Lezajlott a második Főzdefeszt, az első nap tombolás volt, a második naptól kezdve az időjárás betette az ajtót, de úgy a sörfőzők, mint a közönség hősiesen állta a sarat, és még 5 fokban fagyott újakkal is százak kóstolgatták a kézműves söröket. De bármekkora erény a hősiesség, az igazi sikert nem helyettesíti, és azt is látni kell, hogy ezen a szeles feszten bizonyos sörök nem tudtak rendesen kiteljesedni, pedig a főzdék tucatnyi újdonsággal érkeztek. Talán a legizgalmasabb felfedezetlen jószág a miskolci Serforrás Paracelsus söre volt, ez a hatféle malátából és zabból készült sör, amit a középkori csodadoktorról, Paracelsusról nevezett el Vaskó György, a sörfőző.
Paracelsus ugyanis híres volt arról, hogy a nem-halálos betegeket azzal küldte el, hogy „igyál sört!”, ő ugyanis tisztában volt a sör erényeivel, és egyben egészséges szkepticizmust táplált a korabeli orvostudomány irányában. Így a miskolci Paracelsus is egy nagyon tápláló gyógysör, amit a hagyományos gyógysörök és nektársörök stílusában nem a komlóra alapoztak, hanem a maláták erejére és harmóniájára.
Csak futtában tudtam kóstolni, de nagyon megragadott az íze. Első barátságtalan, de pár korty után szinte addiktív, gyógyszeres illatos keserűsége nem tolakodó, hanem izgató. A maláták nagyszerű rendben sorakoznak, és a gyógyszerességhez társul valami egészen evokatív ódon ízvilág, ami, ha minden igaz, a zabnak köszönhető. Felsőerjesztésű sörről beszélünk, ezért adott a simogató olajosság és gyümölcsösség, amihez még fantasztikus, zsibongó szénsavú dús test is társul. Nagyszerű sör, sajnos elhagyta Budapestet, de remélem, még jön, és akkor pontosabb kóstolást is írhatok róla.
