Állítólag időnként vicces megjegyzéseket tesznek rabtársai Hagyó Miklósra, aki a BKV-ügy miatt ül előzetes letartóztatásban. A Blikk az egyik fogolyra hivatkozva írja, előfordult, hogy rabtársai nokiás dobozt követeltek az egykori politikuson.

Védeni kell Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettest az atrocitásoktól a Venyige utcai bv-intézetben, ahol előzetes letartóztatásban van – írja a Blikk egy fogvatartottra hivatkozva. A lap meg nem nevezett informátora szerint előfordult, hogy Hagyót külön sétáltatták rabtársaitól.

Ennek ellenére az egykori politikus – aki a BKV-ügyben játszott állítólagos szerepe miatt ül előzetesben – a Blikk forrása szerint kap vicces megjegyzéseket. A börtönlakók időnként nokiás dobozokat követelnek rajta. A megjegyzésekkel arra utalnak, hogy Balogh Zsolt, a BKV egykori vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta, egyszer egy nokiás dobozban adott át milliókat Hagyónak.

Az egykori főpolgármester-helyettes, Budapest egyik legbefolyásosabb szocialista politikusa május óta van előzetes letartóztatásban – akkor fogták el a rendőrök, amikor az új parlament beiktatásakor megszűnt a mentelmi joga. Hagyót bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.