Az országos szintű felmérések alapján, a májusi és júniusi szélsőséges időjárás során keletkezett károk értéke megközelíti a 80 milliárd forintot. A lakásonkénti átlagos kár nagysága közel 100 ezer forint.


A hirtelen lezúduló csapadékmennyiség és az árvizek óriási károkat okoztak az ország minden területén. Olyan településeket is elöntött a víz, amelyekre idáig ez nem volt jellemző, éppen ezért a helybéliek nem voltak szakszerűen felkészülve a védekezésre.

Legtöbb helyen néhány perc elég volt ahhoz, hogy a záporeső következtében az utcákat elárassza a víz és megbénítsa, vagy teljesen leállítsa a közlekedést. A legtöbb kár a vihar miatt keletkezett, míg az esetek 10 százalékában a jégverés okozott problémát. „Az ilyen intenzitású viharok hazánkban viszonylag ritkák voltak ebben az időszakban” – véli Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. „A korábbi években, a tavaszi időszakban a természeti károk átlagosan nem haladták meg a 30 ezer forintot, az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása során azonban az átlagos kárösszeg már a 90 ezer forintot is meghaladja, ami már inkább a nyári viharokra jellemző tendencia” – tette hozzá a szakember.

„A magyarokra még mindig nem jellemző az öngondoskodás, nem gondolunk bele, hogy amit évek alatt építettünk fel, azt pillanatok alatt megsemmisítheti a víz. Egy egész élet munkája veszhet oda, ha összedől a házunk és vele együtt minden bútorunk, értéktárgyunk megsemmisül. Súlyos károk keletkezhetnek a gépkocsinkban is, ha több órán át, esetleg napokon keresztül a vízben áll. Az elektromos részek meghibásodnak, a szövetek szétáznak, illetve a rozsdásodás szép lassan tönkre teszi az autónkat. A viharok után beérkezett autókárok átlagos értéke eléri a 400 ezer forintot is” – nyilatkozta Marosvölgyi.