1991. szeptember 19-én egy német házaspár az Ausztria és Olaszország határán fekvő Ötz-völgyi-Alpokban túrázott. Egy magasabb csúcs megmászása után lefelé ereszkedtek, amikor kora délután, egy hóval és olvadó jéggel teli sziklás szurdok mellett elhaladva, 3210 méteres magasságban egy emberi testre lettek figyelmesek, amelynek csupán a feje és a felsőteste látszott ki a jégből.
A túrázók a közeli hegymászó közösség segítségével értesítették a hatóságokat, akik a holttest jó állapota miatt először egy szerencsétlenül járt, eltűnt túrázó maradványaira gyanakodtak. Több nap kemény munkájával sikerült kiszabadítaniuk a testet jégből, majd igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokra Innsbruckba szállították. A holttest bizonyos vonásai, ruházatának maradványai – például a fűvel bélelt cipője – és a mellette talált tárgyak, köztük egy rézbalta, azonban hamarosan kétséget ébresztettek a korát illetően. A radiokarbonos keltezés végül egyértelművé tette, hogy egy Kr.e. 3350–3100 körül élt rézkori férfi természetes úton mumifikálódott teste került elő.
A Jégember, vagy ahogy a megtalálás helye után gyakran nevezik, Ötzi, 35 évvel ezelőtti felfedezése óta az európai őskor egyik legbehatóbban tanulmányozott emberévé vált. Testét, ruházatát és a vele együtt megtalált tárgyakat a jég és a hideg, nedves környezet rendkívül jó állapotban konzerválta.
Miután kiderült, hogy a test valójában nem Ausztriában, hanem a határ olasz oldalán került elő, Bolzanóba szállították. Ma a Dél-Tiroli Régészeti Múzeumban, egy speciális, steril hűtőkamrában őrzik. A látogatók egy kis ablakon keresztül pillanthatnak rá.
A különböző tudományterületek együttműködésének köszönhetően mára páratlan betekintést nyerhetünk Ötzi életébe és halálának körülményeibe. Rekonstruálták külsejét és testfelépítését, ismerjük étrendjét, egészségi állapotát, betegségeit, származását. Jól megőrződött öltözete, valamint fából, csontból, kőből és fémből készült eszközei és fegyverei példátlan forrásai a korabeli rézkori emberek technikai tudására és kapcsolataira vonatkozó ismereteinknek. Gyomor- és béltartalmának vizsgálatával kiderítették utolsó étkezéseinek összetevőit, testének és tárgyainak együttes vizsgálata révén pedig élete utolsó 48 órájának történéseit is rekonstruálni lehetett.
Különösen érdekesek halálának körülményei. Sokáig azt gondolták, hogy baleset érte a hegyen és megfagyott. 2001-ben azonban a testéről készült radiológiai felvételeken egy kovakő nyílhegyet fedeztek fel a bal vállában. Úgy tűnik, hogy gyilkosság áldozata lett: egy hátulról leadott lövés okozta a halálát. Bár az elmúlt évtizedek kutatásai számos részletre fényt derítettek, máig sok rejtély övezi az esetet és az érintettek indítékait.
Vajon miért ment fel a Jégember a hegyre egy tavasz végi, nyár eleji napon? Menekült valaki(k) elől? Voltak társai? Kiknek a vérét találták meg a ruháján és a fegyverein? Miért voltak részben töröttek és félkészek a fegyverei? Ott történt a gyilkosság, ahol megtalálták?
Ki volt ő egyáltalán? Egy vadász, pásztor, harcos, esetleg sámán? Közösségének magas státuszú tagja, vagy valaki, akit kiközösítettek?
A bolzanói múzeum Ötzi köré épült kiállítását végigjárva a látogatók alaposan megismerhetik a Jégembert és a rézkori bűnügy részleteit, majd maguk is előállhatnak saját magyarázatukkal.
A Dél-Tiroli Régészeti Múzeum honlapja: https://www.iceman.it/en
A Jégember testének részletes fotódokumentációja: http://www.icemanphotoscan.eu/