Életveszélyes állapotban szállítottak egy budapesti kórházba egy csecsemőt még november végén Üllőről – adta hírül szerdán az RTL Híradója. A televízió szerint a kislány testén emberi harapás és verés nyomait is megtalálták az orvosok, állapotát azóta már stabilizálták.

A Pest megyei rendőrség az ügyben nyomozást indított, amely során kiderítette, hogy a gyereket folyamatosan bántalmazták a szülei. A gyereket a gyanú szerint azért verték, mert nem bírták hallgatni, hogy sír.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a másfél hónapos csecsemő jobb lábát eltörték. A 18 éves anyát és a 21 éves apát néhány nap alatt elfogták a rendőrök, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatásukat. A fiatal szülőket szerdán orvosszakértőhöz vitték, hogy lenyomatot vegyenek a fogsorukról: ez bizonyíthatja, hogy valóban tőlük származnak a kislány testén lévő harapásnyomok.