Én. Idén én leszek az új kolléga egy miskolci gimnáziumban…

Újra élesben fog el az az egyszerre kellemes és kicsit azért szorongató izgalom, ami talán minden pedagógust augusztus 20. után. Kik fognak a padokban ülni? Hogy fogunk tudni együttműködni? Nem felejtettem még el tanítani? És milyen lesz az órarendem? Milyen változásokat hoz az új tanév? Kik lesznek az új kollégák?

Én. Idén én leszek az új kolléga egy miskolci gimnáziumban…

„Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”, mondja Hérakleitosz… Hát, én most megpróbálom.

A státusztörvény miatti kénytelen-kelletlen pályaelhagyás után visszatérek a hivatásomhoz, a tanításhoz.

Az elmúlt közel három évben minden időmet és energiámat munkavállalóként fektettem a Tanítanékba (workshopokat szerveztem, szakmai anyagokat írtam, szerkesztettem a SzaVon-t…), a mozgalomba, melynek egyik alapítója és majd 8 éven át önkéntese voltam.

Egy dolgot bántam igazán a távozásomkor és az azóta eltelt idő alatt: azokat a gyerekeket, osztályokat otthagyni, akiket tanítottam, s akiktől nem tudtam nem elcsukló hangon elbúcsúzni 2023 őszi szünete előtt. És ők sem könnyítették meg a dolgom, mikor a „tanárnak született” plakett és a „legjobb tanárnak” kiállított bizonyítvány mellé sok, személyes üzenetet tartalmazó borítékot is átadtak többek között olyan sorokkal, mint „örökké hálás leszek azért, amit Tanár Úrtól kaptam„, „köszönünk mindent, amit tetszett tenni a közösségért” vagy „A csoport létszáma továbbra is 22, egy ember hiányzik csak: Pilz Olivér”.

És dühít, hogy például azoknak a nyolcosztályos gimnazista gyerekeknek, akiknek a többségét már az előkészítőkön, 9-10 éves korukban megismertem, s én tanítottam meg nekik az írásbeli osztást vagy a törteket, majd az évek során egészen a magasabbfokú egyenletekig rengeteg dolgot, nem én lehettem ott az érettségijükön, hogy láthassam, mi lett a „cserebogárból”. Mert nagyon büszke lettem volna rájuk…

De már az elváláskor is az voltam, s most is az vagyok. S ez vigasztal is: a tőlük vagy róluk érkező visszajelzésekből tudom, hogy mindannyian bejutottak azokra az egyetemekre, ahová szerettek volna, ahol most jó helyen vannak.

De azt sem felejtem el soha, hogy az utolsó nagyszünetben a kollégák és a diákok közös műsorral búcsúztak tőlem a díszteremben, amit végig titokban szerveztek nekem.

„Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”… Talán, mert bár visszatérek, de nem ugyanabba az iskolába…

Biztos vagyok benne, én nem a státuszváltás el nem fogadásakor kerültem fel arra a feketelistára, ami sokak életét megkeserítette. Előkelő helyem lehetett rajta. Én is hiába érdeklődtem több helyen, s jelentkeztem is két iskolába a kiírt álláshelyre. Nem kellettem. Még az előző munkahelyemre sem vettek fel…

Aztán néhány hete megtört a jég. Ahol 1-jén ismét becsengetnek majd nekem is, ott szeretettel fogadtak, bíznak bennem. S a tantestületben vannak ismerősök is: volt kollégám, egyetemi társam, diákom szülei. Sőt, volt tanítványom is!

„Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”… Valóban.

Már most sok dolog változott azóta, hogy utoljára krétát fogtam a kezemben. Annak idején a polgári ellenállási mozgalom a sztrájktörvény, az érdekérvényesítésre alkalmas munkabeszüntetés ellehetetlenítése miatt indult. Ez a jogszabály most, a választások után megváltozott. Mondhatjuk – ha időben kissé eltolódva is – a mozgalom elérte célját. Aztán volt bérrendezés is, amit az oktatás minőségi javulásának nulladik, megelőző lépésének tartottunk már a kiállásokkor. (Ezt még az előző kormány végezte, igaz kellett hozzá az Unió „noszogatása”, meg a státusztörvénnyel súlyos ára is lett.)

Most pedig jöhet az említett minőségi változás! (Jöjjön!!!) Az új kormány és a végre manifesztálódott oktatási minisztérium (ez is egy követelésünk volt) már tett olyan lépéseket, amelyek csak fél éve is elképzelhetetlenek lettek volna. Vannak egyeztetések, apró változások (pl. tankönyv-ügyben), ajánlások… És kinyilatkoztatott szemléletváltás: A gyerek álljon a középpontban!

Úgy érzem, újra itt a helyem! Azok után, amit sok éven át mondtunk, kértünk, követeltünk, most már végre csináljuk is!

Hosszú még az út!

INDULJUNK!