Az üzemeltető egy szövetség, amely szerint a törvény nem tiltja azt, ha valaki marihuánát  fogyaszt nem nyilvános helyen.

A spanyol fővárosban a közelmúltban zártkörű klub nyílt, ahol a vendégek marihuánás cigarettát is szívhatnak. A Cannabis Club egy étterem-bár keretein belül üzemel. Nem egész egy hónapja kezdte meg működését. Az üzemeltető egy szövetség, amely szerint a törvény nem tiltja azt, ha valaki marihuánát fogyaszt nem nyilvános helyen.

Alicia Mendez szóvivő kiemelte: „a nagyközönség nem térhet be. Csakis a klubtagoknak van jogosultságuk a belépésre.” Azt is leszögezte, nem árulnak drogot, nem is népszerűsítik annak fogyasztását. Csupán helyet biztosítanak emberek egy csoportjának, akiknek közös az érdeklődésük.

Mendez szerint a cannabis fogyasztása nem csak „lazításként, hanem terápiásan is lehetséges.” Noha minden szabályosnak tűnik a klub működésével kapcsolatban, mégiscsak komoly fellegek gyülekeznek a vállalkozás felett. Január 2-án lép ugyanis hatályba Spanyolországban az új, szigorú dohányzási tilalom. Ez pedig megtiltja a füstölést minden zárt közösségi helyen, de tilos lesz cigarettázni a játszótereken és a kórházak környékén is.

„Tanulmányozzuk az új szabályt” – mondta Mendez. Majd hozzátette: „elvileg nem kellene, hogy minket érintsem a tilalom, hiszen mi egy magánklub vagyunk. Úgy is kellene ránk tekinteni, mintha egy otthon lennénk csupán. Persze megnézzük, milyen követelmények vonatkozhatnank ránk” – fogalmazott a klub szóvivője.