Nyomozás a miskolci kórház működtetőjének szerződései miatt. 

A miskolci önkormányzat fideszes frakciója arra kíváncsi, milyen folyamatok zajlanak a miskolci kórházban, és az eddig történtekért kik a felelősek – mondta Szinay Attila, a frakció vezetője a miskolci Semmelweis kórház főbejárata előtt megtartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Szinay Attila emlékeztetett arra, hogy négy nappal ezelőtti, ugyanitt tartott sajtótájékoztatóján többek között azt követelték, hogy Káli Sándor polgármester az MSZP miskolci elnökeként adjon magyarázatot arra, miként fordulhatott az elő, hogy egy másik miskolci MSZP-s politikus – Bernáth Attila városi választmányi elnök – cége felszámolás iránti kérelmet nyújtott be a városi kórházakat üzemeltető gazdasági társasággal, a Misek Kft.-vel szemben.

A kérelem bíróságra való beérkezését dokumentumok igazolják – tette hozzá, megemlítve azt is: a városvezetés az elmúlt napokban a világosan és egyenesen feltett kérdésekre a mai napig nem válaszolt, hanem kitérő választ adott.

A fideszes várospolitikus új fejleményként közölte: időközben tudomásukra jutott, hogy a rendőrség a kórház két ügyében is nyomozást indított. A büntetőeljárások célja, hogy kiderítsék, milyen bűncselekmény történt a kórházat működtető társaság, illetve az X-Centrum Kft. és a Mark-Strat Kft. között kötött megbízási szerződések ügyében, illetve nyomoznak a szülészeti osztály felújításával kapcsolatban is – tette hozzá.

„Ismételten felszólítjuk Káli Sándort, hogy nyilatkozzon meg az ügyben, adjon választ korábbi kérdéseinkre, és részletesen tárja fel, milyen folyamatok zajlanak a miskolci kórházban, és az eddig történtekért kik a felelősek” – mondta Szinay Attila.

A sajtótájékoztatón – mint „kíváncsi városlakó” – megjelent az újságírók között Mokrai Mihály, Miskolc egészségügyért felelős szocialista alpolgármestere, és az elhangzottakhoz később csak annyit fűzött hozzá: „lerágott csont”, semmi újdonság nincs az elmondottakban. A rendőrség névtelen feljelentés alapján valóban nyomoz, a Szinay Attila által említett szerződéseket a kórházat működtető gazdasági társaság előző ügyvezetője kötötte, őt azonban már korábban elmozdította állásából az önkormányzat.

Mokrai Mihály korábban sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a miskolci kórházban zavartalan a betegellátás, nincs működési zavar.