Az UC Riverside-Boston Egyetem munkatársai 65 éven felülieknek olyan látásvizsgálati mintákat mutattak, amelyeket az alanyok már nem voltak képesek felismerni. A kutatók arra voltak kíváncsiak, fejleszti-e az észlelésüket ez az eljárás. „Azt tapasztaltuk, hogy mindössze kétszer egyórás gyakorlással és egy bonyolult stimulálási folyamattal ugyanolyan jó látáshoz tudtuk segíteni az idősebbeket, mint a fiatalabb résztvevőket” – mondta G. John Andersen az egyetem pszichológiaprofesszora.

Az életkorral összefüggő látásromlást – amilyen például a kontrasztérzékenység, az éleslátás és térlátás gyengülése – már korábban is sok tanulmány vizsgálta. Azonban ez az első, amely kimutatta, hogy a szemtorna komoly javulást eredményezhet.

A kísérlet három hónapig tartott. Az eredmények azt mutatják, hogy az agy idős korban is fogékony, és ezzel a technikával az életkor előrehaladtával természetesnek tekintett látásromlás is csökkenthető. „Mivel ez hatással van a vezetési képességre, a mobilitásra, sőt az egyensúlyérzékre is, a kísérlet azt sugallja, hogy a szemtorna az idős emberek jobb egészségéhez és közérzetéhez vezethet” – vonják le a következtetést a kutatók.

A tanulmány a Journal of Vision című lap onine kiadásában jelent meg.

Forrás: hvg.hu