A hét nagy szenzációja volt, hogy Röszkénél a határrendészek lekapcsolták egy neves kameruni focista, Samuel Eto’o 40 millió forint értékű lopott Bentley-jét. Luxusautókat Bács-Kiskunban ritkán kötnek el, a megyénkben ellopott autók 57 százaléka 1 millió forintnál kevesebbet ér.

Persze, ha csak egy 300-400 ezer forint értékű Suzukit visznek el a tolvajok, már az is nagy érvágást jelenthet a tulajdonos családnak, hiszen egyik napról a másikra autó nélkül maradnak. Ráadásul a tehetetlen düh is ott marad bennük: hirtelen értelmét veszti a kocsira való hosszú spórolás.

– Az idei év első hat hónapjában összesen 65 gépkocsit loptak el Bács-Kiskun megyében, közülük 37-nek az értéke 1 millió forint alatti volt – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Ez a szám az elmúlt esztendők időarányos adataihoz képest nem kiugró, bár az is igaz: mintha az utóbbi napokban igencsak szorgalmasan „dolgoznának” a kocsitolvajok.
Az idén ellopott autók érték szerint

1 millió Ft alatt: 37 db
1–3 millió Ft között: 12 db
3–6 millió Ft között: 15 db
6 millió Ft fölött: 1 db

Forrás: megyei rendőr-főkapitányság

Az autók legnagyobb részét egyébként „hagyományosan” Kecskemétről és környékéről lopják el. Nagy részüket aztán valószínűleg szétbontják, és az alkatrészeket értékesítik. A szóvivő elmondta: nem könnyű az autótolvajok után nyomozni, hiszen értékelhető nyom a legritkább esetben marad utánuk. Márciusban viszont sikerült elkapniuk a halasi rendőröknek egy háromtagú bandát, akik Halasról, Kunfehértóról és Kiskunmajsáról összesen hét gépkocsit kötöttek el.
Megyénkben az elmúlt fél évben 65 kocsit loptak el Megyénkben az elmúlt fél évben 65 kocsit loptak el

Mihályné Bornemisza Eleonóra hozzátette: a lehúzva felejtett ablak, a nyitva hagyott ajtó természetesen megkönnyíti a bűnözők dolgát, értéket az ülésen hagyni pedig felelőtlenség. Viszont a 107 vagy 112 tárcsázása semmibe sem kerül, ha gyanús alakok ólálkodnak a kocsi körül.

– Minden autót el lehet lopni. A felkészült tolvajok által alkalmazott technikák ellen a biztonsági rendszerek sem nyújtanak tökéletes védelmet – véli Tormási Attila autókereskedő. Persze a piti bűnözőknek még megyűlhet a bajuk a gyári felszereléssel, még akár egy riasztóval is. A „kezdő” autótolvajoknak gondot okozhat a váltózár, kormányzár. Tormási Attila szerint a hozzáértő tulajdonosok vagy műhelyek által beszerelt egyedi kapcsolók, indításgátlók is okozhatnak meglepetéseket. De ha profi az elkövető, nincs mit tenni, lehet a járgányban bármilyen riasztó, kormányzár vagy akár nyomkövető rendszer is. Utóbbi jeladóját állítólag egy egyszerű szerkezettel le lehet árnyékolni.

– Egy ismerősömnek volt nyomkövetős lopásvédelmi rendszer az autójában, mégis elvitték a kocsit, pedig csak negyedóráig nem volt a közelében. Nyilván minél több biztonsági technika van az autóban, az annál jobban megnehezíti a tolvajok dolgát. Állítólag három perc után már olyan nagy a kockázati tényező, hogy annál hosszabb ideig nem babrálnak egy kocsival. Ilyen szempontból a forgalmas helyeken parkoló kocsik talán kevésbé vannak kitéve a lopásveszélynek. Az olyan tolvajok ellen azonban végképp nem lehet semmit tenni, akik éjjel felpakolják az autót egy trélerre, és már viszik is – mondta el Tormási Attila.
baon.hu