Az elmúlt hónapokban kiszabott csaknem tízmilliós pénzbüntetéssel együtt így már összesen 35 millió forint büntetésnél tart a csatorna – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság.

A Médiatanács vizsgálata megállapította, hogy a rádió szeptember 8-án és 10-én a reklámidő-túllépéssel megsértette a médiatörvény erre vonatkozó rendelkezéseit. Szeptemberben pedig összesen harminc alkalommal szegték meg azt a vállalásukat, miszerint minden nap este nyolckor 15 perces hírösszefoglalót sugároznak.

„A hatóság a fokozatosság elvét betartva járt el a rádió ügyében” – hangsúlyozták. A műsorszolgáltató azonban a legenyhébb figyelmeztetések, és a korábban kiszabott bírság ellenére sem változtatott a gyakorlatán, ezért részesült most szigorúbb elbírálásban – tették hozzá.

Az NMHH múlt csütörtöki közleményében tudatta, hogy a TV2-nek már összesen százmillió forint bírságot szabtak ki az Édesnégyes című műsora miatt. Legutóbb a Médiatanács szerdai határozatában 25 millió forint büntetést állapított meg. Még novemberben 19 millió, múlt heti döntésükben pedig 56 millió forint fizetésére kötelezte a csatornát a gyermekek védelme érdekében.

A három büntetést összeadva már százmillió forintot kell fizetnie a csatornának a csupán pár hónapot megélt műsor miatt, ami a hatóság szerint rendszeresen megsértette a médiatörvény gyermekek védelmében hozott jogszabályait.