézők is érintettek, volt, akinek még élettársat is „hamisítottak”, hogy jobb feltételekkel indulhasson lakásért. Vádemelés 2011 első három hónapjában várható-írja a vg.hu