Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök bejelentette, hogy országa már 2019-ben embert akar küldeni a világűrbe, öt évvel korábban, mint eddig tervezték , jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Az elnök szerint ezzel a döntéssel válaszolnak a nyugati hatalmak Iránnal szembeni fenyegetéseire és az ENSZ Biztonsági Tanácsa büntető határozataira, amelyeket az iráni atomprogram miatt hoztak.

Irán nagyratörő űrprogramja keretében februárban Föld körüli pályára állított egy műholdat, amelynek fedélzetén egy patkányt és teknősöket helyezett el.

A nyugati hatalmakat aggasztja annak lehetősége, hogy Irán megszerzett atomipari és űrkutatási ismeretei révén atomfegyvert és ballisztikus rakétákat fejleszt k