Egy szakmailag értékelhetetlen és hiányosan elkészített, 32 oldalon megfogalmazott tanácsokért akart közel öt millió forintot kérni a miskolci RPE Nonprofit Közhasznú Kft. a Kós Károly Szakközépiskolától. A Fazola Henrik TISZK létrehozása miatt volt szükség pályaorientációs és pályaválasztási stratégia elkészítésére, erre vállalkozott az RPE, amely alapvetően pályázatok írásával foglakozik (Ők készítették a Fazola TISZK megalapításra kiírt pályázatot, amely közel 1 milliárdos projekt.) Kocsis István igazgató az eszakhirnok. hu-nak elmondta, ez ügy verte ki a biztosítékot nála. Levelet írt a cég vezetőjének, Huszti Gábornak, aki azóta sem készíttetett el használható szakmai anyagot. A Demokrata című lap szerint a miskolci önkormányzat „házi”pályázatíró cégében dolgozik Kormos Vilmos, a miskolci önkormányzat egyik osztályvezetőjének rokona. Kormos többek között az miskolci oktatási intézményekkel foglakozik. Lapunk megkeresésére elmondta, a veje dolgozik a cégnél, de nincsen összeférhetetlenség, hiába is piszkálják ezért. Egyébként pedig úgy tudja, az iskola által kapott anyag nem a végleges változat. Kocsis István szerint ennek ellentmond, hogy az RPE már júniusban elküldte a számlát, és azóta sem jelezte, hogy nem a végleges verziót küldték. Kocsis szerint a számlán olyan szakmai anyagokat is leszámláztak, amelyeket soha nem is láttak