Úgy néz ki szegény a fejéből, mint egy Schmitt Pál egy összehasonlító neurolingvisztikai szimpóziumon, amikor rájön, hogy éppen bepisilt.
MEGVERT FIÚ BOSSZÚJA
Mint az közismert, annak idején a párttitkár apuci ugye a szart is kiverte a kicsi Viktor fiából.
Mint a fiatal Viktor elmesélte a Fekete Doboznak, anno az öreg úgy püfölte őt a földön, ököllel, hogy közben azt üvöltötte, hogy „ne védekezz”.
Nem vitás, hogy orbánpapa fénykorában egy igazi, családverő vadállat lehetett.
Valószínűleg ma is az lenne, ha tartana az erejéből.
Csak szerencsére az időmúlással megkopik a családverők fizikai ereje és ilyen joviális patriarchákká szelídülnek.
Teli van ilyenekkel az ország.
A bosszú homokórája lassan pereg, de előbb-utóbb lepereg.
Az egykor összevert fiú mára egy piti strómant csinált az egykori rettenetes, mára összetöpörödött apuból.
Besorozta Mészáros Lőrinc 2.0-nak a saját apját.
És most mosolyogva súgja az apja fülébe, hogy „védekezz öreg”!
A 85 éves Orbán Győző MSZMP ex-párttitkár kénytelen egy dolgos élet után kénytelen szánalmasan és pitiáner mód hazudozni egy gerinctelen kormánybulvár seggnyalónak.
„Nem gondoltam, hogy a fiamat támadják” – játssza az álhülyét. (Hát igen.
Viktor sem gondolta anno, hogy az apja képes lesz a fejét beleverni a padlóba.)
Meg győzőbácsi ilyen bazsajgós PR fotókon adja a nagy érzelmes nagypapát, ahol úgy néz ki szegény a fejéből, mint egy Schmitt Pál egy összehasonlító neurolingvisztikai szimpóziumon, amikor rájön, hogy éppen bepisilt.
Egy agresszív alaknak annál nagyobb megaláztatás nem létezik, hogy fizikai ereje elfogyott és jobb híján nem maradt más neki, hogy kénytelen adni az érző lelkű, szerető nagypapát, meg nagy szemforgatva hazudozik.
Persze, Győző bácsi.
Hát naná, hogy jövőre indul a gazdálkodás.
A gereblyét például 6400 négyzetméteres márványfészerben szokás tárolni.
Ja.
Meg hordják majd be a csicsókát a béresek csujjogatva a könyvtárba, meg töltik fel jóféle trágyalével a medencét.
Ahol majd lefürdik magukról a zebrák a csíkjaikat a bölények meg lila Milka bocikává változnak.
Az egykoron személyiségzavarosra püfölt, abuzált fiú most Győző bácsiból egy szánalmasan hazudozó bohócot csinált.
Az országot meg kirabolta és mellesleg elárulta az oroszoknak.
Afféle kollektív bosszúként azon a népen, koron, akiknél és amikor divat volt azzal dicsekedni, hogy „jól megrakták” a kölyköt.
Nézze csak a kastélyt Győző bácsi.
Nézze, amíg felfogja amit lát.
Tudja, miért lett ilyen baromi nagy Hatvanpuszta?
Mert minden egyes egykori pofonja itt egy négyzetméter antikolt térkővé változott.
– Batka Zoltán
4 Responses
Az oroszok tehetnek róla, hogy a zsidó és cigány apokalipszis tagjait kiválasztották, a munkás-parasztsággal együtt
De hülye vagy! Csak Tisza-tálib?
Olvasói levél, amiből kiderül, hogy az elszámoltatás egy blöff volt és ebből sehogy se lehet jól kijönni:
“A Tisza lényegében egyetlen állítással és egyetlen ígérettel nyerte meg a választást: azért éltek rosszabbul az emberek, mert a Fidesz ellopta az országot; mi pedig minden bűnöst megbüntetünk, és minden pénzt visszaveszünk. Ez nem kormányprogram volt. Ez volt a közös nyelv. Erre állt sorba a sziget, erre szavazott a kiábrándult fideszes, erre mozdult az, aki addig otthon maradt. Száz nappal a kétharmad után ugyanez a mondat fordul vissza a kormányra. Unger Anna csak a szikra.
A tábor nem hosszan tartó, bizonytalan kimenetelű vizsgálatokat várt. Rítust várt. Tettes kell, összeg kell, büntetés kell. A baj az, hogy a kampány méretéhez illő tettes, eltűnt összeg és ítélet nincs. Ízléstelenség volt. Intézményes kedvezményezés volt. Lopás a mítosz értelmében: alig.
A kekva háromezer milliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezése hatalomtechnikai eszköz volt, nem bőrönd a pincében. Ezt egy tollvonással le is bontották. A vagyon visszakerült az államhoz. Nincs tárgyalás. Nincs beismerés. Nincs fej. Ami a Tisza szempontjából a legfontosabb: nincs eltűnt pénz.
A közbeszerzésen a CRCB józan száma nagyjából tizenöt százalékos rendszerszintű felár, plusz néhány kirívó farok, ahol a túlárazás 20–40 százalék is lehet. Tizenöt százalék nemzetközi összehasonlításban nem kirívó, ráadásul benne lehet a gyenge versenyben, a referenciaárakban, a piaci szórásban. Az ízléstelen az volt, hogy egy szűk kör nyert a legtöbbször. Ez bosszantó, de nem jogi kategória. Mészáros jachtjához nem kellett minden számlán 40 százalék. Elég volt a volumen. Ha a közbeszerzések nagy részét te nyered, kijön a jacht túlárazás nélkül is. Az, hogy kevesen nyernek, politika. Nem büntetőjog. De itt sincs eltűnt pénz!
Az NKA sem az a tiszta ügy, amivé a kampány tette. Van kemény szála: hatáskör, ki nem tett döntés, tizenhét milliárd, gyanúsított tisztségviselők. A művész azonban szürke. Ki mondja meg, hogy valaki szakmai vagy haveri alapon kapott támogatást? Ízlésből nincs büntetőítélet. Ha a kormány a művészt viszi színre, kulturális háború lesz. Ha csak a hivatalnokot, a tábor kevesli. Ha mindkettőt, koncepció lesz a vád.
Az MNB-alapítványoknál százmilliárdok keverednek: veszteség, rossz befektetés, haveri háló. Egy részük elpárolgott, nem zsebbe került. A vizsgálóbizottság bankrablást mond. A mérleg egy része inkompetencia. A kettő a tévében ugyanúgy hat. A tárgyaláson nem.
Így áll össze a csapda. Nincs a választási mítoszhoz és az ígérethez illő, tiszta, nagy lopásügy. A kekva adminisztráció. A közbeszerzés java jogszerű torzítás. Az NKA eljárási ügy. Az MNB keverék. A szent történethez ez kevés. A szorongáshoz elég.
A Tisza mögött felsorakozott csoport két magyarázat közül választhat. Az egyik: „tévedtünk a mértékről.” Ez megalázó. Azt jelenti, hogy két év harc és áldozat egy felnagyított mondatra ment rá. Ezt kevesen választják. A másik kényelmesebb: „az ügyek megvannak, csak valaki elengedi.” Ez hősi. Van áruló, van puhány hivatal, van Fidesz a kulisszák mögött. A csoport nagy része a másodikat választja. Ezért az Unger-vita nem szakembervita. Előrehozott bűnbakkeresés arra az esetre, amikor már látszik, hogy a hegy egeret szül.
Innentől a régi logika dolgozik. A „mi” szűkül. Tegnap tiszás volt, aki Orbán ellen volt. Holnap az, aki elég keménynek látszik. A lojalitás tesztje: ki tapsol Ungernek, ki kérdez. Aki kérdez, puha. Aki puha, nem közülünk való. A disszonancia durva lesz. Kétharmad van. Miért nincs ítélet? Ha nincs látványos fej, a hozott áldozat értelme forog kockán. A tét emelése olcsóbb, mint a mítosz visszavonása.
A Tisza szerkezete ezt nem tompítja. Gyorsítja. A formális tagság szűk. A szigetek dolgoztak, de nem léphettek be. A vezér a történet. Ha a történet recseg, a vezér recseg. A dühnek nincs hol lecsapódnia. Kimegy a Facebookra, az utcára, végül a saját vezér ellen. Az idő is ellenük dolgozik. A kekvát már lebontották. A nagy hal egy része eltűnik a színpadról, mielőtt a rituálé lezajlana. Ami marad: NKA-s tisztségviselő, egy-két MNB-szál, közbeszerzési statisztika. Kevés a szent záráshoz. Elég a csalódáshoz.
Három út van. Mindhárom rossz a Tiszának.
Ha az elszámoltatás szimbolikusan nem teljesül, a bázis felfalja a centrumot. A szigetek és a türelmetlen szárny Magyar Pétert, Ungert, a „puhákat” teszi meg árulónak. A kétharmad politikai tőkéje elolvad, mielőtt intézményesülne.
Ha a vezetés bezár, a centrum felfalja a bázist. Kevesebb vita, szűkebb „igazi Tisza”, a szigetekből statisztéria, a kritikusból fideszbérenc. Rövid távon rend. Hosszabb távon a mozgalom lelke megy el: pont azok, akik 2024 és 2026 között vitték.
Ha a mítoszt mégis bíróságra viszik ott, ahol tizenöt százalék, kekva-törvény és ízlés van, nem bőrönd, jön a felmentés vagy a koncepció vádja. Akkor a tábor még dühösebb: a bíróság is övék. A jogállami szárny és a külföld elbizonytalanodik. A Fidesz megkapja a mártírt.
Mindhárom út a saját gyerekeket eszi. Aktivistát, mérsékelt szavazót, kormányzó centrumot.
A Tiszára nem az a legnagyobb veszély, hogy a Fidesz visszajön. Hanem hogy az elszámoltatás mint szent történet nagyobb volt, mint ami a kekva visszavételéből, a felárból és az NKA eljárási ügyeiből kihozható. A tábor ezt árulásnak fogja elkönyvelni. A forradalom ilyenkor nem a régi ellenséget falja fel. A belső sajátjait. Hogy ki az ellenség, azt egyre kevésbé lehet eldönteni. Beindul a belső polgárháború.
És így már érthető, Orbán Viktor miért nem idegeskedik. Ő csak kér még egy fröccsöt, és kipiheni magát. Pedig eszébe juthatna két saját régi gondolata.
Volt, amikor azt gondolta, hogy ahhoz, hogy választást nyerjünk, ahhoz jól kell kormányozni. És valóban, 2002 azt mutatta, hogy ez kevés, de azért erre mondják, hogy attól még szükséges, de nem elégséges feltétel. De szükséges. És ezt, valljuk be, nem ment az utolsó ciklusban, pedig előtte igen. Fontosabb lett a lojalitás, mint a szakértelem. Így lett Hankó Balázsból és Nagy Mártonból miniszter, és még lehetne sorolni. Nagyon sok helyen politikai tisztek lettek a vezetők. A szakemberek ezt az emberek látták, és a bőrükön érezték. Ezen teljesen jogosan felháborodtak.
Egy másik, neki tulajdonított gondolat szerint Amerikában van 100 millió fegyverviselési engedély, Magyarországon 1 millió horgászengedély. És ebben akkor igaza volt. A magyarok gyűlölik a konfliktusokat, nem vagyunk egy harcos nép. Rosszul vagyunk a konfliktusoktól. És az a kormányzat, amelyik csak a konfliktusokra építi a teljes kommunikációját, az halálra van ítélve. Soha nem fogja őket ebben senki követni.”
De hülye vagy! Csak Tisza-tálib?
Olvasói levél, amiből kiderül, hogy az elszámoltatás egy blöff volt és ebből sehogy se lehet jól kijönni:
“A Tisza lényegében egyetlen állítással és egyetlen ígérettel nyerte meg a választást: azért éltek rosszabbul az emberek, mert a Fidesz ellopta az országot; mi pedig minden bűnöst megbüntetünk, és minden pénzt visszaveszünk. Ez nem kormányprogram volt. Ez volt a közös nyelv. Erre állt sorba a sziget, erre szavazott a kiábrándult fideszes, erre mozdult az, aki addig otthon maradt. Száz nappal a kétharmad után ugyanez a mondat fordul vissza a kormányra. Unger Anna csak a szikra.
A tábor nem hosszan tartó, bizonytalan kimenetelű vizsgálatokat várt. Rítust várt. Tettes kell, összeg kell, büntetés kell. A baj az, hogy a kampány méretéhez illő tettes, eltűnt összeg és ítélet nincs. Ízléstelenség volt. Intézményes kedvezményezés volt. Lopás a mítosz értelmében: alig.
A kekva háromezer milliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezése hatalomtechnikai eszköz volt, nem bőrönd a pincében. Ezt egy tollvonással le is bontották. A vagyon visszakerült az államhoz. Nincs tárgyalás. Nincs beismerés. Nincs fej. Ami a Tisza szempontjából a legfontosabb: nincs eltűnt pénz.
A közbeszerzésen a CRCB józan száma nagyjából tizenöt százalékos rendszerszintű felár, plusz néhány kirívó farok, ahol a túlárazás 20–40 százalék is lehet. Tizenöt százalék nemzetközi összehasonlításban nem kirívó, ráadásul benne lehet a gyenge versenyben, a referenciaárakban, a piaci szórásban. Az ízléstelen az volt, hogy egy szűk kör nyert a legtöbbször. Ez bosszantó, de nem jogi kategória. Mészáros jachtjához nem kellett minden számlán 40 százalék. Elég volt a volumen. Ha a közbeszerzések nagy részét te nyered, kijön a jacht túlárazás nélkül is. Az, hogy kevesen nyernek, politika. Nem büntetőjog. De itt sincs eltűnt pénz!
Az NKA sem az a tiszta ügy, amivé a kampány tette. Van kemény szála: hatáskör, ki nem tett döntés, tizenhét milliárd, gyanúsított tisztségviselők. A művész azonban szürke. Ki mondja meg, hogy valaki szakmai vagy haveri alapon kapott támogatást? Ízlésből nincs büntetőítélet. Ha a kormány a művészt viszi színre, kulturális háború lesz. Ha csak a hivatalnokot, a tábor kevesli. Ha mindkettőt, koncepció lesz a vád.
Az MNB-alapítványoknál százmilliárdok keverednek: veszteség, rossz befektetés, haveri háló. Egy részük elpárolgott, nem zsebbe került. A vizsgálóbizottság bankrablást mond. A mérleg egy része inkompetencia. A kettő a tévében ugyanúgy hat. A tárgyaláson nem.
Így áll össze a csapda. Nincs a választási mítoszhoz és az ígérethez illő, tiszta, nagy lopásügy. A kekva adminisztráció. A közbeszerzés java jogszerű torzítás. Az NKA eljárási ügy. Az MNB keverék. A szent történethez ez kevés. A szorongáshoz elég.
A Tisza mögött felsorakozott csoport két magyarázat közül választhat. Az egyik: „tévedtünk a mértékről.” Ez megalázó. Azt jelenti, hogy két év harc és áldozat egy felnagyított mondatra ment rá. Ezt kevesen választják. A másik kényelmesebb: „az ügyek megvannak, csak valaki elengedi.” Ez hősi. Van áruló, van puhány hivatal, van Fidesz a kulisszák mögött. A csoport nagy része a másodikat választja. Ezért az Unger-vita nem szakembervita. Előrehozott bűnbakkeresés arra az esetre, amikor már látszik, hogy a hegy egeret szül.
Innentől a régi logika dolgozik. A „mi” szűkül. Tegnap tiszás volt, aki Orbán ellen volt. Holnap az, aki elég keménynek látszik. A lojalitás tesztje: ki tapsol Ungernek, ki kérdez. Aki kérdez, puha. Aki puha, nem közülünk való. A disszonancia durva lesz. Kétharmad van. Miért nincs ítélet? Ha nincs látványos fej, a hozott áldozat értelme forog kockán. A tét emelése olcsóbb, mint a mítosz visszavonása.
