SZOCIALISTA VÉGVÁRAK OSTROMA •
Váltóláz
Budapest mellett a két utolsó MSZP-irányítású nagyváros, Miskolc és Szeged bevétele a Fidesz fő célja az önkormányzati választáson. A kormánypárt a héten indult ajánlásgyűjtésben kétmillió cédula megszerzését tervezi.
„Másképpen nem is vállaltam volna a megbízatást” – így felelt a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje arra a kérdésre, legyőzhető-e a mai városvezető, a szocialista Botka László az októberi választáson. A magabiztos Fidesz–KDNP Szegeden – mondhatni a hagyományainak megfelelően – új embert, a politikában jóformán ismeretlen B. Nagy László gazdasági tanácsadót indítja, neki kell kiütnie a 2002-ben és 2006-ban is utcahosszal nyert Botkát.
Eddig hivatalosan egyikük sem hirdetett programot, s a kampány is csak az augusztus 20-ai hosszú hétvége után indul be, de nyilvánvaló, hogy Botka Szeged fejlődését, az M5-ös és az M43-as autópálya építését, a város által elnyert fejlesztési támogatásokat állítja fókuszba, és valószínűleg visszatérően hangsúlyozni fogja a riválisa mögött álló pártszövetség kooperációs alkalmatlanságát. Az MSZP szegedi szervezete a napokban együttműködési megállapodást kötött a Szabad Város Egyesülettel (SZVE), amelynek önkormányzati képviselői egykori SZDSZ-esek, és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesterrel nyolc éve részt vesznek Szeged irányításában. Az SZVE tehát éppúgy Botkát támogatja, ahogy a két hónapja alakult Összefogás Szegedért Egyesület is. A szocialisták jelöltje a különböző fórumokon visszatérően hangsúlyozza, hogy a jövőben a gazdaságélénkítést és a munkahelyteremtést tekinti legfontosabb feladatának.
Ez utóbbival egyetért a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, B. Nagy is, aki szintén listás országgyűlési képviselő. Bemutatkozó sajtótájékoztatóján az egykori bankfiókvezető többek között kijelentette, hogy „Magam mögött tudhatom a kormányzó párt támogatását, így a munkám és támogatásuk garancia a pozitív fordulatra. Az elmúlt nyolc évben Botka László polgármester közel négyszeresére növelte a város adósságállományát, ami súlyos teher a Szegeden élők számára. (…) Pénzügyi szakemberként Szegedet is ki tudom vezetni a krízisből.” A csongrádi megyeszékhelyen szinte teljesen ismeretlen 52 éves B. Nagy polgármester-jelölése nemcsak a szegedieket, hanem a helyi Fidesz-szervezet tagjait, sőt talán magát az érintettet is meglepte. Tavasszal a Fideszen belül még mindenki biztosra vette, hogy ha Bohács Zsolt az országgyűlési választásokon legyőzi Botkát, ami sikerült is, akkor ősszel újra összecsapnak. Azóta kiderült, hogy már az országgyűlési választások előtt eldőlt a háttérben, Orbán Viktor polgármesterjelöltje nem az ügyvéd Bohács, hanem a kft-igazgató B. Nagy lesz, aki a HVG információi szerint családi kapcsolatnak köszönheti a pártelnök-miniszterelnök bizalmát.
Annak megválaszolására, kinek van nagyobb esélye, a politikai elemzők nem mernek egyértelműen állást foglalni. Míg Botkának hátrányára válhat, amiből az előző választásokon még előnyt kovácsolt, vagyis hogy ő az MSZP erős embere, és amit most a Fidesz folyamatosan hangoztat is, addig B. Nagynak önmagában a Fidesz-logó hozhat sok voksot. Nyilvánvaló, hogy szegedi újraválasztására számítva nem vállalta el Botka a jelölést a szocialista országos választmány elnöki tisztségére. Az is elképzelhető, hogy ha ő – aki tavaszi vereségét részint a választókörzet városkörnyéki szavazóinak „köszönheti” – nyer a polgármesterversenyben, kisebbségben fogja irányítani a várost. Abban ugyanis az elemzők többsége egyetért, hogy októberig mindenképpen kitart a Fidesz-henger lendülete, így az igazi meglepetés nem Botka polgármesteri győzelme lenne, hanem az, ha a szegedi közgyűlés egymás után harmadszor is szocialista többségű lenne.
Hibák mindkét oldalon – így lehet jellemezni a Fidesz és az MSZP helyzetét Miskolcon. A tavaszi parlamenti választásokon tarolt a Fidesz (a négy képviselői helyből mind a négyet sikerült megszereznie), így hátradőlve is várhatná a helyhatósági választásokat, de nem így lett. Már tavasszal híre ment, hogy a választások eredményétől függetlenül szétzavarják az ország egyik legnagyobb létszámú, 800 fős fideszes alapszervezetét, csak azért, hogy a borsodiak belső konfliktusaira hivatkozó országos központ megszabaduljon a párt néhány helyi erős emberétől. A tagrevízó eredménye még nem született meg, az ezzel kapcsolatos kérdésekre az a válasz, hogy most első a kampány.
A Fidesz polgármesterjelöltje a kilencvenes évek elején Erdélyből Miskolcra telepedett orvos, Kriza Ákos, aki négy évvel ezelőtt alulmaradt a szocialista Káli Sándorral szemben. A harmadik ciklusára készülő Káli élete legnehezebb összecsapása előtt áll, s számára rossz előjel, hogy a parlamenti választásokon egyéni körzetében csúnyán kikapott fideszes ellenfelétől, és az utóbbi négy évben botrányoktól volt hangos a borsodi város. Az már személyes pech, hogy az országos publicitást kapó negatív hírek egy része csak áttételesen köthető a szocialisták vezette önkormányzat működési zavaraihoz. Az MSZP által megrendelt helyi közvélemény-kutatás szerint Káli mégis megszerezheti a szavazatok negyven százalékát, s ezzel van esélye a győzelemre. Helyzetét javíthatja, hogy a Jobbik és a Fidesz között nem született megállapodás, mindkettőnek saját jelöltje lesz (ahogy az LMP-nek is). A helyi képviselők létszámcsökkenésével kapcsolatban született körzethatár-módosítások, melyek a fideszes megyei önkormányzat jegyzőjéhez köthetők, ugyanakkor új nehézséget jelentenek az MSZP-nek. A szocialisták szerint egyes helyeken személyre szabottan húzták meg a határokat, hogy a biztos befutónak számító MSZP-s képviselőjelöltek ne tudjanak nyerni.
Bár a kampány még nem pörgött fel, tapogatózó ütésváltások már voltak. A Fidesz a város és az annak tulajdonában lévő kórház eladósodásával, az ígért és elmaradt fejlesztésekkel, korrupciógyanús ügyekkel korteskedik. A szocialistáknál a kiszivárgó hírek szerint két forgatókönyv létezik. Az egyik szerint megpróbálják kihasználni, hogy az új fideszes önkormányzati jelöltek nagy része kezdő, alacsony az ismertségük, és a még fel sem állt új helyi Fidesz-vezetésnek nincsenek a választási kampányokkal kapcsolatos tapasztalatai. A durvább változat szerint Kriza lesz a célkeresztben: önkormányzati gyakorlatlansága, erős helyi kötődésének hiánya is téma lehet. Támadhatják majd azért is, mert bár az előző ciklusban már megválasztották városházi képviselőnek, másfél évig szinte be sem járt, a városatyáknak járó pénzt mégis felvette.
OLÁH ZOLTÁN / SZEGED
PUSZTAI LÁSZLÓ / MISKOLC
Szerző: Oláh Zoltán; Pusztai László
Kulcsszó: belpolitika ź; helyhatósági választás ź; pártpolitika ź
Szervezet: Fidesz ź; MSZP ź
Földrajzi név: Magyarország ź; Miskolc ź; Szeged ź
Személy: Botka László ź; Káli Sándor ź; Kriza Ákos ź; Nagy László, B. ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2010/08/21
HVG 2010/25 06.26. 13-15. • Társadalom • cikk
ÁRVÍZ UTÁN FEJCSERÉK •
Hullámverés
Kapóra jött a felsőzsolcai katasztrófa a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkárának, Illés Zoltánnak az árvízvédelmi szakigazgatás átszervezéséhez, és a rég tervezett személycserék végrehajtásához.
Berúgta az ajtót Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, miután kiderült, a Miskolc melletti kisváros, Felsőzsolca ügyészségi feljelentéshez is vezető árvízi katasztrófájában szerepet játszhattak a szomszédban, a Sajó árterületén épült bevásárlóközpontok és a közelben lévő autópálya-csatlakozás. Ez utóbbi – minthogy cölöpök helyett töltésre épült – gátként állította meg a medrébe visszatérni igyekvő Sajó vizét. Illés a napokban már jövendőbeli afféle félkatonai vízügyről, drasztikus átszervezésekről beszélt, meg arról, hogy az árvízvédelem feladatkörét visszavennék az önkormányzattól, és a vízügyi igazgatóságoknak adnák, melyek létszámát 10 ezer főre duzzasztanák fel. E terveivel egyrészt eloszlathatta a bős–nagymarosi vízlépcső ügye óta sokszor támadott és nagy létszámcsökkentést elszenvedett, 4200 kilométernyi gát biztonságáért felelős vízügyi szervezet aggodalmát a jövőért. Másrészt – ha tényleg megvalósulna a grandiózus elképzelés – megszűnhetnének az olyan képtelenségek, hogy egyes önkormányzatok maguk védekeznek, míg a szerencsésebbeket állami kezelésű védművek óvják.
Az államtitkár már az első körben menesztette posztjáról Filotás Ildikót, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség első emberét. Ami nem volt meglepő azok után, hogy az egykori zöld tárca állománygyűlésén már korábban egyértelművé tette, hogy a tíz regionális környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség nyolc vezetőjét le kívánja váltani, csupán a felső-Tisza-vidéki és a tiszántúli hatóság első emberei maradhatnak a helyükön. A főfelügyelőséggel kapcsolatban már az utódról is határozott elképzelése volt, választása, úgy tudni, a szaktárca elismert szakemberére, Csepregi István szakmai főtanácsadóra, korábbi helyettes államtitkárra esett. Csepregit, aki egykor a tárca jogi osztályát is vezette, szakmai álláspontjáért kiálló szakembernek tartják, aki korábban is számos politikai nyomásnak ellenállt. Ami a felügyelőségek vezetőit illeti, kettőnek túlságosan ismert a – nem fideszes – politikai elköteleződése, ketten túl vannak a nyugdíjkorhatáron, s akad, akit szakmai berkekben alkalmatlannak tartanak a még Turi-Kovács Béla minisztersége idején megszerzett posztra. Igaz, a helyettes államtitkárként pozícióját várhatóan megőrző Kling István korábbi, egy éve betöltetlen helyére a közép-dunántúli felügyelőség élére a környezetvédelmi igazgatásban járatlan Zay Andreát, VI. kerületi képviselőtársát nevezte ki Illés. A részben politikai tisztogatással járó rapid leváltás módszerével a politikus elkerülheti a hónapokig tartó találgatásokat, a hatósági munka elbizonytalanodását.
Filotás egyébként a HVG értesülései szerint általában ódzkodott a személyes állásfoglalástól. A helyettesének kellett aláírnia például néhány éve a zöld főhatóság másodfokú döntését, amely – az Auchan fellebbezésére – felülbírálta a miskolci helyi felügyelőség elutasító határozatát, és engedélyezte a bevásárlóközpont építését a Sajó hullámterében, azaz a folyó nagyvízi hozamának levezetésére szolgáló területen. Bár az engedélyre lehetett szakmai, jogi érvet találni, és az áruházi multit kötelezték a Sajó medrének rendezésére, saját épületének árvízvédelméről pedig magának kellett gondoskodnia, az elutasítás is indokolható lett volna. Elvégre a Sajó Miskolc és Felsőzsolca között derékszögben megtörik, ami nyilvánvalóan csökkenti árvízi szállítóképességét, és ezt a helyzetet csak rontja az ártér beépítése (lásd térképünket).
Miskolcon egyébként már a 2000 előtti években készült rendezési tervekben is beépítésre szánt területekként szerepeltek azok a helyek, ahol a mostani nagy árvíz idején 80 centiméteres víz öntötte el az Auchan és a mellette felépült Decathlon áruházakat. Sőt a hetvenes években szükséglakások is voltak errefelé, melyeket az 1974-es, mostanáig mértékadónak számító ár teljesen elmosott. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez benyújtott építési engedélyt megelőző környezetvédelmi vizsgálat nyomán először 2006-ban adtak ki olyan határozatot, amely megtiltotta, hogy ismét építkezzenek ezen a területen. Az indoklás szerint egy ilyen beruházás csökkentené a „Sajó folyó árvízi tározójának jelenlegi térfogatát”.
A hatóság már akkor jelezte, hogy a közelben épülő M30-as autópálya tovább bonyolítja a helyzetet, és mivel a vele kapcsolatos számítások nem készültek el, nem adják ki az engedélyt. A fellebbezés azonban sikerrel járt, mert a kérelmező különféle árvízvédelmi fejlesztésekre tett ígéretet. A főhatóság megsemmisítette az elsőfokú döntést, és új eljárásra kötelezte a regionális szervet, ahol azonban már nem született újabb határozat, mert a korábbi kérelmező nem jelentkezett többé.
Ekkor lépett színre az Auchan, amely nem ígéretekkel próbálta meggyőzni a vízügyiseket, hanem azzal érvelt, hogy a hatóságnak nincs is jogosultsága a tiltásra, mivel egy kormányrendelet szerint az úgynevezett nagyvízi medrekben annak kezelője beleegyezésével lehet építkezni. Arról pedig, hogy a Sajó medrében építkezni lehessen – a polgármester javaslatára –, már 2004-ben döntött egy rendezési terv kapcsán a miskolci önkormányzat. (Az előző Orbán-kormány ezt megengedő rendeletének 1999-es születésekor Illés a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke volt.) A hangzatos elnevezésű Keleti Kapu program keretében bevásárlóközpontokat szeretett volna itt látni a város vezetése. Ha ezt kockázatosnak ítélte volna a felügyelőség jogelődje, a regionális vízügyi hatóság, jelezhette volna a fenntartásait. Ám mivel ezt nem tette, utólag már nincs joga megtámadni a döntést – érvelt, mint később kiderült, másodfokon sikerrel, az Auchan.
A történtek ellenére illúziónak tűnik, amit a felháborodást meglovagolva Illés meghirdetett, miszerint az árvízveszélyes területeken, a nagyvízi mederben a jövőben „semmit sem lehet építeni”, sőt a már elkészült ipari és kereskedelmi létesítményeket le kellene bontatni. Ez igencsak merész program lenne az országos gyakorlat fényében. A Duna nagyvízi medre például Óbudán gát nélkül a Hármashatár-hegy lábáig, azaz a Bécsi útig, a mostani gáttal pedig a Római-part mögött húzódó útig terjed. A gát és a folyó közötti, a Rómain épült szállodák és más ingatlanok tulajdonosai épp egy vízparti gátért lobbiznak, a főváros pályázik is egy megvalósíthatósági tanulmány támogatására. De a Dunakanyar településein is számos épület van a mederben, s a Tiszán sem ritka a – néha lábakon álló – hullámtéri ingatlan. Beépült az árvízkor rendszeresen elöntött Luppa-sziget is, az Illés által elbontandónak tartott kereskedelmi létesítmények a hasonlóan hullámtéri szentendrei Pap-szigeten is megtalálhatók, nem is beszélve a kisebb patakok, kisebb folyók medreinek beépítéséről. A gyakorlat inkább az, hogy ezeket a különösen veszélyeztetett ingatlanokat is megvédik, önerőből. Így épített néhány éve töltést maga köré például a pap-szigeti kemping, s a lobbizás mellett vagy helyett a Rómain is mind többen maguk védik az árvíztől ingatlanaikat.
PUSZTAI LÁSZLÓ,
SZABÓ GÁBOR
Szerző: Pusztai László; Szabó Gábor
Kulcsszó: árvíz ź; árvízvédelem ź; környezetvédelem ź; vezetőváltás ź; vízügy ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2010/06/26
HVG 2010/23 06.12. 57-60. • Magyar Gazdaság • cikk
ÁRVÍZI KATASZTRÓFÁK HETEI •
Gátfutás
A szélsőséges időjárás és a természeti törvényeket nem tisztelő területhasználat együtt vezetett az elmúlt hetek árvízi tragédiáihoz.
Drámai rekordok dőltek meg országszerte, főleg az egyik legszegényebb vidéken, Borsodban. A megvadult patakok, folyók 5050 embert öntöttek ki otthonából, közülük több mint 4500 ebben a megyében él. A múlt hét végéig Sátoraljaújhely állt az első helyen a katasztrófarangsorban, innen 800 főt űzött ki a Ronyva, a második Edelény volt, ahonnan 550-en kényszerültek menekülni a Bódva miatt. Vasárnap a Sajó átírta a sorrendet: 1500 embert űzött el Felsőzsolcáról (lásd Bevásárlás Miskolcon című írásunkat és térképünket).
Az idegfeszültséget rémhírek is növelték; hétfőn Dobson Tibor, az árvízvédelmi miniszteri biztos szóvivője kényszerült cáfolni, hogy az Ócsanálos mind a 280 lakosát kitelepítésre kényszerítő Hernádon újabb, 70 centiméteres vízszintemelkedés jönne. A Cuhai-Bakony-ér áradása miatt ugyancsak katasztrófa sújtotta Bőnyön is rossz volt hallgatni múlt csütörtökön, ahogy a homokzsákokkal 80 centi magasra rakott védmű tövében egy jól értesült személy azt hajtogatta: még 30 centis emelkedés várható. Holott a Győr-Sopron megyei faluban pár órával később már apadás kezdődött. A szentendrei-szigetiek körében pedig az a legenda terjedt, hogy berobbantanák a gátat, ezzel csökkentve a víznyomást a Margitsziget védelmében.
A Bódva és a Hernád mentén csakugyan alkalmazott efféle megoldást a katasztrófavédelem: Hernádcéce és Edelény fenyegetettségét azzal is csökkentették, hogy lakatlan területre engedték a vizet a szűknek bizonyult mederből. A víztömegre jellemző, hogy kisvizek idején a Bódva csak patakocska, vízállásáról nem is közöl rendszeres adatot a vízügyi szolgálat. A kicsiny Cuhában a Tisza aszálykori hozamához mérhető, másodpercenként 63 köbméter víz áramlott a múlt héten – a legnagyobb erővel a medren kívül, a réteken át. Nem csoda, utoljára 1962-ben tisztították meg a medret – emlékszik vissza egy idős helybéli –, azóta benőtték a bokrok, visszaduzzasztva a vízfolyást. Az 1940-es évek elején már mutatta erejét a Cuha, a legmélyebb részen összedöntötte a vályogházakat, de téglából pontosan ugyanott újjáépítették őket, hogy idén májusban néhányuknak az ablakán folyjék be az áradat, 70 embert űzve ki otthonából.
Az Ónodon élő Knap Jánosné házának falától néhány méterre vannak a homokzsákok. „1974-ben elvitte a házunkat a víz, de ismét ide építkeztünk, mert nem volt pénzünk telekre. Mindenesetre nem sajnáltuk a cementet az alapokból és falakból” – meséli a Sajó emelkedését aggódva figyelő asszony. Esete nem kivételes, az ónodi házak jó része közvetlenül a parton, árvízveszélyes helyen áll. „Az önkormányzat csak akkor tudja meg, hogy valaki új házat épít, ha már húzzák a falakat, mert az engedélyeket már nem helyben adják ki” – panaszolja Bacsó János polgármester. De mindegy is, mert a település rendezési tervéből nem mindig tűnik ki, hol kellene tiltani az építkezést. Egy korszerű rendezési terv viszont olyan drága, hogy a szegényebb községek csak alibimunkát rendelnek meg, amelyben a tervező jószerével csak a település nevét változtatja, különben ugyanazt az egyenszöveget írja.
„Kétségtelen, hogy a beépített területek egyre közelebb csúsznak a vízfolyásokhoz. De ha minden építkezés megfelelne a jogszabályoknak, és a településrendezési tervek is a vízügyi hatóság szakvéleményét maradéktalanul figyelembe véve készültek volna, akkor sem lehetett volna elkerülni a károk nagy részét” – szögezi le Varga Miklós nyugalmazott vízügyi szakállamtitkár. Állítását alátámasztja az Országos Meteorológiai Szolgálat ismertetője is, e szerint május példátlanul csapadékos volt. A Bakonyban a hónap közepén három nap alatt 250 milliméter, a Bodrog és a Hernád vízgyűjtőjén 100 milliméter eső esett, miközben az egész havi átlag 62 milliméter. Még el sem múlt a szokatlanul hosszan Magyarország fölött köröző mediterrán ciklon hatása, amikor újabbak hoztak esőt. A múlt hét végéig tartó három hét alatt lehullott csapadék mennyiségére a mintegy másfél évszázada tartó rendszeres mérések óta nem volt még példa.
Mégsem lehet csak az égieket okolni a következményekért. A klímaváltozással kapcsolatos jóslatok most szó szerint igazolódtak. A meteorológusok számításai szerint (HVG, 2007. szeptember 1.) nyaranta csapadékhiány és az átlaghőmérséklet 1,9–10,9 fokos emelkedése várható az évszázad végére, mégis nő az árvízveszély. A kevesebb nyári csapadék ugyanis jellemzően felhőszakadások formájában ér földet. Azóta az Országgyűlés elfogadta ugyan a nemzeti éghajlat-változási programot, konkrét intézkedések azonban ennek alapján még nem születtek. Ellenkezőleg, a tiszai árhullámok csúcsainak „lefejezését”, az árvíz egy részének tározókba vezetését ígérő Vásárhelyi-program végrehajtása az eredeti ütemtervnél jóval lassabban halad. Bár a Dunán előbb 2002-ben, majd azt is meghaladva 2006-ban rekordszintű árvíz volt – az utóbbitól Budapestnél alig 33 centiméterrel marad el a mostani tetőzés –, még csak az előkészítése folyik a Duna árvízvédelmének javítását megcélzó, mintegy 30 milliárd forintos kiemelt uniós támogatású programnak.
A védekezés eddig több mint 5 milliárd forintos költségeit így afféle tételek színesítik, mint homokzsákok fektetése több kilométeren át a surányi töltésre, amely fél méterrel alacsonyabb, mint az 1991-es gátszakadás után tisztességesen helyreállított szakasz. A Felsőzsolcát védő gát sincs teljesen kész. Szakmai segítség híján a homokzsákokból gyakran egymás rovására építkeznek: amit az egyik utca védelmére felraktak, azt később mások elhordják, hogy a saját házukat védjék. Nyilván nem szabad minden gát rendbehozásával addig várni, amíg tönkre nem megy, de érdekes módon veszélyhelyzetben mindenre van pénz. „A forrásokat oda tereljük, ahol szükség van rá” – nyugtatta meg az érdeklődő tudósítókat a múlt heti kormányszóvivői tájékoztatón Czomba Sándor nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár. „Már az előző század fordulója táján is az árvizek után épült a legtöbb védmű, és aszálykor lódult meg az öntözés fejlesztése” – foglalja össze patópálos történelmi tapasztalatait Varga Miklós.
PUSZTAI LÁSZLÓ / MISKOLC
SZABÓ GÁBOR
Szerző: Pusztai László; Szabó Gábor
Kulcsszó: árvíz ź; árvízvédelem ź; katasztrófa ź; természeti katasztrófa ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2010/06/12
HVG 2010/21 05.29. 78-80. • Pénzügyek • cikk
VIHARKÁROK KIFIZETÉSE •
Elfújta a szél
A biztosítók igyekeznek rugalmasan kezelni a múlt heti ciklon pusztítása nyomán keletkezett károkat, ám sok kuncsaft most szembesül azzal, mit nem fedez a lakásbiztosítása.
„Hat gépjármű kerékabroncsa és felnije sérült, csaknem 1 millió forint összegben” – összegezte a HVG-nek az M1-es autópálya múlt heti beszakadása által okozott kárt Winkler-Virág András, az Állami Autópályakezelő Zrt. szóvivője. Miután az ÁAK elismerte felelősségét, megpróbálja a kárt az Allianz Biztosítónál kötött felelősségbiztosítása terhére rendezni. Korántsem biztos azonban, hogy sikerül. A felelősségbiztosítása ugyanis nem védi, ha a nyolc négyzetméteres lyuk kizárólag az extrém időjárás számlájára írható. Csak abban az esetben fedezheti vele a kárt, ha a Cuhai-Bakony-ér azért mosta ki az utat, mert azt rosszul építették meg, s ezt a hibát az ÁAK nem javíttatta ki. Késhegyre menő vitára ezúttal nem lehet számítani, hiszen az Allianznak jóval nagyobb falat lesz az útszakasz 200 millió forintra becsült javítási költsége, amelyet az ÁAK a vagyonbiztosítása terhére szeretne majd elszámolni.
A hol Zsófia, hol Jolanda néven emlegetett ciklon által okozott károk között ez az összeg valószínűleg még nem is szerepel, ezt a Magyar Biztosítók Szövetsége néhány napja 7 milliárd forintra becsülte. Az összeg még nőhet is. Az Aegon Magyarországnál például az eddig bejelentett 1,1 milliárd forintos kár 30-40 százalékkal hízhat Vereczki András vezérigazgató-helyettes HVG-nek adott jóslata szerint. Nagyjából ennyit ki is fizet majd a biztosító, a néhol alul-, máshol felülbecsült kárösszegek ugyanis átlagban kiegyenlítik egymást. A legtöbb fizetnivalóra azonban a Generali Biztosító számíthat, ahol a becsült kár már a múlt héten súrolta a 2 milliárd forintot (lásd grafikonunkat), kedden pedig már meg is haladta azt.
Az özönvízzel, árvízzel és rekorderős széllökésekkel pusztító ciklon károsultjainak nagy része valószínűleg most sem volt biztosítva, ám a viharban kárt szenvedett több mint 50 ezer biztosított kuncsaftnak is okozhat gondot a váratlan csapás. A biztosítók segítőkészsége ugyan ugrásszerűen nőtt a vihar és az árvíz országossá terebélyesedésével, ám a május elején elszenvedett első csapások után még nem ment minden zökkenőmentesen.
A miskolci Kökény utcában több házat is elöntött az özönvízszerű eső, de Gálik Istvánhoz a kárbecslő először csak az után akart kijönni, hogy kitakarították a pincét. Ebben az esetben elég volt a televízió nyilvánosságára hivatkozni, hogy néhány órán belül mégis felmérjék a kárt, ám ahhoz, hogy ki is fizessék, a biztosító helyi igazgatójának közbenjárását kellett kérni. Az Uniqa megbízott kárfelmérője szerint ugyanis nem fizethetnek azokért a tárgyakért, amelyek a pincében voltak, mert utóbbit a biztosító nem tekinti a ház tartozékának. „Vajon könnyen lehetne-e egy családi ház alatt lévő pincére vevőt találni?” – tette fel a kérdést a károsult, mire föl a biztosító elismerte a kárbecslő hibáját, s azt, hogy a biztosítás a pincére is érvényes – ahogy azt a kötvény is tartalmazza. „A pince nem tartozik a házhoz” – indokkal hárította el első menetben az Uniqa külsős kárbecslője Sztán Lászlónál is, hogy az elöntött pincében levő dolgokért fizessenek, s csak a ház lábazata tisztításának felét vállalta volna, holott csak a pincében lévő, a sáros víz által tönkretett kazán cseréjét 150 ezer forintra taksálta a tulajdonos. A biztosító helyi kirendeltségének vezetője Sztán panasza nyomán új kalkulációt készíttetett 300 ezer forintról, amiből a fontosabb dolgok kijönnek már, a tulaj mégis megjegyezte: negyedévente 5700 forintot fizet lakásbiztosításra, nem sokkal kevesebbet, mint a kertszomszédja, akinek vita nélkül minden kárát állta a biztosítója.
„A kockázatok kezelése nem teljesen azonos a biztosítótársaságoknál. Viharnak például a többség óránként 54 kilométeres szelet minősít, de előfordult 60, sőt 90 kilométer feletti sebességfeltétel is” – hozott fel a HVG-nek egy példát Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója arra, mi szerint érdemes válogatni a lakásbiztosítási ajánlatok között. Országos vihar esetén persze nincs jelentőségük a limiteknek, mert a biztosítók nem kérnek be külön adatokat a meteorológiai szolgálatoktól, ám egyedi bejelentéseknél ez is előfordulhat.
Tudni kell azt is, hogy pontosan mit fed le egy lakásbiztosítás. „Egy átlagos szerződés alapján nem fizet a biztosító a családi ház kertjében a vihar által tönkretett kerti bútorok vagy drága növények után, az átlagos díj több mint duplájáért viszont ezt a kárt is fedezni lehet az Aegonnál” – mondta a HVG-nek az Aegon vezérigazgató-helyettese. Szerinte a viharkároknál a legtöbb félreértést a lakásbiztosítás részének tekintett felelősségbiztosítás okozza. „Ha az égiek okolhatók azért, hogy kidől az ügyfelünk kertjében lévő fa és megrongálja a szomszéd értéktárgyait, vagy a házról lesodort cserép okoz másutt kárt, azért a háztulajdonos jogilag nem felelős, tehát a felelősségbiztosítás sem érvényes” – magyarázta Vereczki.
Másképp fest a helyzet, ha a szélvihar napokig tart, és már az első nap megdönti az egyébként egészséges fát. Ha bizonyítható, hogy a tulaj ki akarta vágatni, de a favágó nem jött el, ezért a harmadik nap egy erősebb széllökés végül kicsavarta és a szomszéd autójára döntötte, a baleset már felróható a kert gazdájának, így az ő felelősségbiztosítása fedezi a kárt. A kidőlt fa ellen azonban bármely autós csak akkor lehet teljes biztonságban, ha van erre is érvényes cascója. Ahogy a napokban a Balatonon megrongálódott vitorlások tulajdonosai is csak akkor juthatnak pénzhez, ha volt elemi kár elleni kockázatokra szóló biztosításuk.
PAPP EMÍLIA,
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Papp Emília; Pusztai László
Kulcsszó: árvíz ź; biztosítás ź; gazdaság ź; lakásbiztosítás ź; pénzügy ź; természeti katasztrófa ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Pénzügyek ź
Dátum: 2010/05/29
HVG 2010/14 04.09. 20-21. • Társadalom • cikk
ISKOLATEJ-AKCIÓ BORSODBAN •
Élet, erő, üzlet
Angol mintára próbál iskolatej-hálózatot kiépíteni egy vállalkozás, amely próbaterepnek a borsodi Bódva-völgy településeit szemelte ki.
