Feljelentés a felsőzsolcai árvíz ügyében

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély a Felsőzsolcát elöntő árvíz miatt a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Főügyészségen. A felsőzsolcai lakos szerint a várost sújtó árvizet nemcsak a természet ereje, hanem emberi mulasztás is okozhatta.

A feljelentés szerint az ártér beépítése, az M30-as út nem megfelelő megépítése, a hiányzó védművek és a védekezésben tapasztalt hiányosságok is szerepet játszottak a város elöntésében. A feljelentő szerint a hatóságok az engedélyek kiadásánál, majd pedig az árvízi védekezésnél nem szabályszerűen jártak el, ezért az ár jelentősen nagyobb károkat okozott a városban, mintha a munkájukat rendesen látták volna el.

A Miskolc melletti, hét és fél ezer lakosú városból másfél ezer embert kellett kitelepíteni, százhatvan ház dőlt össze, a lakóházak négyötöde megsérült. A kárt több milliárd forintra becsülik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán a múlt héten menesztette az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi Vízügyi Felügyelőség vezetőjét és azokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Felsőzsolca és Miskolc között bevásárlóközpontok épülhessenek a Sajó ártérében. Az államtitkár azt is kivizsgáltatná, hogy az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza, ami jelen esetben gátként állította meg a vizet, miért pont az adott helyre, és miért nem lábakra állítva vagy vízelvezető alagutakkal épült.