A Tisza szerkezete ezt nem tompítja. Gyorsítja. A formális tagság szűk. A szigetek dolgoztak, de nem léphettek be. A vezér a történet. Ha a történet recseg, a vezér recseg. A dühnek nincs hol lecsapódnia. Kimegy a Facebookra, az utcára, végül a saját vezér ellen. Az idő is ellenük dolgozik. A kekvát már lebontották. A nagy hal egy része eltűnik a színpadról, mielőtt a rituálé lezajlana. Ami marad: NKA-s tisztségviselő, egy-két MNB-szál, közbeszerzési statisztika. Kevés a szent záráshoz. Elég a csalódáshoz.
Három út van. Mindhárom rossz a Tiszának.
Ha az elszámoltatás szimbolikusan nem teljesül, a bázis felfalja a centrumot. A szigetek és a türelmetlen szárny Magyar Pétert, Ungert, a „puhákat” teszi meg árulónak. A kétharmad politikai tőkéje elolvad, mielőtt intézményesülne.
Ha a vezetés bezár, a centrum felfalja a bázist. Kevesebb vita, szűkebb „igazi Tisza”, a szigetekből statisztéria, a kritikusból fideszbérenc. Rövid távon rend. Hosszabb távon a mozgalom lelke megy el: pont azok, akik 2024 és 2026 között vitték.
Ha a mítoszt mégis bíróságra viszik ott, ahol tizenöt százalék, kekva-törvény és ízlés van, nem bőrönd, jön a felmentés vagy a koncepció vádja. Akkor a tábor még dühösebb: a bíróság is övék. A jogállami szárny és a külföld elbizonytalanodik. A Fidesz megkapja a mártírt.
Mindhárom út a saját gyerekeket eszi. Aktivistát, mérsékelt szavazót, kormányzó centrumot.
A Tiszára nem az a legnagyobb veszély, hogy a Fidesz visszajön. Hanem hogy az elszámoltatás mint szent történet nagyobb volt, mint ami a kekva visszavételéből, a felárból és az NKA eljárási ügyeiből kihozható. A tábor ezt árulásnak fogja elkönyvelni. A forradalom ilyenkor nem a régi ellenséget falja fel. A belső sajátjait. Hogy ki az ellenség, azt egyre kevésbé lehet eldönteni. Beindul a belső polgárháború.
És így már érthető, Orbán Viktor miért nem idegeskedik. Ő csak kér még egy fröccsöt, és kipiheni magát. Pedig eszébe juthatna két saját régi gondolata.
Volt, amikor azt gondolta, hogy ahhoz, hogy választást nyerjünk, ahhoz jól kell kormányozni. És valóban, 2002 azt mutatta, hogy ez kevés, de azért erre mondják, hogy attól még szükséges, de nem elégséges feltétel. De szükséges. És ezt, valljuk be, nem ment az utolsó ciklusban, pedig előtte igen. Fontosabb lett a lojalitás, mint a szakértelem. Így lett Hankó Balázsból és Nagy Mártonból miniszter, és még lehetne sorolni. Nagyon sok helyen politikai tisztek lettek a vezetők. A szakemberek ezt az emberek látták, és a bőrükön érezték. Ezen teljesen jogosan felháborodtak.
Egy másik, neki tulajdonított gondolat szerint Amerikában van 100 millió fegyverviselési engedély, Magyarországon 1 millió horgászengedély. És ebben akkor igaza volt. A magyarok gyűlölik a konfliktusokat, nem vagyunk egy harcos nép. Rosszul vagyunk a konfliktusoktól. És az a kormányzat, amelyik csak a konfliktusokra építi a teljes kommunikációját, az halálra van ítélve. Soha nem fogja őket ebben senki követni.”
De miért nincsenek még börtönben vagy a lámpaxon a képen látható tolvaj hazaárulók?