Ez az a hely, ahol minden angol szeretne élni – állítja meglepő módon Jon Thornes üzletember, aki négy éve minden hónapban egy hetet tölt Magyarország egyik legelmaradottabb vidékén, a Bódva-völgy kisvárosában, Szendrőn. A Nagy-Britanniában az iskolások tejellátásában piacvezetőnek számító cég 49 éves tulajdonosa üzleti megfontolások és az otthoni kormányzat felhívására indult európai felfedezőútra – terjeszteni az ott bevált módszert. Csehország és Magyarország közül végül az utóbbi mellett döntött. A 2008-ban létrehozott Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány jelenleg az Edelényi kistérség 3600 gyerekének ad mindennap egy pohár tejet 17 település 20 intézményében. Másfél évvel ezelőtt 400-zal indultak, de 2010 végétől 15 ezer gyereket szeretnének ellátni, és remélik, hogy öt év múlva elérhetik a százezret. Thornes Borsodból indulva próbálja meghódítani a magyar piacot. Miért éppen onnan? „Olyan nehéz sorsú területet kerestünk, ahol feltételezhetően kevesen kapnak iskolatejet, mert az önkormányzatok szegények” – emlékezett a kezdetekre a HVG-nek Thornes.
Ma Magyarországon az általános iskolások fele jut csak iskolatejhez. Annak ellenére így van ez, hogy az állami költségvetés és az unió is támogatja az akciót. Igaz, a szabályozás szerint nem minden önkormányzat jogosult a 100 százalékos állami támogatásra, van, amelyik – gazdasági helyzetétől függően – a költségek 50 százalékára vagy ennél is kisebb részére kap pénzt. Sok helyhatóság így inkább kimarad a tejosztásból. Az alapítvány – az Angliában bevált módszert honosítva – éppen abban próbál segíteni, hogy minimális teher háruljon az önkormányzatokra és az iskolákra. Ha kell, hűtőszekrényt is ad, és megelőlegezi a szállítónak a pénzt, mert az ügyintézés bürokratikus. Nem ritka, hogy csak 180 nap után fizet az iskolafenntartó, mert ő is késve kapja a pénzt, amiből jelenleg poharanként maximum 55,20 forint lehet az állami támogatás. A Cool Tej beszállítója az Egertej Kft. Almási Csaba gazdasági igazgatóhelyettes szerint az iskolatejosztás terjedésének legnagyobb ellenlábasai a tanárok, akiknek ez nyilvánvalóan pluszmunkát ad, és még sehol sem sikerült kidolgozni olyan érdekeltségi rendszert, amivel az ügy mellé lehetne őket állítani.
Az üzlet még nem indult be, eddig 100 ezer eurót bukott az angol üzletember által létrehozott alapítvány. Az összeg nagyobb részét az ismerkedés, a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése vitte el, ráadásul tavaly még nem lehetett visszaigényelni az áfát az iskolatej után, így ezt a költséget is az alapítványnak kellett lenyelnie. Az indulás is sokban volt, hiszen kis tételekkel kezdték, s viszonylag messziről hozzák a tejet. Az alapítvány semmit sem tart meg magának, a teljes támogatási összeget átadja a szállítónak, de a Cool és az Egertej közti szerződés további részleteiről – üzleti titokra hivatkozva – egyik fél sem akart nyilatkozni.
A konstrukciót bonyolítja, hogy egy magyar könyvelő részvénytulajdonával létrehoztak egy céget is, a Magyar Tej Holding Zrt.-t, amely az alapítványhoz kapcsolódik (HVG, 2010. április 3.). Erre adózási, költségelszámolási megfontolások miatt volt szükség – indokolták szűkszavúan az alapítványnál.
Thornes nem csak az éhes gyerekekre gondolt. Angliai cége, a Cool Milk at School Ltd. munkatársai már gyűjtik otthon azokat a leselejtezett, de még használható számítógépeket, amelyekkel a szegény sorsú szendrőieket látnák el. „Az itteniek mellett kissé elszaladt az idő” – mondta diplomatikusan Thornes, aki arra számít, hogy a harminc százalékban romák által lakott városkában az internet lesz a kitörési pont. Ezért ingyenes wifihálózat kiépítését tervezi, ami megváltoztathatja az itteniek életét, s reméli, előbb-utóbb arra is lesz mód, hogy a kiépülő magyar Cool-hálózat munkatársainak egy része a szendrőiek közül kerül ki.
A cél persze nyilvánvalóan az angliai üzleti konstrukció honosítása. A Thornes tulajdonában álló, 1998-ban alapított anyacég köré már több olyan társaságot létrehoztak a szigetországban, amelyek különböző iskolatípusokra specializálódva szállítják a tejet a tanintézményekbe. A gyerekek egy része ingyen kapja az italt az önkormányzatokkal együttműködő társaságoktól, az üzletet pedig elsősorban az jelenti, hogy a szülők átlagosan napi 22 pennyért előfizethetnek arra, hogy gyermekük minden délelőtt kapjon két deci tejet.
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: gyermekek helyzete ź; karitatív tevékenység ź; szegénység ź; társadalom ź
Szervezet: Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Személy: Thornes, Jon ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2010/04/09
anyag vége
HVG 2009/47 11.21. 14. • Társadalom • cikk, keretes
Sajóbábonyi kérdőjelek
Rutinválaszokat adtak a politikusok a hétvégi sajóbábonyi incidensre: a kormányoldalon összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet, Orbán Viktor a közbiztonság hiányáról beszélt, míg a Jobbik titkosszolgálati szálakat emlegetett, meg azt, hogy valakik le akarják járatni őket. Noha az első hírek még a közelgő polgárháborút vizionálók igazát támasztották alá, mondván, tömegverekedés tört ki a romák és a radikális jobboldaliak – jobbikosok, gárdisták – között, valójában egyetlen pofon csattant el a hétvégén Sajóbábonyban.
A múlt szombaton helyiek meghívására Jobbik-aktivisták érkeztek a településre. Sokan valamiféle közönségtalálkozót emlegetnek, de valójában a helyi pártalapszervezet megalakítása volt a cél, közel hatvanan voltak jelen. A hír hallatán megérkeztek a helyi romák is, akiket nem engedtek be, s döbbenten látták, hogy 80-100 gárdista várakozik az iskola udvarán. Az ilyenkor szinte szokásosnak mondható kölcsönös beszólások közben megjelentek a rendőrök, és mindenkit hazaküldtek. Ezúttal még sikerrel. Vasárnap aztán néhány roma asszony betért a helyi CBA-boltba, és a hírek szerint megfenyegette, majd egyikük pofon is ütötte az ott dolgozó Müller Pálnét, aki a helyi önkormányzat MSZP-képviselője. A támadók szerint az asszony segítette a jobbikosok megjelenését a városban. A helyi Jobbikot szervező Bencs Gábor nemcsak a rendőrséget riasztotta, hanem a társait is, így azután vasárnap délután befutott a városba az Új Magyar Gárda Mozgalom később több száz fősre bővült csapata.
Hogy ezután mi történt, azzal kapcsolatban ismét mindenki mást mond, de tény, hogy az érkezők egyik autóját szétverték. Az autóülésen jól látszik, hogy belevágtak egy csákányt, a tolató autó egyik ablakába pedig – néhány centire a sofőr fejétől – egy baltát. A kiérkező rendőrség ezúttal is jól vizsgázott, a több száz egyenruhás szétválasztotta a szemben álló feleket (ami viszont azzal járt, hogy Miskolcon alig maradt rendőr), a kisvárost lezárták, és egy darabig vasárnap este még az a helybeli sem mehetett haza, aki a kordonon kívül rekedt. A rend csak hétfő reggelre állt helyre. Közben megkezdődött az erőszakosan fellépő romák begyűjtése (a gárdisták ellen lapzártánkig nem indult eljárás), közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt vették őrizetbe azt a férfit, aki baltával beverte a személyautó ablakát. Társai elmenekültek, kedd estig közülük ötöt elfogtak.
Nagy Imre (MSZP) polgármester értetlenül áll a történtek előtt. Némi magyarázattal szolgálhat a hétvégi eseményekre, hogy 2008-ban, miután egy roma férfi meggyilkolt egy nyugdíjas helybélit, az önkormányzati testület teljes egyetértésben javasolta a parlamentnek a halálbüntetés visszaállítását, amit akkor a sajóbábonyiak harmada az aláírásával is támogatott. „A gyilkosság után azt várták az itteni emberek, hogy ez a réteg lapítani fog, de nem így lett. (…) Tudom, hogy alkotmányba ütközik, de elkeseredésében az ember mindent megpróbál. A bűnözési statisztikákban 90 százalék ehhez a népcsoporthoz tartozik” – mondta akkor a polgármester. Csak ha a szigorítások nem vezetnek eredményre, akkor javasoltuk volna a halálbüntetést – pontosított most Nagy.
Jelenleg háromezren élnek Sajóbábonyban, ahol Magyarország egyik legnagyobb, robbanóanyagot gyártó hadiüzemének romjain ma ipari park működik, ezer embernek adva munkát. Ennek ellenére folyamatosan csökken a lakosság létszáma, miközben a romák aránya gyorsan nő, ma hozzájuk sorolják a bábonyiak negyedét. Többségüknek nehéz munkát találni, mert a képzetlen helybelieket ott sem alkalmazzák. Így miközben a bábonyiak egy része segélyekből és közmunkából él, a környékről sokan járnak be az ipari parkba dolgozni. A városnak rosszabb a híre, mint amire a bűnügyi statisztikákból következtetni lehet, de az utóbbi hónapokban romlott a helyzet, mert több az olyan kisebb-nagyobb, az itt élők életét megkeserítő lopás, rongálás, amelynek nagy visszhangja van a lakosság körében – állítja a polgármester.
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: bűnözés ź; cigányság ź; kisebbségek ź; nemzetiségek ź; politika ź; társadalom ź
Szervezet: Jobbik Magyarországért Mozgalom ź; Magyar Gárda ź
Földrajzi név: Magyarország ź; Sajóbábony ź
Műfaj: cikk ź; keretes ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2009/11/21
anyag vége
HVG 2009/31 08.01. 65. • Magyar Gazdaság • cikk, keretes
Gyorsuló körforgásban
Nevéhez illő körforgást produkál az utóbbi hónapokban az amerikai tulajdonosi hátterű Jabil Circuit Magyarország Kft. Tavaly karácsony előtt 1500-1800 munkahelyet hozott létre, az idei év elején 900 dolgozót szélnek eresztett, a napokban pedig újabb toborzási akciót indított, 600-700 új munkatársat keresve. „Ha valaki uborkát szed, természetesnek tartja, hogy az idényjellegű munka – jellemezte a szezonalitást a HVG-nek Király Zoltán, a tiszaújvárosi Jabil ügyvezető igazgatója. – Tudom, Magyarországon még szokatlan, hogy a mindenkori igényekhez igazítjuk a munkatársak számát, de az éles piaci verseny miatt ez elkerülhetetlen.”
A szerződéses gyártók – mint amilyen a Jabil – a nagy márkák által kifejlesztett termékek sorozatgyártására szakosodnak, termelésük a megrendelésekhez illeszkedik, még „békeidőben” is erőteljes éven belüli ciklikusságot mutat. A Jabilnál is mindig az év második felére futtatták fel a létszámot, hiszen a cég számos olyan szórakozatóelektronikai berendezést gyárt, amelynek forgalma karácsony előtt tetőzik. A gazdasági válság azonban felgyorsította a létszámingadozást: míg korábban évente egyszer voltak nagy leépítések, amelyeket fejlesztések követtek, az idén már négy cikluson vannak túl. Arra a kérdésre, hogy a mostani bővítés már a fellendülés előjele-e, Király sietve leszögezte, hogy a magyarországi Jabil elsősorban az amerikai változásokra reagál, ahol legfeljebb apró pozitív elmozdulások érzékelhetők. A mostani bővítést az alapozta meg, hogy Tiszaújvárosba hozták egy, a maga kategóriájában prémiumterméknek minősülő mobiltelefon gyártását, és az ősztől egy egészen új partner megrendelése is befuthat.
„Azt még megértem, hogy ha nincs munka, nem fogják megtartani az embereket, hiszen ebbe roppant bele a szocializmus is. De a családi költségvetés megroggyan, ha az egyik kereső ilyen kidobálós munkahelyen dolgozik, mint a Jabil, és őt egyik napról a másikra elküldik. Aztán pedig mi van akkor, ha mind a ketten így járnak?” – fakad ki dühösen a műszakváltáskor a HVG-nek egy férfi, aki már többedszer volt „újfelvétes”. Egy középkorú hölgy szerint hitelek nélkül lehetetlen bármilyen komolyabb családi beruházásba belevágni, de a határozott idejű munkaszerződés a bankoknál a munkanélküliséggel egyenértékű. Utóbbit egyébként Király maga is elismeri, ám hozzáteszi, ha valaki kimagasló teljesítményt nyújt, azt határozatlan időre szóló munkaszerződéssel honorálják: az előléptetett dolgozó egy amerikai stílusú ünnepség keretében megkapja a céges pólót is, amely csak az állandó munkatársaknak jár.
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: elektronikai ipar ź; foglalkoztatás ź; gazdaság ź
Szervezet: Jabil Circuit Kft. ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź; keretes ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2009/08/01
anyag vége
HVG 2009/08 02.21. 15. • Társadalom • cikk, keretes
Az ITC fantomjai
Nem sok szerencsét hozott gazdáinak idáig a Miskolc belvárosában található International Trade Center (ITC), mely a hetvenes évek végén megyei pártháznak épült. A városi legenda szerint, amikor Kádár János meglátta az akkori fogalmak szerint luxusépületet, nem volt hajlandó betenni oda a lábát, s emiatt került rövidesen lapátra az addig nagy hatalmú megyei első titkár, Bodnár Ferenc. A rendszerváltás után a megyei önkormányzat tulajdonába került a kilencemeletes épület, és bérbeadással próbálták hasznosítani.
A 2006-os önkormányzati választásokat követően a Borsod megyei közgyűlést immáron – 1998–2002 után – másodszor vezető Ódor Ferenc (Fidesz) a kormány „kiéheztetési” politikájára hivatkozva forszírozta a megye nélkülözhető ingatlanainak eladását. A feladat Gergely Zsoltra, a közgyűlés alelnökére várt, aki a kilencvenes évek elején átcsábította a Fideszbe az addig SZDSZ-es színekben politizáló állatorvos Ódort. Gergely szinte minden döntési helyzetben helyettesítheti főnökét, és ezt mindenki elfogadja a párton belül is. A választókerületi elnökök regionális vezetőjeként pedig korábban nagy befolyása volt arra, hogy ki és hol indulhatott a választásokon. Az Ódor kampányait is szervező Gergely eleinte, mint az elnöki kabinet vezetője, háttérben végezte a munkáját, csak az 2006-os választások után lett alelnök. Az előléptetést Ódor azzal indokolta, hogy a középiskolai végzettségű, korábban Forró polgármestereként dolgozó Gergely nagyon sokat dolgozott a Fideszért és érte.
A megyei önkormányzat feleslegesnek ítélt ingatlanainak eladása 2007-ben kezdődött. Majdnem mindegyiket a 2004-ben alapított miskolci Trekk Invest Kft. vásárolta meg, amely azzal csinált korábban bomba üzletet, hogy megvette az ITC melletti szakszervezeti művelődési központot, s átalakítás után bérbe adta az Erste Banknak. A Trekk Investtel és más érdeklődőkkel minden esetben Gergely tárgyalt. Egy névtelenséget kérő üzletember a HVG-nek megjegyezte, soha nem az irodájában beszélgettek, hanem nagy forgalmú vendéglátóhelyeken, ahol az alelnök meglepő nyíltsággal közölt már az első alkalommal olyan információkat, hogy mondjuk ez vagy az az ingatlan már elkelt, de majd nézünk neked másikat. Ennek az idillnek vetett véget a debreceni nyomozó ügyészség múlt heti bejelentése, miszerint hivatali vesztegetéssel vádolják Gergelyt.
Arról, hogy ki „dobta fel” az ügyet, megoszlanak a hírek. Vannak, akik szerint fideszesek „nyomták” fel Gergelyt, a másik verzió szerint egy külföldi állampolgár szabálytalan honosítási ügye kapcsán figyeltek fel rá a hatóságok. Az eddigi adatok szerint miután kitudódott a megyei önkormányzat eladási szándéka, de még nem jelent meg a pályázat, a Trekk Invest nevében ketten is tárgyalni kezdtek Gergellyel arról, hogyan lehetne az épületet a legolcsóbban megvenni (az ügyben vádat emeltek a trekkes Farkas Zoltán és Varga Zsolt ellen is). Az alelnöknek adott kenőpénz egy, a forgalmi értékénél mintegy 30 millió forinttal olcsóbban megvásárolható telek és a rajta található félkész ház volt. A vádirat szerint ezért a vevők megtudták, milyen vételárat kell tartalmaznia majd a sikeres pályázatnak, és joggal számíthattak olajozott ügyintézésre. Amikor Gergely rájött, hogy vizsgálat indult ellene, fölbontotta az adásvételi szerződést, és a földhivatalban töröltette a már bejegyzett tulajdonjogát.
Az akták végül a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnél landoltak, miután a borsodi vádhatóság összeférhetetlenséget jelzett. Részint azért, mert kiderült: Boholy Zoltán főügyész ügyvéd testvére kötötte a megye és a Trekk Invest közötti szerződéseket.
„Ódor elnök úrnak a Gergely-ügyhöz semmi köze” – közölte a megyei önkormányzat sajtóreferense a HVG-vel, s Gergely is csak közleményekkel hajlandó reagálni a történtekre.
De vajon ezek után kié is jelenleg az ITC? A 2007-es három eredménytelen pályázatot követően már a minimális vételár megjelölése nélkül lehetett licitálni. Az egyedül pályázó Trekk Invest azonban mégsem vehette meg az épületet, mert a megyei közgyűlés – valószínűleg értesülve a nyomozás megindításáról – visszalépett. A történet ezzel sem ért véget. Tavaly ősszel ismét napirendre tűzték az ITC eladását. A kényelmes többségben lévő fideszesek (köztük Gergely) ezt meg is szavazták, arra hivatkozva, hogy a közel 4 milliárdos hiányt görgető megyei önkormányzatnak nincs más lehetősége pénzhez jutni, s jól fog jönni a korábban 1,6 milliárd forintra értékelt irodaházért a 620 millióról 720 millióra feltornázott vételár, amit a Trekk Invest kínált. Az ellenzék által sem nagyon támadott üzlet véglegesítése azonban ismét elmaradt. A 2009. február 10-én megtartott közgyűlésen – vagyis két nappal a vádemelés hivatalos bejelentése előtt – kiderült, a Trekk Invest jogi aggályokra hivatkozva el akar állni az üzlettől, s kérné vissza a 120 milliós foglalót. Ódor szerint „ez az adásvételi szerződés meghiúsulásához vezet, és ennek jogkövetkezményeit a társaságnak kell viselnie”.
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: bűnözés ź; gazdasági bűnözés ź; ingatlan ź; korrupció ź; önkormányzat ź; önkormányzati vagyon ź
Szervezet: Trekk Invest Kft. ź
Földrajzi név: Borsod-Abaúj-Zemplén megye ź; Magyarország ź; Miskolc ź
Személy: Gergely Zsolt (politikus) ź
Műfaj: cikk ź; keretes ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2009/02/21
anyag vége
HVG 2008/45 11.08. 24-25. • Társadalom • cikk
GYILKOSSÁG NAGYCSÉCSEN •
Gyúanyag
Tanácstalan a rendőrség a nagycsécsi gyilkosság ügyében: lapzártánkkor csak az volt biztos, hidegvérű mészárlás áldozata lett két falusi roma a borsodi faluban.
Ha minden a gyilkos vagy gyilkosok tervei szerint történik, akár öt-hat áldozata is lehetett volna a vasárnap éjszakai nagycsécsi mészárlásnak. A faji indíttatású támadásokat idéző eset – sötétben házakra Molotov-koktélokat dobtak, majd a tüzet oltó, menekülő lakók közé lőttek – egyelőre megoldatlan, nem találják a tetteseket, sőt az indíték is ismeretlen. A rendőrség mindenesetre külön nyomozócsoportot állított fel, s azonnal 1 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki valamilyen érdemi információval tud szolgálni az ügyben. A vérengzéssel nagyjából egy időben két szomszédos községben, Sajószögeden és Sajóörösön próbálták felgyújtani a helyi kocsmát, s mivel az egyiknek roma bérlője van, felmerült, hogy cigányellenes atrocitássorozatról van szó, ám a rendőrség szerint nincs összefüggés a vasárnap éjszaka történt események között.
A mintegy 900 lakosú Nagycsécs roma telepe mindössze néhány lerobbant házból áll, 100 méterre a forgalmas – Miskolcot Tiszaújvárossal és Debrecennel összekötő – országos főútvonaltól. A vizsgálat idejére a rendőrség lezárta a bűncselekmény közvetlen környékét, a támadás túlélői a cigánysor egyik lakásába húzódtak vissza. Nagy Tibor, akinek feleségét és fiútestvérét lőtték le, a HVG-nek hétfőn elmondta, az esti tévézés után arra lettek figyelmesek, hogy egy tompa puffanás után kigyulladt a belső szoba. Az asszony elkezdte oltani a tüzet, s nyomban lőttek is rájuk a ház másik oldalán lévő ablakon keresztül, amelyen nem üveg, hanem fólia volt. A férfi és a nő, aki a két szobát összekötő ajtóban állt, azonnal összecsuklott, Nagy életét az mentette meg, hogy félig az ajtó melletti fal takarásában állt, de neki is jutott a lövedékekből. Jellemző a sörétzáporra, hogy a szobában alvó gyerek csak azért nem sérült meg, mert – süketnéma lévén – nem hallott semmit, nem kelt fel, és így nem került a tűzvonalba. A támadás ezután az utca túloldalán található háznál folytatódott. Annál az ottaniak szerencséjére a benzines palack nem robbant fel, és amikor itt is elkezdődött a lövöldözés, a lakók lefeküdtek a földre, illetve az ablak melletti fal mellé húzódtak, elkerülve a lövedékeket, melyek közül az egyik fejmagasságában érte a szobaajtót.
A szemtanúk szerint a meglőtt nő azonnal meghalt, a férfi pedig még élt, amikor a rendőrök megérkeztek. Borzalmas sérüléseik voltak, emlékeztek többen is. Az egyik áldozatnak a nyakát roncsolta szét a lövés, a másiknak a koponyáján keletkeztek sérülések. A rendőrség hivatalosan nem erősítette meg a szemtanúk állítását, de többen is hallották, hogy a rendőrök sörétes fegyverről beszéltek egymás között, ám nem tartják azt sem kizártnak, hogy nagyobb tűzgyorsaságú, úgynevezett pumpálós félautomata fegyver is volt a támadóknál (erre utalnak a súlyos sérülések is). Azt viszont már lehet tudni, hogy miként használták a fegyvereket a gyilkosok: Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint nem emberre célzottan lőttek, hanem sortűzszerűen be az ablakokon.
Ami a brutális támadás indítékát illeti, a rendőri vezető nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, de egy külön nyomozócsoportot állítottak fel az eset felderítésére. A kiszivárgó hírek szerint azt feltételezik, hogy nem személyre szóló támadás volt – tehát mondjuk nem az áldozatok haragosai állnak a támadás mögött. Ez is arra utalna, hogy általában a cigányok voltak célkeresztben. Bűnügyi szempontból Nagycsécs csendes környéknek számít, ebben az évben harminc ügyben kezdett vizsgálódni a hatóság, ami átlag alattinak számít errefelé, és ami még fontosabb, hogy a hivatalos szófordulatok szerint „nem voltak szélsőséges megnyilvánulások” a községben. Nagy Tibor állítja, segélyből élnek, időnként kukázni járnak a környékbeli városokba, de nincs haragosuk, s nem is „kamatos pénz”, vagyis uzsorakölcsön áll a támadás mögött. Hétfő délután a helyszínre érkeztek a különböző roma szervezetek vezetői, továbbá Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselőnő is, s hol finomabban, hol keményebben fogalmazva azt állították, faji indíttatású támadás történt-történhetett. Mohácsi szerint a mostani eset nagyon hasonlít az elmúlt időszakban az ország különböző részein romákat ért atrocitásokhoz, ahol viszont a rendőrség végül egyik esetben sem talált olyan nyomokat, amelyek rasszizmusra utalnának. Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke azt mondta: szeretné, ha az derülne ki, hogy nem etnikai indíttatású támadás történt, de a jelek ennek éppen az ellenkezőjére utalnak. A nagycsécsi gyilkosságot az olaszliszkai lincselés – Szögi Lajos tanárt gyermekei szeme láttára verték agyon, mert azt hitték, hogy elütött egy, a kocsija előtt átfutó cigány gyereket – tükörképeként írta le. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője óvatosabban nyilatkozott, bár a Magyar Gárdánál is szélsőségesebb újnáci csoportokat említett, nem zárta ki azt sem, hogy uzsoraügylet áll a háttérben.
Ugrásszerűen nőtt a feszültség a borsodi cigányok és a nem cigányok közt az utóbbi években, de sehol sem került sor ilyen atrocitásra romák ellen. Most már a megyeszékhelyen, Miskolcon is egyre több az összeütközés. Káli Sándor polgármester nemrégiben kijelentette, hogy a városban pattanásig feszült a helyzet, miután a Fészekrakó program lazaságát kihasználva egyre több „nem odavaló” család költözött Miskolc legnagyobb lakótelepére, az Avas-Délre. A város rendőrkapitánya, Pásztor Albert szerint pedig drámai módon nőtt a romák által elkövetett utcai rablások száma. De a helyzet igazából vidéken durvult el – mint az olaszliszkai gyilkosság s a jórészt romákból álló taktaközi szocpol-maffia esete vagy az uzsorakölcsön-bandák léte is jelzi –, egyre több térségben teljesen elkülönülnek a romák és a nem romák, például úgy, hogy külön falvakban laknak egymástól pár kilométerre.
Noha kérdéses, mi volt a nagycsécsi támadás oka, hétfőn a parlamentben ennek kapcsán szóba került, hogy szigorítani kell az uzsoraszabályokat. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint egyrészt pontosítani kellene a polgári törvénykönyvben szereplő meghatározást, másrészt úgy módosítani a büntető törvénykönyvet, hogy akár nyolc év szabadságvesztés is kiszabható legyen „kamatos pénzek” szedéséért.
PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: bűnözés ź; cigányság ź; emberölés ź; rasszizmus ź; személy elleni erőszak ź; társadalom ź
Földrajzi név: Magyarország ź; Nagycsécs ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2008/11/08
HVG 2008/43 10.25. 81-83. • Magyar Gazdaság • cikk
A RECESSZIÓ ELŐJELEI •
Gördülő hatás
A pénzügyi válság recessziós előszele elsőként a hazai autóipari beszállítókat legyintette meg Magyarországon. A külföldi beruházók egyelőre nem csupán leépítenek, itt-ott fejlesztenek is.
Múlt pénteken 78 munkatársától – főképp fiatal nőktől, asszonyoktól – búcsúzott el Glück István, a balatonlellei PHT-Print Kft. ügyvezető igazgatója. A Híradás-technikai Rt. vállalatcsoportjához tartozó, elektronikai alkatrészeket gyártó cég már több krízist átvészelt, legutóbb 2003 végén, amikor egyetlen partnerük, a Philips utódvállalatának ausztriai gyáregysége Kínába helyezte át a termelést, így a nyomtatott áramköri lapok gyártására vonatkozó megrendelést is lenullázta. A balatonlellei üzemben közel egy évig szünetelt a munka. A cégnek azonban 2004 novemberében sikerült hosszú távra szóló szerződést kötnie egy amerikai központú autóipari alkatrészgyártó multi magyarországi leányával, a PHT-Print honlapjának tanúsága szerint a Lear Corporation Hungary Kft.-vel. Ez az együttműködés olyan távlatokkal kecsegtetett, hogy a PHT-Print 2006-ban 129 millió forintért korszerűsítette üzemét. Ebből 86 milliót az állam adott munkahelyteremtés címén, mégpedig a Somogy megyei szocialista politikus, Kolber István akkori – a térségfejlesztésért felelős – tárca nélküli miniszter ajánlásával, és ezért cserébe a cég öt éven keresztül 96 fő állandó foglalkoztatását vállalta.
Csakhogy nyár óta minden borult: a világ nagy autógyártói már a pénzügyi válság első hulláma után érzékelték és jelezték partnereiknek a keresletcsökkenést, amire az őszi tőzsdekrach és hitelszűke csak ráerősített. A Videotonnál például a teherautóalkatrész-
A beszállítók beszállítói vagyunk – jellemzi a Shinwa Magyarország Precíziós Kft.-nek az autóiparban elfoglalt helyzetét Mátó Tibor hr-igazgató. A 38,8 millió dolláros jegyzett tőkéjű miskolci cég – a japán–hongkongi Shinwa egyetlen európai üzeme – a napokban jelentette be, hogy jelentős csoportos létszámleépítésre készül: alkalmazottai egyötödétől, körülbelül száz munkatársától akar megválni. A gyárban, ahol sem szakszervezet, sem üzemi tanács nem működik, a napokban közlik a részleteket a 11 tagú munkavállalói képviselettel, majd december elején adják át a felmondóleveleket. „Szép kis karácsonyi ajándékot kapok, ha engem is utcára tesznek” – mondta a HVG-nek a műszak után egy középkorú asszony, aki szerint a mostani helyzetben a bizonytalanság a legrosszabb. Ha mégis az elbocsátottak közé kerül, abban bízik, hogy Miskolc környékén, Tiszaújvárosban vagy Alsózsolcán keresnek a Shinwához hasonló üzemekben munkásokat.
Nem először került nehéz helyzetbe a Shinwa sem, amely az autók műszerfalán található audioberendezések előlapjait gyártja rengeteg típus, köztük prémiumkategóriás járművek számára. Az ezredfordulón szinte egyik pillanatról a másikra nyolcszáz főről ötszázra csökkent a tíz éve létesített miskolci gyár létszáma amiatt, mert eltörölték a kínai termékeket sújtó vámokat, amivel a magyarországi gyártás versenyhátrányba került. Amikor sikerült konszolidálni a helyzetet, sok volt dolgozójukat visszavették – igaz, az alkalmazotti létszám azóta is ingadozik. A mostani döntés előzménye az volt, hogy már az év elején látszott, nincs minden rendben az autóiparban. A nehézségeket fokozta, hogy a cég szempontjából fontos márkák esetében típusváltásokra került sor. A kedvezőtlen hatásokat a cég vezetői először azzal próbálták ellensúlyozni, hogy a távozó dolgozók helyére nem vettek fel újakat, de mostanra kiderült, hogy ez kevés. „A Shinwa helyzete 2010-re rendeződni fog” – véli ennek dacára az igazgató, aki szerint rövidesen elvonulnak a viharfelhők az iparág feje fölül. Kevésbé optimisták a biatorbágyi Alpin Kft.-nél, ahol az elektronikai berendezések kerülnek a Miskolcon gyártott előlapok mögé. Legalábbis erre utalhat, hogy a HVG munkatársának megkeresésére közölték, nincs idejük arra, hogy bármiről tájékoztatást adjanak, és megszakították a beszélgetést.
A miskolci gyár létszámleépítése korántsem jelenti azt, hogy foglalkoztatási válsághelyzet alakult volna ki a térségben – állítja Szabóné Bikki Ágnes, a regionális munkaügyi központ munkatársa, hozzátéve, jó esély van arra, hogy minden elbocsátottnak tudnak munkahelyet ajánlani, mert több hasonló profilú, de nem az autógyártásban érdekelt cég keres dolgozókat. Borsod megyében a munkanélküliek aránya nagyjából a rendszerváltás óta 15-20 százalék körüli, néhány százalékponttal lemaradva Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mögött.
Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára, a svéd központú Autoliv konszern 1990 óta működő, jelenleg több mint ezer főt foglalkoztató sopronkövesdi üzeme fennállása óta először kényszerül arra, hogy elbocsássa 26 olyan dolgozóját, akiknek többnyire most jár le a szerződésük. „Havonta 1,5 millió biztonsági övet gyártó üzemünk mintegy 25 autómárkához szállít, s Európa-szerte közel hetven gyárral áll kapcsolatban” – mondta a HVG-nek Rózsás Zoltán hr-vezető. Így a kisebb megrendelés-kieséseket a mintegy ezer főt foglalkoztató üzemben a termelés átszervezésével át lehet hidalni. Most is harminc alkalmazott válogat és tisztít csomagolóanyagokat azok közül, akik eddig gép mellett dolgoztak. Szeptemberben még úgy látszott, létszámbővítésre van szüksége az üzemnek, emiatt a hónap elején ötven új munkást vettek fel, de a hónap közepére tervezett újabb harminc-negyven fős létszámbővítést már le kellett állítani. Az Autoliv – a honi autóalkatrész-iparban szokatlan módon – egyáltalán nem kölcsönöz munkaerőt, mert vezetői állítják, a biztonsági berendezésekhez szükséges minőségi munkát csak állandó alkalmazottaktól lehet elvárni, így a feleslegessé váló munkaerő elbocsátásának összes költsége a céget terheli.
A legtöbb gyártó viszont előszeretettel alkalmaz kölcsönzött munkaerőt, s ha csökkentenie kell a termelést, az ő csoportjukat küldi el először. A gépipari, járműipari és elektronikai ipari dolgozókat képviselő Vasas Szakszervezeti Szövetség tiltakozik is az ellen, hogy a munkaadók sokszor azonnali elbocsátással reagálnak a válságjelekre, és eközben gyakran megkerülik vagy kijátsszák a munkajogi szabályokat. Balogh Béla, a szövetség elnöke arról tájékoztatta a HVG-t, hogy a szakszervezet által képviselt szektorban 1500 dolgozónak mondanak búcsút a közeljövőben, 85 százalékukat valamelyik autóipari beszállító alkalmazta. A munkaügyi központokban viszont e létszámleépítéseknek csak kis részét kell bejelenteni. A szakszervezet értesülése szerint mintegy 1100 elbocsátandó személy kölcsönzött munkavállalóként dolgozott, határozatlan időre szóló munkaszerződéssel kevesebb mint száz főt fognak most elküldeni, mintegy háromszáz leépítésre váró munkást pedig részmunkaidőben vagy valamilyen atipikus foglalkoztatásban alkalmaztak.
A regionális munkaügyi központok mindeddig nem regisztráltak olyan mértékű csoportos leépítésről szóló bejelentést, amelyből egyes ágazatokat érintő recesszióra lehetne következtetni. A munkaadóknak a tényleges elbocsátás előtt 52 nappal meg kell tenniük a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándéknyilatkozataikat a munkaügyi központban, s a hivatalos bejelentést követően legkorábban harminc nappal lehet megkezdeni a dolgozók elbocsátását. A bejelentéseket a regionális munkaügyi központokban összesítik. Mindenesetre a munkaügyi kormányzat a recessziós hatásokra most különös figyelmet fordít, legalábbis erre utal, hogy a HVG információja szerint a munkaügyi központok elemzési osztályvezetői a múlt hétfőn olyan utasítást kaptak, hogy már a csoportos leépítésről szóló szóbeszédet is jelentsék.
A pénzügyi válság termelésbe átgyűrűző hatásának mértékét egyelőre csak találgatni lehet. Több hazai autógyár nem is módosítja idei tervét, mint ahogy a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában sem csökkentik az ez évre vonatkozó, 300 ezer jármű előállítására vonatkozó célt. „Úgy látszik, hogy az idén nem kell dolgozókat elbocsátanunk” – tudatta a HVG-vel Ruska Viktória, a Suzuki kommunikációs vezetője, s az Audi Hungária Motor Kft. is úgy nyilatkozott, hogy nem érzékeli a nemzetközi autóipari és pénzügyi válság hatását.
Manapság azért termelésbővítésre is akad példa – ha nem is az autó-, hanem az elektronikai iparban: lapzártánk idején egy meg nem erősített hír szerint a Nokia Komárom Kft.-nek a közeljövőben ötszáz betanított munkásra és ötven középvezetőre lesz szüksége.
SÁGHY ERNA, PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László; Sághy Erna
Kulcsszó: autóalkatrész-gyártás ź; autóipar ź; foglalkoztatás ź; gazdaság ź; ipar ź; járműipar ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2008/10/25
HVG 2008/21 05.24. 93-95. • Magyar Gazdaság • cikk
MISKOLCI KISAJÁTÍTÁSI VITÁK •
A villamos vágya
Egy 37 milliárd forint összköltségű nagyberuházás során mindössze másfél kilométerrel bővíti villamosvonalát Miskolc, a legtöbb vitát mégis egy nyúlfarknyi szakasz gerjeszti.
„A házak egyikéért, ami útban van, és kábé kétszobás, 50-60 millió között adnak; igaz, tartozik hozzá egy videokölcsönző, de a telek kisebb zsebkendőnyi. A tulaj a büdös életben ennyiért, de még a feléért se tudná eladni” – kritizálta egy miskolci internetes fórumozó a város közgyűlése által a múlt hónapban elfogadott, állítólag a helyi villamosközlekedés fejlesztése miatt szükségessé vált önkormányzati ingatlanvásárlásokról szóló döntést. A zárt ülésen olyan sebbel-lobbal tárgyalták hét épület összesen 312 millió forintért történő megvételét, hogy a képviselők az írásos anyaggal csak a helyszínen találkoztak, a mellékelt ábra nem a valós helyzetet mutatta, ráadásul másról szólt az előterjesztés, mint ami a címében szerepelt.
Élénk ellenzéki tiltakozás mellett mégis simán megszavazta a szocialista többségű testület az összesen 1387 négyzetméter megvételét, az előterjesztés szerinti 225 ezer forintos négyzetméteráron. Az előterjesztő Diósgyőr „intenzív beépítésű, s kifejezetten értékes kereskedelmi-vendéglátó negyedében” a 173 ezer forintos piaci fajlagos értékre vetített 30 százalékos felárra hivatkozott, amit a kisajátítások alkalmával a diktáló pozícióban lévő eladók a tapasztalatok szerint el szoktak érni. A dokumentumhoz mellékelt táblázat szerint azonban – ha nem is olyan durván, mint Pécsett a kulturális főváros kisajátításainál (HVG, 2008. május 3.) – ennél is jobban felverték az árakat a diósgyőri tulajok, legalábbis a megadott forgalmi értékekhez képest összességében 50 százalék körüli felár adódik. A sorból kilóg az 1800-as évek végén épített, nyolcvan főt befogadni képes, Árpád úti Pálos vendéglő, amelyért a 44 millióra becsült forgalmi értéknél alig többet, 50 milliót fizetnek, talán mert a családi tulajdonú étterem a csekély diósgyőri fizetőképes kereslethez igazodva hétfőn-kedden ki sem nyit, inkább a Lillafüredre tartó hétvégi látogatókra alapoz. A Nagy Lajos király útján lévő 590 négyzetméteres telken álló, a Nord-Ung Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. birtokában lévő, 185 négyzetméteres műszaki kereskedés viszont a 30 milliós forgalmi érték több mint kétszeresével, 70 millióval szerepelt a listán, mint a stadionon túli városrésznek a lakosság és a mesteremberek előtt legismertebb üzlete, amely a költözés miatt várható piacvesztésére hivatkozva jelölte meg ezt az összeget. Erre végül a képviselők csak 45 milliós ellenértéket szavaztak meg, úgy, hogy a tulaj néhány házzal arrébb kap egy csereingatlant plusz 30 millió forint készpénzt.
Nem ígérkezik egyszerűnek a menet, mert bár a kívülállók sokallják az ingatlanokért fizetett felárat, az érintettek némelyike éppenséggel elégedetlen. Pikó Norbert, a Nord-Ung ügyvezetője a HVG-vel közölte: nem nyugszik bele az önkormányzat döntésébe, kész minden törvényes eszközt igénybe venni. „Egyszerűen átvertek” – állítja Komjáti László, az Árpád út 33. alatti ingatlan tulajdonosa, aki egy hármas csere révén jutott volna egy másik üzlethelyiséghez. Komjáti szerint az önkormányzati tulajdonú MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. ügyvédje a szomszédos Nagy Lajos király útja egyik ingatlanának a felét ajánlotta fel, de amikor a földhivatalból kikérte a tulajdoni lapot, kiderült, hogy csak az egyharmada lehetne az övé. „Már jeleztem az ügyvédnek, hogy szerződést bontok” – mondta.
Az ellenzéki képviselőket azonban az árnál jobban felbosszantotta, hogy az előterjesztés a „Miskolci Nagy Villamos Projekthez kapcsolódó kisajátítást helyettesítő eljárás útján megszerzendő ingatlanok vásárlására” címet viselte, vagyis az ügyletet a Zöld Nyílként is emlegetett villamosfejlesztéshez kapcsolódó ügyletként tüntette fel. A 37 milliárd forint összköltségvetésűre tervezett nagyberuházás az Új Magyarország fejlesztési terv egyik kiemelt projektje, amelyhez a város 85 százalékos uniós finanszírozásra pályázik. A jövőre kezdődő, Miskolc költségvetésének több mint felére rúgó megaprojekt során a tervek szerint felújítják a meglévő, 10,3 kilométeres villamospályát, a 18 régi Tatra villamost, és ugyanennyi újat szereznek be, továbbá 1,5 kilométernyi új pályát építenek, meghosszabbítva az 1-es villamos szakaszát Diósgyőrtől a felső-majláthi lakótelepig. A vitatott előterjesztéshez mellékelt térképen ez az újonnan építendő villamossín, illetve a tervezett négysávos út vágja át a szóban forgó ingatlanokat, a hatóságok által engedélyezett tervben azonban csak két épületet érint közvetlenül az új pálya miatt átépítendő út melletti járda. Igaz, éppen nem ezt az érvényes rajzot kapták kézhez a képviselők, akiket az ülésen szóban tájékoztattak a valóságról.
„Tényleg nem jó az ábra, egy korábbi változatot raktak be” – ismerte el a HVG-nek Káli Sándor, a város szocialista polgármestere. Az önkormányzat építési főosztályvezetője, Vargha Tibor jelezte is, hogy a képviselő-testületnek kiosztott rajzon szereplő, újonnan építendő négysávos út nem része ennek a villamosfejlesztésnek, az ábrázolt villamospálya sem felel meg az engedélyezettnek. Ráadásul bár a szöveg korrekt, „avatatlanok számára nem egyértelmű”, hogy a megvenni kívánt ingatlanok nem tartoznak a villamosprojekthez, vagyis az uniós finanszírozásba nem szorítható bele az ingatlanok vételára, azt Miskolcnak saját erőből kell állnia. „Az ingatlanügylet nem része a projektnek, hanem az generálta” – pontosított Vargha a HVG-nek. Tény, hogy az önkormányzat most arra hivatkozik, a tervezett új szakaszon, az Árpád út és a Nagy Lajos király útja közötti útszűkületben a pálya túlságosan megközelítené az út mindkét oldalát, ezért javasolta az ottani tízemeletes épületekkel szemben lévő régi házak elbontását, helyükön köztér kialakítását. Csakhogy a bő két éve készülődő projekt során a városvezetés eddig nem hozta elő az új villamosvonal miatti útszélesítési igényét.
„A tér létesítése ellen senkinek nincs kifogása, de az ellen igen, hogy a villamosfejlesztésre fogják” – mondta a HVG-nek Juga György, a város fideszes frakcióvezető-helyettese, aki hiányolja a kialakítandó tér látvány- és költségtervét, de már azt sem érti, mi indokolta az ingatlanvásárlás sürgősséggel történő tárgyalását és az ingatlantulajdonosokkal való megegyezést. Az előterjesztést összeállító Bernáth Attila, a MIK cégvezetője szerint azért kellett sietni, mert abba a projektfázisba értek, amikor ezt a döntést meg kellett hozni.
A vitatott villamosvonalrész kulcsfontosságú eleme a miskolci nagyberuházásnak: Juga úgy tudja, a másfél kilométeres új szakasz leginkább azért került be a tervekbe, hogy biztosan elnyerje a város az uniós forrást, az ugyanis alapvetően bővítésre szolgál, nem puszta rekonstrukcióra. Ehhez képest nehezen értékelhető a szanálási roham. Bontás után lesz hely a síneknek, az engedélyezett tervek módosításáról viszont nem született döntés.
VITÉZ F. IBOLYA, PUSZTAI LÁSZLÓ
Szerző: Pusztai László; Vitéz F. Ibolya
Kulcsszó: ingatlan ź; kisajátítás ź; közigazgatás ź; közlekedés ź; önkormányzat ź; tömegközlekedés ź
Földrajzi név: Magyarország ź; Miskolc ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2008/05/24
anyag vége
HVG 2008/17 04.26. 81-82. • Magyar Gazdaság • cikk
MEGBÍRSÁGOLT SZÉLERŐMŰVEK •
Fújhatják
Beruházásaik ellehetetlenüléséhez vezethet, hogy a kormány egy rendelettel megfosztotta a szélerőművek üzemeltetőit törvényben meghatározott bevételeik egy részétől.
„Aki hitelből építkezett, arra biztos csőd vár, mert a bankok fogják rátenni a kezüket a tornyokra” – fakadt ki a HVG-nek Dávid Csaba, a Mezőtúron és Törökszentmiklóson működő szélerőművek egyik résztulajdonosa. Az ő és sorstársai felháborodását az váltotta ki, hogy az áprilisi elszámolást kézhez kapva azzal szembesültek, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. többmilliós büntetést vont le tőlük az átvett áram árából. Mindezt az a gazdasági tárcánál múlt év december 23-án kelt rendelet tette lehetővé, amely a megújuló energia termelőit arra kötelezte, hogy egy hónappal előre, negyedórás bontásban készítsenek termelési előrejelzést, menetrendet. Ezt legkésőbb az előző munkanapon még módosíthatják ugyan, de ha a becslés és a széljárástól függő termelés között az eltérés meghaladja a 30 százalékot, minden pluszban vagy mínuszban termelt kilowattóra után 5 forint büntetést fizetnek (HVG, 2008. január 12.).
A négy szélkerékből álló, összesen 7,8 megawatt teljesítményű szápári erőműpark tulajdonosa a HVG számára eljuttatta januári termelési adatait: e szerint majdnem 1,6 millió kilowattóra áramot termelt, viszont több mint 1 millió kilowattóra után pótdíjat kellett fizetnie. A törvényben rögzített, kötelező átvételi tarifa 26,46 forint kilowattóránként, ebből januárban csaknem 42 millió forint bevétel adódott volna, ha büntetésképpen nem vontak volna le a cégtől jó 5 millió forintot – ami annyit tesz, hogy a törvényben rögzített összegnél 12 százalékkal olcsóbban kellett eladniuk az áramot. Az árcsökkenés mértéke azon múlik, hogy egy nappal korábban mennyire pontos előrejelzést ad a meteorológiai szolgálat a szél várható erejéről és irányáról. Bár az üzemeltetőnek minden reggel 9 óráig lehetősége van arra, hogy a következő napi menetrendet negyedórás bontásban korrigálja, ám hétvégén és ünnepnapokon ilyen módosítást nem fogad el a Mavir, tehát pénteken reggel kell a szombati, vasárnapi és hétfői pontosítást elvégezni. „Óránként lottózunk, és 15 percenként van a húzás” – jellemzi a 30 százalékos hibahatáron belül mozgó teljesítmény-előrejelzés esélyét Dobránszky Zsolt, a Mezőwind Kft. ügyvezetője, aki egyebek között azzal foglalkozik, hogy kalkulációkat készít a meteorológiai szolgálattól vásárolt adatok alapján, és azt továbbítja a Mavirnak.
Miután a karácsony előtt egyetlen nappal, december 23-án kelt miniszteri rendelet január 1-jétől lépett életbe, a termelőknek már az ünnepek alatt pontos termelési menetrendet kellett volna készíteniük januárra – értetlenkednek a szélerőművek üzemeltetői. Lendvay Péter, a Sopronkövesdnél 23 megawatt összteljesítményű erőműparkot üzemeltető Hungarowind Kft. ügyvezetője szerint az is példátlan, hogy január közepén a Mavir még mindig nem tudta fogadni az általuk közölt előrejelzéseket, azzal az indokkal, hogy nem állt fel az online rendszer, miközben az év első napjától szigorúan büntetik az erőműveket. Több cég arról számolt be a HVG-nek, hogy a mai napig nincs aláírt szerződésük a Mavirral. A szelesek első felhördülésére válaszul még januárban mind a Mavir, mind a Magyar Energiahivatal (MEH) megígérte – s ezt akkor a HVG-nek is megerősítették –, hogy a január 1-jétől 15-éig tartó időszakra nem alkalmaznak szankciót. Az erőművesek a számla kézhezvételéig ebben a tudatban voltak, csakhogy az mégis tartalmazta a teljes januárra vonatkozó levonást.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak a bevételük átlagosan 10-15 százalékával megrövidített üzemeltetők, mondván, a Mavir visszaélt erőfölényével. A minisztériumtól pedig a rendelet módosítását követelik, mert szerintük az a beruházások ellehetetlenítéséhez vezet. Nagy Zoltán, az N-Zoll Trans Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, akinek Alsózsolcán működő szélerőműve tavaly havonta 9-10 millió forint bevételt hozott, a januári levonás miatt 2 millióval kapott kevesebbet. A vállalkozó arra gyanakszik, valakik, például a rivális áramtermelők féltik üzletüket a szélenergia egész világon bekövetkezett térhódításától. A működő erőművek megsarcolását azért is nehéz megmagyarázni – vélik a szolgáltatók –, mert egyelőre a 330 megawattnyi engedélyezett szélerőműnek csak mintegy a negyede üzemel, tehát a rendszer biztonsága korántsem lehet veszélyben.
A szélerőmű-kapacitás a jelenlegi hazai erőműpark mellett nem növelhető, csak akkor lehet újabb szélerőműveket a hálózatra csatlakoztatni, ha annak előfeltételeként megépül egy tárolós vízi erőmű – erősítette meg a HVG-nek Bertalan Zsolt, a Mavir piacműködtetési igazgatója. A szélerőművek pedig Bertalan olvasatában nem büntetést, hanem „szabályozási pótdíjat” fizetnek, amely arra irányul, hogy pontos menetrendadásra ösztönözze a piaci szereplőket. A január első felére ígért türelmi időszakkal kapcsolatban a Mavir igazgatója megjegyezte, tekintettel arra, hogy a rendelet későn készült el, a rendszerirányító kihirdette a szélerőműveseknek, hogy a január 1-je és január 15-e közötti időszakra vonatkozóan elfogadja az utólagos elszámolást, így akár a tényleges termelési értéket is beadhatták menetrendként, amivel elkerülhették volna a szabályozási pótdíj fizetését.
Az állam tíz évre vállalta, hogy a nagykereskedő a szélerőművektől a törvényben rögzített áron veszi át a megtermelt áramot, s a bankok is ilyen feltétellel adtak hitelt. Tehát az állam a szelesek olvasatában a rendelettel egyoldalúan felmondta az eredeti megállapodást. Csakhogy a rendeletben rögzített, széljárásfüggő kifizetés korrekciója a koalíciós szakítás miatt belátható időn belül aligha történik meg. A HVG információja szerint a MEH már másfél hónapja elküldte a rendeletmódosítás tervezetét a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, ahol másfél héttel a miniszter és stábja távozása előtt még mindig molyolnak a szövegen. A tárca energetikával foglalkozó szakembereinek szabad kapacitását amúgy is a Magyar Villamos Művek privatizációjának előkészítése köti le. A hivatalos álláspont szerint a Mavir pedig nem tud eltekinteni attól, hogy az érvényben lévő rendelet szövegét szó szerint betartsa. A szélerőművek képviselői mindenesetre készek arra, hogy ha a kormánytól nem kapnak jogorvoslatot, akkor a törvényt felülíró rendelet miatt az Alkotmánybírósághoz, végső esetben pedig az Európai Unióhoz fordulnak.
PUSZTAI LÁSZLÓ,
SÁGHY ERNA
Szerző: Pusztai László; Sághy Erna
Kulcsszó: alternatív energia ź; ipar ź; szélenergia ź; versenyszabályozás ź; villamosenergia-ipar ź
Szervezet: Mavir Rt. ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2008/04/26
anyag vége
HVG 2008/12 03.22. 55-59. • Trend • cikk
SZAPORODÓ MAGÁNSZOLGÁLTATÓK •
Lopakodó diadal
Politikai csatározások ide, privatizációellenes érzületek oda, az egészségügy jó része máris privát kézben van. A jó hír az, hogy így javul a gyógyítás hatékonysága. A rossz, hogy a magánosítás átgondolatlan, elaprózott s túlságosan sok mutyival terhelt.
„Professzor úr, ugye csinál műtéti tervet?” – kérdezi az aggódó nénike kiválasztott sebészétől. „Hogyne, asszonyom, már el is készültem vele. Én operálok, ön fizet.” Ekképp poénkodtak az orvosok már a 20. század első felében is, és most újra százszámra készülnek az efféle fizetős „műtéti tervek”.
A váci Jávorszky Ödön Kórházban például azáltal terveznek lendíteni az intézmény anyagi helyzetén, hogy a hétvégéken bérbe adják a műtőkapacitásokat szakképzett személyzettel, műszerekkel, takarítással. Hogy kiket érdekelhet ez a lehetőség? „Plasztikai sebészeket, illetve olyan orvosokat, akik a várólistákat átugrani kívánó betegeket akarnak műteni” – áll készen a válasszal Erős András főigazgató. A váci kórház ezzel a szolgáltatással olyan piacra lép ki, ahol máris jelentős a konkurencia: országszerte legalább egy tucat helyen várják már az érdeklődőket hasonló ajánlatokkal. A Jávorszky főigazgatója azon is töri a fejét, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által nem finanszírozott, fölös ágyakra fizetős betegeket szereznek majd, akiket „élesen elkülönítenének” a többiektől. Sőt egy ennél sokkalta meglepőbb bizniszen is gondolkodik. Nevezetesen azon, hogy ne a magyar orvosok repüljenek gyógyítani Nagy-Britanniába, hozzák inkább az angol betegeket Magyarországra. „Ha elkészül az M0-s új szakasza, Ferihegyről egyenesen Vácra lehet majd szállítani azokat a briteket, akiket itt olcsóbb volna megműteni, mint odahaza.”
Az ország legtöbb kórháza – a váci Jávorszkyhoz hasonlatosan – önkormányzati tulajdonban áll. Ezek az intézmények nemcsak vállalkoznak, hanem egyre több egészségügyi szolgáltatást is magáncégektől rendelnek meg, olyan tevékenységeket szerveznek ki, amelyeket korábban maguk végeztek. A magántőke – ebben egyetértenek egészségügyi dolgozók, kórházigazgatók és egészségpolitikusok – az utóbbi években kicsemegézte magának, amit nyereségesen lehet működtetni a jelenlegi OEP-tarifák mellett (amelyeket persze egy tollvonással meg lehet változtatni, mint az történt több esetben, például néhány éve a méhnyakrákot okozó hpv vírus szűrővizsgálatainak finanszírozási föltételeivel).
Míg az intenzív osztályok és az elfekvők nyelik a pénzt, a képalkotó és mindenféle más diagnosztika tipikusan nyereséges ágazat. Így nem meglepő, hogy a komputertomográfos vagy mágneses rezonanciás (MR) vizsgálatokat többnyire magánvállalkozások végzik, akárcsak a műveseellátást (lásd táblázatunkat az 57. oldalon). Bár a közvélemény-kutatások nem mutatják ki, hogy a beavatkozási várólisták tavaly év végi felállítása növelné a magánrendelőkbe tartó páciensek tömegét, a HVG által megkérdezett orvosok közül többen is arról számoltak be: érzékelnek efféle hatást.
A magáncégek az egészségügyben is hajlamosak olcsóbban, hatékonyabban működni. Az egyik budai kórházban például adagonként 1750 forintért vásárolták az MR-vizsgálathoz szükséges kontrasztanyagot – egészen addig, amíg a képalkotó diagnosztikai részleg működtetését át nem vette egy vállalkozás. Amely a hatalomátvétel után rögvest 600 forintért szerezte be ugyanazt az anyagot, majd néhány héttel később, miután megversenyeztette a potenciális beszállítókat, 540 forintra szorította le az árat. „Abban vagyok érdekelt – állítja a társaság névtelenséget kérő vezetője –, hogy jó eszközökkel, jól dolgozzak. Ha néhány héten belül visszajön a beteg, mert nem volt jó a lelet, a második MR-t az OEP már nem fizeti ki, de a vizsgálatot köteles vagyok elvégezni.”
A 11 saját alkalmazottal, továbbá tíz szerződéses, részidős orvossal és hat asszisztensnővel működő Medserv Kft. patológiai diagnosztikában utazik: elsősorban daganatokból vesz mintát, s adja ki a sokszor életet vagy halált jelentő, a kezelés mikéntjét meghatározó leletet. „Abban a kórházi laborban, amelyet most működtetünk, korábban kétszer annyian feleannyi mintát vizsgáltak meg, mint a mi munkatársaink. A hatékonyságunk tehát négyszeres” – állítja a cég tulajdonosa és ügyvezetője, Járay Balázs. Mivel elég sok szakrendelővel sikerült szerződnie, a Medserv gyorsan növekszik: tavaly 80 millió forintos forgalmat produkált, s ha a mostani havi 12 milliós bevételt tartani tudja, az idei évet közel 150 milliós forgalommal zárhatja.
Az OEP-finanszírozás megszerzése, ami sokak szerint leginkább a jó kapcsolatokkal rendelkezőknek sikerül, a legtöbb magánszolgáltató álma. Egyrészt mert, úgymond, ez majdhogynem tuti pénzforrás, másrészt az OEP néhány vizsgálatért és beavatkozásért többet hajlandó fizetni, mint a verseny következtében lefelé tartó szabadpiaci árak. Több olyan diagnosztikai cég is működik a piacon, amely a számlát OEP-pénzekből álló állami kórházaknak drágábban árulja ugyanazt a tesztet, mint az OEP-pel szerződésben nem álló magánklinikáknak.
Míg a magánkézben lévő egészségügyi kiszolgáló cégekre alig figyel valaki, a kórházak reflektorfényben állnak, legalábbis 2004 óta, amikor az egyébként érvénytelen decemberi népszavazáson részt vevők kétharmada elutasította a kórház-privatizációs törvényt. Az országban eddig egyetlen magánkórházat alapítottak, Telkiben, s a mintegy 180 kórházból az utóbbi szűk négy esztendőben egy tucatot adtak gebinbe (lásd térképünket).
Az eddigi tapasztalatok vegyesek. A legnagyobb magánműködtető az elsősorban MSZP-többségű önkormányzatoknál nyomuló Hospinvest Zrt., a második a belőle kivált, inkább fideszes területeken hódító Medisyst Kft. Mindkettő sok okos dolgot bevezetett, hogy hatékonyabbá tegye az intézmények működését. A Hospinvest talán legnagyobb dobása, hogy leányvállalata, az Ispotály Holding révén olcsóbban intézi az általa kezelt és más kórházak gyógyszerbeszerzését, összesen tíz intézmény bevásárlásait fogva így össze. A spórolást segíti, hogy a kórházakban használt medicinákról összeállítanak egy úgynevezett alaplistát, s az ezen nem szereplő gyógyszerek rendelését külön engedélyhez kötik. A tapasztalatok szerint a gyógyszereknél legalább 30, a műszereknél 20 százalékos mennyiségi rabatt érhető el ily módon. Fontos változtatás az úgynevezett mátrixrendszer bevezetése, ami ugyancsak nyugati tapasztalatok átvételén alapszik, s azt jelenti, hogy a „műtétes” és a „nem műtétes” osztályokat tulajdonképpen összevonják, s a betegeket az ápolási igények szerint helyezik el. Nem a beteg vándorol az orvosaihoz, hanem azok jönnek hozzá. „Egyelőre csak hordjuk a pénzt az általunk üzemeltetett intézményekbe” – állítja Tóth János, a Hospinvest orvosi vezetési testületének elnöke. A cég arra számít, hogy 3-4 év múlva jutnak el odáig, hogy nyereségessé válnak a kórházaik.
Hatvanban a tizennégy éve megszüntetett fül-orr-gégészetet és a néhány éve hiányzó szemészetet szeretnék kiváltani az egynapos sebészeti ellátással (ez nem csupán a betegnek, hanem az intézménynek is jó, hiszen az OEP e beavatkozásokra általában ugyanannyit fizet, mint egy hét bennfekvéssel). A munkamegosztás jegyében Gyöngyös lesz a nagyobb műtétek gazdája, az orvosok ingáznak a két kórház között. A képalkotó vizsgálatok felvételeit interneten eljuttatják a leletet elemző orvosnak, aki szintén elektronikusan küldi vissza az eredményt. Bár az USA-ból a betegek leleteit, hogy spóroljanak, sokszor Indiába vagy más ázsiai államokba küldik elemeztetni, „nálunk erről egyelőre szó sincs” – állítja Tóth.
