Az ismeretlenek arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll állítja a település kisebbségi önkormányzatának vezetője.

Fercsák László elmondása szerint a házban lakó nő a lövéseket meghallva „legurította” alvó gyermekeit az ágyról, majd az ágy alá rejtette őket. Mint elmondta, három nagy durranást hallottak, de az ablak nem tört be, személyi sérülés nem történt.

A kisebbségi vezető azt mondta: a ház utca felőli oldalán három „golyó ütötte lyukat” fedeztek fel, és hétfő reggel értesítették a rendőrséget.

A rendőrség azonban nem talált arra utaló nyomot, hogy valóban rálőttek volna a házra. Az [origo] hírportál megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányságot, ahol azt mondták: átvizsgálták a házat, tanúkat hallgattak meg az ügyben, de bűncselekménynek nem találták nyomát, és a falon található sérülések sem újak.

Négy évvel ezelőtt halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg. A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt.