Nem határolódtak el a „genetikai selejtezéstől”

images 2026 11 03t163852.095

Nem határolódtak el a „genetikai selejtezéstől”, eljárást indított a Médiatanács a HÍR TV-vel és a Hír FM-mel szemben

Eljárást indított a HÍR TV és a Hír FM ellen a Médiatanács november 2-i ülésén, mert műsorvezetőjük nem határolódott el kellő határozottsággal annak a betelefonálónak a kijelentésétől, aki „genetikai selejtnek” nevezte a miniszterelnököt. Kiterjesztette a testület a Kossuth Rádióval szemben zajló eljárást, mert a csatorna ellenpontozás helyett kihangosította a Kárpátia énekesének durván becsmérlő kijelentéseit: újabb vizsgálati szempontok – köztük a gyűlöletkeltés – mérlegelését is indokoltnak látja. A közmédiának közleményben kell tájékoztatnia közönségét arról, hogy jogelődjének egyik munkatársa értékelő megjegyzést fűzött egy politikai hírhez, ami ellentétes a médiatörvénnyel.

Nemzeti színbe csomagolt salakanyagnak nevezte a Tisza Párt szimpatizánsait a Kárpátia zenekar frontembere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának április 7-i adásában, valamint az akkori ellenzéki pártok politikusaival együtt le is hazaárulózta őket. A műsorvezető pedig felerősítette ezt a véleményt. Ezért a közszolgálati médiaszolgáltatóval szemben már júniusban eljárás indult az emberi méltóság megsértése és kirekesztő magatartás miatt. Polyák Gábor elnök felvetésére a Médiatanács most egyhangúlag kiterjesztette a vizsgálatot a gyűlöletkeltésre is.

„Nem is ember szerintem, hanem egy genetikai selejt” – mondta egy betelefonáló a miniszterelnökről a HÍR TV-n és a Hír FM-en egyaránt sugárzott Paláver augusztus 30-i adásában. Mivel a műsorvezető nem utasította vissza a kijelentést, a Médiatanács emberi méltóság megsértése miatt eljárást indított a HírTV Zrt.-vel és a Hír FM-et üzemeltető Karc FM Média Kft.-vel szemben.

„Fejétől bűzlik a hal” – kommentálta az M1 Ma reggel című műsorának műsorvezetője január 16-án azt a hírt, hogy egy belső kutatásban csökkent a Tisza Párt előnye, és Magyar Péter ezért a helyi jelölteket és koordinátorokat hibáztatja. Mivel a műsorvezetők politikai hírhez nem fűzhetnek értékelő véleményt, a Médiatanács megállapította a jogsértést, és az erről szóló közlemény közzétételére kötelezte a médiaszolgáltató jogutódját. (Az adást még a jogelőd Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tette közzé.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű