
Szopkó Tibor erre
gondol: „Ötéves terv”, itt: Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).
Csak fideszes kampányfogás volt a város pénzén – vagy pogácsázás mellett csinált-e bármit az egyéves Kábítószerellenes Települések Szövetsége? 

Egy évvel ezelőtt Miskolc fideszes polgármestere egy drogellenes formációt hívott életre. Isaszeg, Recsk, Alsózsolca, Dabas, Halmaj és még néhány település ekkor nagy dérrel-dúrral eldöntötte, hogy kábítószer-ellenes helyi döntéseket hoznak és lépéseket tesznek. (Mondjuk az rejtély, hogy milyen rendezőelv alapján választották az alapítókat…)
Egy évvel ezelőtt tehát 12 polgármester nyakkendőt kötött, eljött Miskolcra, leültek egy nagy asztalhoz, nagy kamerák elé, ettek egy kis pogácsát, ittak egy kis narancslevet, tárgyaltak egy jót. 
A bátrabbja (ilyen volt a miskolci polgármester is) szigorú arccal beszélt arról, mit fognak tenni a drog ellen harcban.
Aztán eltelt egy év. És ezzel az egész szövetséggel nem történt SEMMI.
De tényleg semmi, az égadta világon. Azóta sem hallottunk semmit a szépreményű KETESZ-ről. A Google is csak a megalakulásról ad találatot. 
Sőt, valójában csak szándéknyilatkozatot írtak alá a megalakulásról, ergo az sem biztos, hogy megalakultak. Pedig ott volt Hollósy András, fideszes országgyűlési képviselőjelölt és a hírhedt drogügyi biztos, Horváth László is. 
A polgármestert is kérdeztem erről a múltkori közgyűlésen. Nem válaszolt, majd írásban fog. Kíváncsi vagyok, hogy tudják megénekelni a nagy semmit. Törekvés biztos lesz rá.
Egyébként is, nem kellene egy ilyen, a város életében kiemelten fontos ügyben a semmi helyett mondjuk VALAMIT csinálni? 
Polgármester Úr, hagyja, ez láthatóan nem az Ön szintje! Adja vissza az elmúlt két évben felvett fizetését, mondjon le, és adja át a város vezetését alkalmasabb embereknek!
Te hallottál bármit a KETESZ tevékenységéről? Írd meg kommentben! 

