Kész. Vége. Eddig tartott, az úgy tűnik hiábavaló  türelem. Elfogyott. Ha mostantól – legyen az bárki – birtokomat, családomat, szabadságomat, testi-lelki épségemet veszélyeztető módon lép fel, nem fogok mérlegelni. Ezeréves felhatalmazásom van rá, és nagy ívben szarok a megélhetési ajvékolásokra. Polt Péter, Legfőbb Ügyész Úr, itt az idő!
Ez a borjúkötélen vezetett ország most is azt bámulja tátott szájjal, hogy „kuki, fuki, tutyi, mutyi, laca, maca” meg a faszt sem érdekli melyik, háromszoros kiszfaktoros, vagy megafekáliás aspiráns kornyikálja hamisabban a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című, egy időben irredentának számító slágert. (Naná, hogy nem ezt a számot, hiszen ez sértené a szomszéd népek önérzetét.) Marhafejország népének még arra is jut ereje, hogy maradék idejében azon izguljon, hogy „pucus, lucus, lompos, és bozontos” közül melyiknek jön össze hamarabb a gruppen  kamatyolás a well-óóó vellában. Ez alatt meg, nem is olyan halkan, a küszöbön ott dübörög a félelem.
Azt hittem, Olasz (Bayer Zsolt, emlékezetes publicisztikája óta: cigány)liszka volt a mélypont, ennél mélyebbre nem süllyedhetünk. Úgy gondoltam, megboldogult Szögi Lajos mártírhalála végre felébreszti a jóérzésű kisebbségieket, és a három (nem látó, nem halló, nem beszélő) majom szerepében pózoló többségi társadalmat, hogy eddig, és ne tovább. Megint tévedtem. A tiszavasvári tanár brutális legyilkolása inkább csak egy folyamat kezdete volt, elég ha a bukaresti cigány gettó közelében! felnőtt kétméteres kézilabdázó, Marian Cozma, a hatóságok előtt jól ismert bűnözői kör általi meggyilkolására gondolunk. Azóta se szeri, se száma a sajtó figyelmét, valamint az emberek ingerküszöbét már fel sem keltő támadásoknak, (tanár, orvos, mentős, közszolga, rendőr!!!, stb. a szenvedő fél), autósokat ért fenyegetéseknek, lincseléseknek, ahol az elkövető személy(ek) származását, etnikai hovatartozását diszkréten  elhallgatják. Hiszen, ugye az már diszkrimináció lenne. Milyen furcsa, az önmagát a demokrácia élharcosának, a nemzetek olvasztótégelyeként definiáló USA-ban egyértelmű, hogy a rendőrségi jelentésekben, körözésekben „fekete”, „kaukázusi”, „skandináv”, „kevert” -t szerepelnek a delikvensek hovatartozása, addig Magyarszágon – hivatalosan – nem. Vicces, egyben önbecsapós játék. Különben honnan tudnák az illetékesek, hogy hány százaléknyi a büntetésvégrehajtási intézményekben fogva tartott …. száma? Hölgyeim, és uraim, tisztelt honfitársaim, bal és jobboldali érzelműek, vallástól, bőrszíntől függetlenül, megkérdezem, meddig még? Most is, amikor e sorokat pötyögöm a gépbe, azt hallom, hogy mi történt egy dunántúli, ún. „felzárkóztató” iskolában. Hogy még a cigány mentort! is megverték a „gyerekek”. ” A három fiatalember autón elmenekült”… Az ész megáll. Senkinek nem tűnik fel ebben a degenerált országban, hogy miközben egyesek „mélyszegénységről” pofáznak, addig „kettesek” autón furikáznak? Hol, melyik autós iskolában vizsgáztak, miből (mert nem dolgoznak!!!) vették(???) a kocsikat, nekik nem okoz gondot az égbe szökő benzináremelés? Minden közintézményben, (hivatalban, kórházban, orvosi rendelőben, iskolában) ki van téve, hogy a közfeladatot ellátó személyek elleni legkisebb, szóbeli inzultus is bűncselekménynek minősül. Mindeközben a B.-A.-Z. megyei kórház, közismerten emberbarát főigazgatóját már kétszer fenyegették meg halálosan rokonok, mialatt életmentő segítséget nyújtott a bajba jutottaknak… Itt az idő! Ha jól rémlik, ez volt a Fidesz választási szlogenje, nos, valóban itt. De, jelen és nem múlt időben, ha lehet. Amíg nem késő, hogy úgy mondjam: Polt, itt az idő!