A gyógyszerügynököket nem fogadhatják a hospinvestes dokik, csak munkaidőn kívül. Szigorúbban szabályozzák a korábban főleg az osztályvezető főorvosok „buliját” jelentő gyógyszerkísérleteket. A szerződéseket most a Hospinvest köti meg, a pénzt a kórház kapja, s az igazgató osztja el a vizsgálatokban részt vevők között. A hálapénz elfogadására nézve viszont semmiféle tilalmat nem szabtak az új működtetők.
A HVG tudósítója maga is utánanézett a mindennapoknak. A Hospinvest által tavaly szeptemberben átvett, mostanában átalakuló, 170 esztendős gyöngyösi Bugát Pál Kórház 14 éve átadott főépületének aulájában két üres és egy bontás alatt álló recepcióspulttal találkozott. Az osztályok mellékhelységei hozzák a megszokott magyar kórházi színvonalat, hol a lámpa nem ég, hol némi mocsok fogadja a belépőt, a WC-kben nincs papír, hiányzik az ülőke. A bevezetés alatt lévő mátrixos rendszerből a látogató annyit észlel, hogy a hajdani osztályvezető orvosok neve már nem olvasható a táblákon, az új feliratok pedig még nem készültek el.
Most mindenesetre jobbak az állapotok, mint az év elején, amikor a Hír Tv stábja folyosókon fekvő betegeket filmezett le. Az akkorihoz hasonló esetről egyébként Tuzáné Takács Zsuzsanna, a Heves megyei közgyűlés fideszes tagja is beszámolt arról a botrányos jeleneteket sem nélkülöző közgyűlésen, melyen arról döntöttek, hogy a továbbiakban a Hospinvest működtetheti az egri Markhot Ferenc Kórházat is (HVG, 2008. március 7.). A civilben ügyvéd képviselőnő állítása szerint stroke-os édesanyjának február végén ugyancsak a belgyógyászat folyosóján jutott hely, s csak úgy kerülhetett kórterembe, hogy a dolgozók között elterjedt a hír: ismét rejtett kamerás felvétel készül. Márciusban bocsátották el azt a sebészt, aki fáradtságára hivatkozva vizsgálat nélkül Egerbe irányított egy beteget, akinek halszálka akadt a torkán. T. Bokros Mária, az intézmény sajtóreferense szerint még a Hospinvest felbukkanása előtt a kórház elveszítette ágyainak 40 százalékát, miközben az öregedő megyéből „ömlenek a betegek”. Ezen – állítja T. Bokros – segíteni fog az intézmény nemsokára fölálló sürgősségi részlege. „Az idegszakrendeléssel elégedett vagyok, de a nőgyógyászati osztályon nagy a káosz” – állította kérdésünkre egy Gyöngyös környékén élő, névtelenséget kérő hölgy, akit beszámolója szerint kétszer is olyan időpontra rendeltek be, amikor nem tudták ellátni. Egyszer reggelre hívták, de csak este került a műtőbe, majd azon a napon, amikorra kontrollra rendelték, egyáltalán nem került sorra.
A Parádfürdői Állami Kórház üzemeltetése a Hospinvest ez idáig egyetlen, alig vitatott sikertörténete. A HVG tudósítójával éppen egy időben érkezett meg az intézménybe egy új bútorokat és különböző gyógyászati eszközöket tartalmazó szállítmány. Bár a rossz nyelvek szerint a Hospinvest csak azért szállt be a bezárásra ítélt intézmény felélesztésébe, majd – pályázat nélkül – a működtetésébe, hogy később megszerezze a páratlan adottságokkal rendelkező ingatlant, a dolgozókat ez a feltételezés kevéssé izgatja. Zsombó Mihályné főnővér szerint ha bezárt volna a szanatórium, közel negyvenen maradtak volna munka nélkül. Most folyamatosan újítják fel az épületet, és egyre-másra kapják a betegek kényelmét, gyógyulását segítő berendezéseket. A 118 ágyas, krónikus és mozgásszervi betegek gyógyítására specializálódott intézményben állandóan telt ház van, s mint a főnővér állítja, nem hordoz kockázatot, hogy megszüntették az éjszakai orvosi ügyeletet: szükség esetén a környék ügyeleti szolgálatát hívják.
Árgus szemekkel figyelik az eddigi tapasztalatokat a kazincbarcikaiak, a 32 ezres városban ugyanis május 18-án tartanak népszavazást arról, hogy egyetértenek-e kórházuk gebinbe adásával. Bérlőként csak a Hospinvest jöhet szóba, a többiek pályázatát ugyanis az önkormányzat érvénytelennek nyilvánította. „Mostanában az OEP által kiadott pénzek mintegy 20 százaléka jut közvetlenül vállalkozások kasszájába. A kilencvenes évek közepén ez az arány még csak 7-8 százalék volt” – hallunk adatokat a magántőke ütemes térhódításáról Boncz Imrétől, a Pécsi Tudományegyetem egészség-gazdaságtani tanszékének vezetőjétől. Az OEP-ből a vállalkozásoknak jutó összes pénz aránya azonban jóval magasabb lehet az említett 20 százaléknál, hiszen sok cég nem közvetlenül szerződik az egészségbiztosítóval, hanem mondjuk egy önkormányzati tulajdonban lévő kórházzal állapodik meg arról, hogy az általa végzett vizsgálatok vagy beavatkozások után megkapja az OEP-től befolyó pénzek 70–90 százalékát, sok esetben még havi fix minimumösszeg átutalását is elérik.
A magán–állami arányt másfelől közelítve: az OEP-nek most nem egészen 11 ezer szervezettel volt szerződése arra, hogy kifizeti az általuk végzett szolgáltatást, ezek közül majdnem 9 ezer magánvállalkozás. Ezzel az adattal sem árt óvatosan bánni, nem szabad levonni azt a következtetést, hogy a magyar egészségügy oroszlánrésze máris magánkézben van. A vállalkozások túlnyomó többsége ugyanis fogorvosoké, otthoni szakápolóké, illetve háziorvosoké.
LŐKE ANDRÁS,
PUSZTAI LÁSZLÓ / GYÖNGYÖS
Szerző: Lőke András; Pusztai László
Kulcsszó: egészségügy ź; gazdaság ź; kórházak ź; magánszektor ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Trend ź
Dátum: 2008/03/22
HVG 2008/09 02.29. 79-81. • Magyar Gazdaság • cikk
RABUL EJTŐ TÁVHŐSZOLGÁLTATÓK •
Elhidegülők
Több nagyváros távhőszolgáltatója nem óhajtja kiengedni a kezei közül a fogyasztóit, s ehhez az önkormányzatoktól is segítséget kap. A lakók leválási kedve azért nőtt meg, mert a távfűtésnél most olcsóbb a gázszolgáltatás.
A miskolciak közül egyre többen azt fontolgatják, leválnának a drága távfűtési rendszerről, mert valósággal sokkolta őket a januári fűtési számla. Ezt nemcsak az energiaár-emelés és a hideg december dobta meg, hanem az is, hogy szűkült a fűtéstámogatásra jogosultak köre. Csakhogy a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (Mihő) nem hajlandó csökkenteni a 32 ezer lakást és számtalan intézményt, üzletet tartalmazó portfólióját, ráadásul ehhez önkormányzati támogatást is kap.
A leválást két rendelet teszi szinte lehetetlenné. Az egyiket a miskolci építési szabályzatba csempészték bele, de az szemet szúrt az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Borsod megyei kirendeltségén. Az ott dolgozó jogi szakemberek szerint ugyanis a távfűtésről szóló törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a levegőszennyezés növekedésének megakadályozására hivatkozva az önkormányzat megtiltsa a távfűtésről való leválást és a központi fűtés kis teljesítményű gázkazánokkal való helyettesítését. Mivel a miskolci önkormányzat felhívásra sem szüntette meg a kifogásolt rendelkezést, a közigazgatási hivatal az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, akárcsak Kazincbarcika és Tiszaújváros esetében, ahol ugyanezzel a módszerrel próbálkoztak. A másik korlátozást a miskolci önkormányzat még 2005-ben építette be a levegőminőség védelméről szóló rendeletbe: leválni csak abban az esetben lehet, ha az új fűtési rendszer semmiféle káros anyagot nem bocsát ki. Ezt azzal fejelték meg, hogy azokban a térségekben, ahol a városi távfűtési rendszer szolgáltatja a meleget, az újonnan épülő intézményeknek és a négy lakásnál nagyobb lakóházaknak kötelező a Mihő szolgáltatását igénybe venniük. Akinek ez nem tetszik, nem kap építési engedélyt. Mivel a levegővédelmi célzatú tiltást a közigazgatási hivatal nem kifogásolta, így abban az esetben, ha az AB az előbbi korlátozást netán megszüntetné, az utóbbival még mindig vissza lehet fogni a leválásra várókat.
Kísértetiesen hasonló helyzet állt elő Budapesten és Pécsett. A fővárosi közgyűlés végrehajtási rendeletének egyik passzusa miatt a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal fordult az AB-hez. „A távhőszolgáltatásról szóló törvény nem jogosítja fel a helyi önkormányzatokat arra, hogy rendelettel szabályozzák, milyen fűtési mód léphet a távhő helyébe” – indokolta a döntést a HVG-nek Forgács Imre hivatalvezető. Márpedig a 2005-ben elfogadott budapesti jogszabály kimondja, hogy a meglévő távhővezeték-hálózat nyomvonalának 200 méteres körzetén belül található épületek hőellátó rendszerrel való ellátásakor vagy a meglévő rendszerek átalakításakor csak olyan megoldást szabad alkalmazni, amely nem jár helyi emisszióval. Ez a rendelkezés gyakorlatilag esélyt sem ad a távfűtéstől eltérő megoldásokra, hiszen azok többsége – eltekintve például a nap- és villamos energiától – csak helyi károsanyag-kibocsátással működtethető.
Nagy a zúgolódás Pécsett is. Míg korábban a Pécsi Távfűtő Kft. (Pétáv) a 2006. december végéig életben lévő állami szubvenciónak köszönhetően a kisfogyasztói gázéval azonos áron szolgáltatott, tavaly januártól, a támogatás megszűnésével, 120 százalékkal emelkedett a hőköltség – vont mérleget a HVG-nek Gasz Zoltán, a Pétáv ügyvezető igazgatója. Ez egy csapásra 11-12 százalékos árelőnyhöz juttatta 2007-re a gázszolgáltatást. Csakhogy egy 2003-ban kiadott önkormányzati rendelet itt is a gázfűtésre való áttérés útjában áll: a már működő energiellátó rendszereket csak azzal a feltétellel lehet megváltoztatni, ha a levegőbe kerülő káros anyagok mennyisége nem több a korábbinál, illetve új létesítmények esetében egyértelműen az emisszióval nem járó rendszerek (távhő, villamos és napenergia) a preferáltak. „Pécsett nem lehet a távfűtésről a gázfűtésre áttérni” – hívta fel a HVG figyelmét Varga Ivett, az E.On Hungária Zrt. kommunikációs munkatársa. Tekintve, hogy a helyi jogszabály meghozatalakor a gáz és a távhő költségei nagyjából egyenlőek voltak, a Pétáv ügyvezetője visszautasította, hogy az önkormányzat a rendelettel a távfűtés pozícióit kívánta volna erősíteni. „Kizárólag a levegő tisztaságának védelme érdekében hoztuk meg ezt a jogszabályt” – hangsúlyozta a HVG-nek Tóth Bertalan alpolgármester.
Azt valakinek meg kell fizetnie, hogy a meleg vizet szállító csövek felett az utcán a legnagyobb hidegben és hóban is zöldell a fű Miskolcon – utalt a hőveszteségre a HVG-nek Csecskedyné Rémiás Éva, aki egy olyan házban lakik, amelynek még sikerült időben lepattannia. Szerinte az önállósulással a megtakarítás akár 50 százalékos is lehet, amelyet az első években csökkent, hogy ketyeg az átalakítás és a kazán beszerzésére felvett kölcsön, később pedig szükség van egy olyan szervizes háttérre, amely bármikor mozgósítható. A tényleges kockázat az, ha a lakók némelyike nem akarja vagy nem tudja kiegyenlíteni a havi gázszámlát – ilyen esetben ugyanis a többiek fizetnek helyettük. A kellemetlenségeket azonban szerinte bőven ellensúlyozzák az alacsonyabb rezsiszámlák, no meg az, hogy az ilyen lakások ára a szabadpiacon 20-30 százalékkal magasabb, mint távfűtéses társaiké.
Budapesten tíz év alatt 1-2 ezer lakossági fogyasztó kapcsolódott le a távfűtésről – bocsátkozott becslésekbe a HVG-nek Ujj Attila, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Érdekképviseleti Szakmai Szövetségének elnöke. Bár a leválási szándék most tetőzik, a lakossági érdekvédők és a fogyasztóvédők óvatosságra intik a lakókat. Nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy noha a gázfogyasztás révén magán a fűtésen spórolni lehet, a gázkazánok beszerzése, a beszerelést megelőző műszaki tervek, maga a technikai átalakítás jelentős anyagi terheket jelentenek – hívta fel a figyelmet Blaha Béla, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület távfűtési albizottságának a tagja, hangsúlyozva, hogy a fogyasztóknak kell megfizetniük a berendezések kötelező rendszeres ellenőrzését, valamint időnkénti cseréjét is. Egy 190 légköbméteres átlaglakás fűtése 35 gigajoule hőigénnyel számolva távfűtéssel most körülbelül 180 ezer, földgázfűtéssel 129 ezer forintba kerül évente – ismertette a HVG kérésére végzett számítások eredményeit Richter Lajosné, az Energia Központ Kht. információs igazgatója, hozzátéve, hogy ezek az összegek a támogatás nélkül fizetendő díjak, amelyekbe az alapdíjat és az energiaköltséget is bekalkulálta. Más kérdés, hogy a lakossági gáz előbb-utóbb biztosan drágul, mivel az importár követi a világpiaci kőolajárak emelkedését. A Magyar Energiahivatal április 1-jétől 13-13,5 százalékos gázáremelést javasolt, de a kormány – bizonyára a népszavazási kampányra való tekintettel – halogatja a döntést.
A gázfűtésre való átállás lakásonként másfél millió forintba kerül, míg egy társasházban egy központi kazános fűtés teljes kiépítése hőközponttal együtt nagyjából 10 millió forint – kalkulált a HVG-nek a Belvárosi Gázkészülék Kft. ügyvezető igazgatója, Bereczki Attila, hozzátéve, hogy lakásonként és radiátoronként további 20-25 ezer forintot kell szánni a digitális mérők beszerelésére és a radiátorszelepek cseréjére. Ezt alulbecsült költségvetésnek tartja Balog Róbert, a Budapesti Távhőszolgáltató ZRt. (Főtáv) sajtóreferense, aki szerint a korszerű kazán kiépítése egy nyolcvanlakásos társasházban 24–27 millió forintot igényel. Ő külön is felhívta a figyelmet arra, hogy minden távfűtőmű készen áll a hibajavításra is, amit az egyénileg bevezetett fűtés esetén a lakóknak kell megoldaniuk.
A Főtáv ezekben a napokban az országosan 1,5 milliárd forintos állami támogatással segített Öko-programra akar minél eredményesebben rácsatlakozni, hogy a fűtés egyre több lakásban egyedileg szabályozható és elszámolható legyen. A lakásonként mintegy 150 ezer forintból végrehajtható korszerűsítésre vállalkozók az alapdíjból 10 százalékos kedvezményt kapnak, és a műszaki megvalósítást a Főtáv a tervezéstől a kivitelezésig magára vállalja.
Akadnak városok, ahol már évekkel ezelőtt engedni kényszerültek a szolgáltatók – és az önkormányzat. A Nógrád megyei Balassagyarmaton 2001-ben a mintegy ezer távfűtéses lakás tulajdonosainak a 80 százaléka aláírta a leválási szándéknyilatkozatot, s a lakók akarata előtt a helyi önkormányzat meghajolt. Némi motivációt jelenthetett persze a képviselő-testület számára a következő évben esedékes helyhatósági választás is – emlékezik vissza az eseményekre Bereczk Edit, a városgazdálkodásért felelős, a távhőt is szolgáltató Balassagyarmati Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója. Anyagi hátránnyal azonban nem járt a távfűtéses ügyfelek elveszítése – summázta –, mert a fűtésüzletág eleve veszteséges volt, rengeteg kintlévőség halmozódott fel, utóbbiaktól pedig a képviselő-testületi döntés megszabadította a céget. Azt viszont a balassagyarmati városüzemeltető ügyvezetője is hangsúlyozta: a házanként külön-külön pöfögő kémények sokkal súlyosabb környezeti károkat okoznak, mint a távfűtés egyetlen, központi füstokádója.
PUSZTAI LÁSZLÓ, NAGY-SZILITSÁN ESZTER
Szerző: Nagy-Szilitsán Eszter; Pusztai László
Kulcsszó: energiaellátás ź; gazdaság ź; gázszolgáltatás ź; kommunális szolgáltatás ź; közművek ź; önkormányzat ź; távfűtés ź
Szervezet: Főtáv Rt. ź; Miskolci Hőszolgáltató Kft. ź; Pécsi Távfűtő Kft. ź
Földrajzi név: Budapest ź; Magyarország ź; Miskolc ź; Pécs ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Magyar Gazdaság ź
Dátum: 2008/02/29
anyag vége
HVG 2008/07 02.16. 16-19. • Társadalom • cikk
A BEJRÚTI MALÉV-KATASZTRÓFA TITKAI •
Feketedoboz-díj
Továbbra is hallgatás övezi a három évtizede Bejrút közelében a tengerbe zuhant Malév-gép ügyét, pedig szinte kizárt, hogy ne lennének róla hírszerzési és nemzetbiztonsági adatok.
Noha a múlt heti filmszemlén bemutatott alkotás már a második olyan dokumentumfilmes próbálkozás, amely megkísérelte feldolgozni a libanoni főváros közelében 1975-ben – feltehetően – lelőtt Malév-gép katasztrófáját, és az esetről számtalan cikk mellett már a parlamentben is több vita zajlott, a történtek megismerésében továbbra sincs áttörés. Ma sem lehet szinte semmit sem tudni a baleset okairól. A repülőgép roncsai a tenger mélyén fekszenek, habár sokan vannak, akik azt gondolják, talán a roncs kiemelése és átvizsgálása – például a hangrögzítő berendezések vizsgálata – segíthetne tisztázni az ügyet.
A legszorgosabb kutakodó az egyik életét vesztett stewardess férje, az Angliában élő Németh László, aki több országgyűlési képviselőt is rávett az ügy támogatására. Végül úgy tűnt, eredményt ér el: Kékesi Tibor szocialista képviselőnek sikerült a 2005-ös költségvetési törv
…
[Üzenet megvágva] Egész levél megtekintése
|
2020. okt. 27. 16:56
|
 |
||
|
||||
Köszönöm. Sajnos az utolsó cikknek nincs meg a vége. Keresnék még egy anyagot. Nem én vagyok a szerző. A cikk arról szól, hogy az Országos Levéltár hogyan harcol a Légügyi Hatósággal ( a hatóság neve nem biztos) mert mindenféle ürüggyel halogatják a rep. baleseti anyagok, köztük a bejrúti Malév katasztrófa anyagainak átadását.
Tisztelettel
Pusztai László
…
[Üzenet megvágva] Egész levél megtekintése
|
2020. okt. 27. 18:51
|
|
||
|
||||
Kedves László,
a kért cikket csatolom, de én hiányt nem látok a cikkeknél. Melyikről lenne szó, mert akkor azt újra elküldöm
Üdvözlettel
bojtár péter
HVG 2009/09 02.28. 38-40. • Szellem • cikk
REJTEGETETT LÉGIKATASZTRÓFA-IRATOK •
Levélbombázás
Bohózatba illő indoklásokkal tér ki a légügyi hatóság az elől, hogy kötelezettségének eleget téve átadja a levéltárnak minden iratát, melyek segíthetnének a legtitokzatosabb repülőgép-szerencsétlenségek rekonstruálásában.
„Önt haverilag megkérték, hogy sajtósként nyomást gyakoroljon ránk!” – ez volt az első reakciója a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságát (LI) irányító Vágó Józsefnek, amikor a HVG újságírója telefonon arról kérdezte, intézménye miért nem tesz eleget évek óta törvényi kötelezettségének a légikatasztrófák iratanyagának levéltárba helyezése ügyében. Igaz, ami igaz: szerkesztőségünk a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatójától szerzett tudomást a huzavonáról. Gecsényi Lajos, mint fogalmazott, tehetetlenségében fordult a nyilvánossághoz. A beszélgetést azzal kezdte, hogy a levéltár – törvényi felhatalmazása és kötelezettsége alapján – évek óta próbál eljutni addig, hogy a szakmai zsargonban irattermelőként emlegetett intézményektől legalább az 1990 előtti „maradandó értékű” dokumentumokat begyűjtse. Erre a főigazgató érvelése szerint már csak azért is szükség van, mert a magyar közigazgatás többedik átszervezésével párhuzamosan az intézményi irattárak hányódása már-már követhetetlen. Az általa sérelmezett eset ebből a szempontból is pregnáns: a levéltár 2005 vége óta négy – személyében és beosztásában változó – aktuális főilletékessel állt levelezésben minden eredmény nélkül.
A MOL első felszólítására a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) igazgatójaként Fejéregyházi László röviden arról tájékoztatta a teljes iratanyag átadását szorgalmazó levéltárat, hogy a légikatasztrófákkal kapcsolatos iratok „témájuknál fogva időről időre előkerülnek” bírósági vagy biztosítási kérdések kapcsán, ezért kérik, hogy a dokumentumok maradhassanak a hatóság kezelésében. Noha ilyen ügyekről a nyilvánosság nemigen értesülhetett, az kétségtelen, hogy az 1970-es évek titokzatos repülőszerencsétlenségeinek történetét az ezredfordulótól kezdődően a sajtó időről időre feszegetni próbálta. A legnevezetesebbet és egyben a legtitokzatosabbat, az 1975 szeptember utolsó napján Bejrútban – lelövését vagy felrobbantását követően – a tengerbe zuhant 240-es járat históriáját három nagyobb szabású rádió-, illetve tévéműsor is górcső alá vette. A Tv2-ben Sváby András forgatott róla egyórás riportot, a Kossuth rádióban pedig kétrészes sorozatot (majd tavaly külön dokumentumfilmet is) állított össze Markovits Ferenc rendező. Mindegyikben szóvá tették, hogy az ügy magyarországi irataihoz közel sem engedték őket. A műsorok készítői a közvetlenül a 34 évvel ezelőtti szerencsétlenség után a helyszínen járt nyolctagú magyar bizottság jelentését ugyanúgy nem láthatták, mint például az állítólag 50 fős utaslistát sem. Az említett műsoroknak és a nyomukban született cikkeknek az is közös vonása, hogy hivatalos nyilatkozatot sem az érdekelt cégektől, sem a minden valószínűség szerint többet tudó titkosszolgálatoktól nem sikerült szerezni. „Köszönjük a Malév számára biztosított megszólalási lehetőséget, de nem kívánunk élni vele” – e levél felolvasásával volt kénytelen beérni például a két művet is jegyző Markovits.
Abban ma már kevesen kételkednek, hogy a bejrúti gépet lelőtték, arról viszont megoszlanak a vélekedések, kik és miért tették. A potenciális elkövetők között tartják számon Izraelt és a Libanonban polgárháborút vívó keresztényeket és muzulmánokat. A feltételezett okok között pedig a véletlen mellett az is szerepel, hogy Magyarország a polgári légitársaság álcájában fegyvert szállított a térségbe, vagy hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezet frissen megnyitott budapesti irodájának – egy álhír nyomán a gép utasai között sejtett – munkatársai voltak a hadi célpontok. A nehezen magyarázható három és fél évtizedes hivatalos hallgatásnak egy újabb gyanú szerint valamifajta biztosítási csalás is lehet a hátterében, ugyanis a Malév csak lezuhant gépek után vehetett fel kártérítést (HVG, 2008. július 2.).
A levéltári csata mindezektől talán nem teljesen függetlenül azzal folytatódott, hogy a légiközlekedési hatóság fentebb idézett magyarázkodását követően a MOL az ügyben illetékes főigazgató-helyettese, Szabó Csaba – hivatkozva a levéltári törvényre – tájékoztatta őket, hogy a határidő „még miniszteri engedéllyel sem hosszabbítható meg”. A 30 napos válaszadási kötelezettség többedik lejárta után küldött sürgető levélre már új igazgató, Becske Loránd reagált úgy, mintha nem olvasta volna az elődjének címzett leveleket: azt állítva, hogy a jelzett iratokra „napi rendszerességgel” szükségük van. 2007 január közepétől már az átszervezett légihatóság jogutódjának felettese, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) igazgatója, Horváth Zsolt Csaba hagyta válasz nélkül a levéltár újabb és újabb, szinte szó szerint azonos felszólításait. Dacára annak, hogy tavaly februárban a MOL főigazgató-helyettese már „haladéktalan vizsgálat elindítását” is kérte. Mindezt annak nyomán, hogy 2007. november 11-én a levéltár munkatársai, törvényi felhatalmazásukkal élve, helyszíni „iratkezelési ellenőrzést” tartottak az NKH-nál, ahol kiderült, hogy a „napi rendszerességgel” használt dokumentumoknak híre-hamva sincs.
Négy és fél hónappal később a levéltár magasabb szintre emelte a levelezést: ezúttal már a főigazgató, Gecsényi Lajos írt sürgető levelet Horváth Zsolt Csabának. Másfél évnyi hallgatás után, ha nem is a címzettől, de legalább egy illetékestől érkezett válasz. A már idézett légiközlekedési igazgató, Vágó József 2008 júliusában – leszögezve, hogy hivatala „természetesen minden módon meg kíván felelni a hatályos jogszabályi előírásoknak” – arról tájékoztatta partnerét, hogy „az érintett iratanyag igen jelentős terjedelmű, meghaladja a több ezer oldalt”, ezért „a tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv még nem készült el”. Egyébként pedig: „a 30-as tételszámú iratanyag egy jelentős része korábban (…) a közlekedési tárcán működő – időközben megszűnt – Légiközlekedési Főosztályon került megőrzésre és ezen iratokat Igazgatóságunk nem vette át”.
Ezt követően – folytatja a HVG-nek Gecsényi Lajos – a levéltár két munkatársa 2008. október 14-én iratanyag-felmérést végzett az LI ferihegyi központjában, majd november 5-én az iratok rendezésére és megőrzésére szerződtetett cég, a DocuTár Kft. gyáli telephelyén. A jegyzőkönyvben rögzítettekről Gecsényi november 20-án tájékoztatta az NKH elnökét. Egyebek mellett arról, hogy munkatársai „a közvélemény és a sajtó érdeklődésére számot tartó szerencsétlenségek (Budapest–Bejrút–Budapest, Budapest–Berlin–Budapest, Budapest–Isztambul–Budapest járatok) iratanyagaira” megkülönböztetett figyelmet fordítottak. E feljegyzésében Gecsényi több ellentmondásra kért magyarázatot. Például arra, hogy ha megfelel a valóságnak az, amit Becske Loránd osztályvezető közölt a ferihegyi ellenőrzést végző levéltárosokkal – „a bejrúti katasztrófára vonatkozó iratok beázás következtében megsemmisültek” –, akkor miként értelmezhető, hogy ugyanő a jogelőd cég igazgatójaként két és fél évvel korábban még azt írta, „napi rendszerességgel” szükségük van rájuk. A DocuTár gyáli telephelyén a levéltárosok a berlini és az isztambuli járatok eredeti irataiba is belekukkanthattak. Ugyan egy ottani iratjegyzék szerint ezek tőszomszédságában találhatóak a bejrútiak is, ám azokkal kapcsolatban azt a tájékoztatást kapták, hogy a dobozokat azért nem nézhetik meg, mert éppen nincs olyan eszköz, amellyel sok méter magasságból leemelhetnék azokat. Egy harmadik jegyzék szerint viszont az elérhetetlen magasságban őrzött papírok az adott időben nem lehettek Gyálon, mivel azokat a DocuTár 2006 júniusában, rendezés után „visszaszolgáltatta az NKH Légiközlekedési Igazgatóság jogelődjének, a PLH-nak”.
A haladéktalan vizsgálat elrendelését harmadszor szorgalmazó levéltár harmadik, november 20-ai levelére az NKH-tól a HVG lapzártájáig nem érkezett válasz. Az ügyben jelenleg illetékes Vágó József úgy nyilatkozott, a nyilvánosság tájékoztatása előtt neki személyesen kell tisztáznia a levéltár főigazgatójával, miért teregeti ki két hatóság „belső vitáját”. A HVG első megkeresése után egy héttel Vágó további türelmet kért, mivelhogy a levéltár igazgatója még nem hívta vissza. „Csak azt tudom visszahívni, aki keresett” – így Gecsényi, jelezve, hogy a két intézmény kapcsolata, nyilvánosság ide vagy oda, mindmáig egyoldalúnak mondható.
MURÁNYI GÁBOR
Szerző: Murányi Gábor
Kulcsszó: közgyűjtemény ź; kultúra ź; légi közlekedés ź; légikatasztrófa ź; levéltár ź; történelem ź
Szervezet: Magyar Országos Levéltár ź; Nemzeti Közlekedési Hatóság ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Szellem ź
Dátum: 2009/02/28
HVG 2009/09 02.28. 39. • Szellem • táblázat
Hatóságok levelezése
Az országos levéltár levelének tárgya A légügyi hatóság válasza
2005. 12. 13. Légikatasztrófák anyagának átadása 2006. 06. 12. Az iratokra bírósági és biztosítási ügyek miatt szükség van
2006. 06. 20. Az átadási határidő miniszteri engedéllyel sem hosszabbítható meg Nincs válasz
2006. 11. 16. Megismételt sürgetés az anyagok átadásáról 2006. 12. 08. Az iratokra napi rendszerességgel szükség lehet
2007. 01. 15. Szükség esetén a levéltár hiteles adatszolgáltatást végez Nincs válasz
2007. 07. 31. Az adatszolgáltatási feladat nem indokolja a jogszabálysértést Nincs válasz
2008. 02. 05. Haladéktalan vizsgálat indítását kéri Nincs válasz
2008. 06. 25. Az irategyüttes átadásának újabb sürgetése 2008. 07. 21. Az iratok átadására augusztusban sor kerülhet
2008. 11. 20. Ismételten haladéktalan vizsgálat indítását kéri Nincs válasz
