Kocsmai verekedésben vesztette életét Moldova György (†76) író. A tragikus kimenetelű esetet – egy jómunkásember   sallangmentes tömörségével – így mesélte el egy szemtanú: Törzshelyünkön, a Vörös Öregben sakkoztunk és fröccsöztünk, amikor bejött három ötvenes öltönyös. A bejárat elé egy batár nagy fehér BMW-t parkoltak. Pikírten röhögcséltek, rögtön látszott, hogy kötekedni akarnak. Zéró Kólát rendeltek, azt a diétást. Joli, a csaposnő mondta nekik, hogy itt olyat nem tartanak. Ezen is röhögtek, majd egyikük kért egy Traubit, a két bevállalósabb meg egy-egy krigli sört.
– Nézzétek már, nem hiszem el, a vén vörös fasz portréja! – kiáltott fel az egyikük, és a falon függő Kádár János képre mutatott. Társaival együtt ekkor már dőltek a röhögéstől. Egyikük a szivarvégét is a képre pöckölte. Na, ezt már a Gyuri bá se tűrte. Ekkor kelt fel a székéről – bár ne tette volna szegény – és ezt mondta:
– Ha nincs ez az ember, akkor a magatok fajta férgeknek nem lett volna mit szétlopni a dolgozóktól. Gyárakat, bányákat, amiket az ő vezetése alatt virágoztattak fel! – szó szót követett, majd az egyik öltönyös azt mondta:
– Gyere ki az utcára, vén vörös fasz!
És Gyuri bá kiment. Az egyikük ököllel be akart neki egyet húzni, de a hetven éven jócskán túli Gyuri bácsi olyan könnyeden hajolt el az ütés elöl, mint Papp Laci fénykorában. Majd lekevert egy hatalmas pofont a támadójának. Nem ököllel húzott be neki, hanem egy olyan emberes sallert adott, mint amilyet annak idején a mesterek osztottak ki a szemtelenkedő inasoknak. A pofonvágott képe kivörösödött. Rikácsolt, hogy ezt kikéri magának, őt felnőtt korában az életbe senki sem pofozta fel, még a könnyei is kicsordultak. Na, ekkor szabadult el a pokol. A másik kettő gyorsan Gyuri bá mögé osont, és szétverték a fején a söröskorsóikat. Aztán mindhárman hosszasan rugdosták a földre roskadt, magatehetetlen, idős írót, és csak akkor hagyták abba, amikor már farönkként feküdt. Vérbe fagyva, mozdulatlanul. Ekkor elkezdtek mobilozni. De ezek a szemetek – már elnézést, de nincs rájuk különb szavam – előbb az ügyvédeiket hívták, és csak aztán a mentőt. Isten a tanúm, legszívesebben meglincseltük volna őket, de olyan rozzantak vagyunk, hogy egy kisiskolás is kifogna rajtunk. Nekem kivették a félt tüdőmet, az Imike meg a Kálmán bácsi tolókocsis, a csapos Joli pedig műlábas. Nyolcvanhatban, a BUSZESZ raktárában egy targoncabaleset után csonkolták a jobb lábát térd alatt.”

Következő számunkban egy elismert publicista megható, önmarcangolástól sem mentes nekrológjával búcsúzunk az elhunyttól.

ÉLETRAJZI ADATOK

Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Folytatás Moldova György honlapján