Végre kezdenek beérni Kriza Ákos feljelentései

Van már némi elmozdulás Kriza  Ákos hetvenvalahány feljelentése nyomán, melyeket Debrecenben nyomoznak. Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője az eszakhirnok.hu-nak elmondta, három ügyben jutott olyan állapotba a vizsgálat, amelyről már érdemes tájékoztatni a közvéleményt, bár gyanúsítottként még senkit nem hallgattak ki. Az első a legérdekesebb. Egyszer  már bűncselekmény hiánya miatt megszüntették, de egy panasz nyomán újra elkezdték vizsgálni az X-Centrum üzletrészének eladása körülményeit. (Ez a cég volt a Miskolc Kártya működtetője, és furcsa körűlmények között vette meg Bernáth Attila, aki egy időben a miskolci MSZP egyik vezetőjevolt, a szerk.)
A másik két ügy kisebb jelentőségű. Számviteli problémák a SzocioProduktnál és a Széchenyi tömbben található parkolóház hétvégi és éjszakai őrzés-védelemmel foglalkozó alvállalkozója kiválasztásával kapcsolatos szabálytalanságok.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek