Miskolc. Kihülés, beszarás

1697457907263

Korábban.

Kihűlt férfi a Népkertben (2023. október):
Egy korábbi  Északhírnök által megírt cikk egy olyan tragédiáról szólt, amely a miskolci Népkert játszóterén történt. Ott az őszi szezon első kihűlt, feltehetően hajléktalan áldozatának holttestére bukkantak rá az egyik játék közelében.

 

Emberi ürülék, vizelet, szemét és rongálás nyomai miatt panaszkodott miskolcia a Corvin utcai miskolci játszótér állapotára. A belvárosban található, körbekerített játszóteret sok kisgyermekes család használja, ám a levél szerint már hosszabb ideje visszatérő gondot jelentenek a szennyezések. Legutóbb a gyerekek által használt terület közelében találtak emberi ürüléket, amelyről fényképeket is küldtek szerkesztőségünknek.

Problémák egy miskolci játszótéren.
Emberi ürüléket találtak a miskolci játszótéren
Fotó: Vajda János

Már a gyerekek egészségét féltik a miskolci játszótéren

A szülők attól tartanak, hogy a kicsik játék közben olyan dolgokkal érintkezhetnek, amelyeknek semmi keresnivalójuk egy játszótéren.

Egy kisgyermek természetesen megfogja a játékokat, a talajt, majd a kezét a szájához veszi

– írják. Az emberi ürülék és vizelet jelenléte nemcsak kellemetlen látvány, hanem higiéniai aggályokat és esetleges fertőzésveszélyt is felvet. A leginkább az keseríti el, hogy nem egyszeri esetről van szó.

Ha a szennyeződést eltakarítják, de néhány nap múlva ismét ugyanaz fogadja a családokat.

Ezért szeretné, ha a takarítás mellett a megelőzésre is gondolnának. A lehetséges megoldások között felvetette a gyakoribb ellenőrzést, a játszótér éjszakai bezárását, valamint a kamerás megfigyelést, ha annak jogi és technikai feltételei adottak. Figyelmeztető táblák kihelyezését is javasolta, és azt, hogy ha sikerül azonosítani a szennyezések vagy rongálások felelőseit, az illetékesek intézkedjenek.

A levél kiemelte, hogy senkit sem szeretnének megvádolni, hiszen nem tudják, kik állnak a történtek mögött. Egyszerűen csak azt szeretnék, ha a gyerekeket nyugodtan elengedhetnék játszani anélkül, hogy előtte át kellene nézniük a területet.

Mit mond a Városgazda?

8 Responses

  1. „„Ha túl sok a beteg, akkor NE VEGYENEK FEL ÚJABBAKAT a kórházak, akik bent fekszenek, azokat meg KÜLDJÉK HAZA” – ez a működő és emberséges Magyarország Hegedűs Zsolt értelmezésében. 😠
    ‼️Egy egészségügyi minisztertől nem ezt várjuk! Ha horrort akar, menjen moziba és ne a betegek életével és gyógyulásával szórakozzon!
    Vajon tudják, hogy mi a különbség egy osztályvezető főorvos, egy kórházigazgató és egy egészségügyi miniszter feladatai között?
    🔹Az osztályvezető főorvos az osztályhoz tartozó erőforrásokat tudja felhasználni, átszervezni az osztály feladatainak elvégzésére, neki csak azok állnak a rendelkezésére,
    🔹a kórházigazgató végrehajthat osztályok közti erőforrás átcsoportosítást is, hiszen neki rendelkezésére áll a kórház összes erőforrása a feladatok végrehajtására,
    🔹a miniszter pedig a TELJES MAGYAR egészségügyi ellátó rendszer felett diszponálhat az aktuális problémák megoldására.
    Hegedűs Zsolt most egy osztályvezetői szintű megoldást javasol. De ő miniszter, nem osztályvezető!
    Lehet, hogy jó ortopédsebész, de komplex rendszerek irányításához ennyire nem ért, s nincs is olyan munkatársa, aki tudna neki segíteni? 🤯
    Sok évtizeddel ezelőtt nekünk, mérnököknek az egyetemen több féléves tantárgyunk volt a komplex rendszerek irányítása. Nem hiszem, hogy orvosoknak semmit hasonlót nem tanítottak.
    ⚠️Ideje nemcsak Hegedűs miniszter úrnak, hanem az egész Tisza-kormánynak össze szednie magát és felnőni a feladathoz!”

  2. Hodász András: A tüdőrákkal műtött pápáért senkinek nem jutott eszébe imádkozni csak a korrupt politikusokért

    1. Meg a bűnösök csíksomlyói utazását fizetni, hisz a búcsú a bűnbocsánatról szól. Ezek meggyónnak, majd mások pénzén elmennek Csíksomlyóra. Micsoda rohadt álszent társaság! Ja, és nem ég az arcuk. Majd meggyónnak újra, bár ezt nem biztos hogy bűnnek tekintik, és beleveszik.

      1. Leszarom! 80 000 milliárd Ft az éves bruttó, 17 milliárd az egész NKA, ebből a dzseki….. Játszottok itt, mint hangya a f@szával.
        Magyar Pétert is én tartottam el Brüsszelben.

      2. Vajon honnan jön ez a gyűlölet?
        Vélhetö okok:
        1 Megszünt a közös ellenség
        2 Nem baj az, ha nekem nincs, de neked se legyen
        3 Nyelv okozta belterjesség
        4 A szomszédok ismeretének a hiánya
        5 Irígység
        6 Müveletlenség
        7 Rossz természet
        8 Neveletlenség
        9 Rosszindulat
        10 Szeretet hiány
        11 Lelki sérültség
        12 Mindig más a hibás
        13 A fenntiek keveréke

        Nálad van mind a 13 ?

    2. a Pápa még nem politkai fogoly.
      Csak két Állam volt/van az ukrán háború ellen; Vatikán és Magyarország.

    1. Imádom mikor a vérbolsik ( 100 millió áldozatuk után; jakobinus-bolsi-tiszás) kioktatnak kereszténységből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű