A végén becsukják Szijjártót

képernyőkép 2026 08 07 205526

Átkerült Szijjártó Péter ügye a Fővárosi Nyomozó Ügyészségtől a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), miután Tényi István vesztegetés bűntett gyanúja miatt bejelentést tett – írja az Index cikkére hivatkozva a Hvg.hu. Mivel Szijjártó már nem országgyűlési képviselő, már nincs mentelmi joga, ezért az elítélése esetén akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

A Tisza kiterjeszti az összeférhetetlenségi szabályokat a jövőben, hogy ne történhessen olyasmi, mint az, hogy Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter egy korábban általa felügyelt területen, egy, az irányítása alatt állami támogatásokhoz jutott cégnél helyezkedjen el – mondta Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A miniszterelnök szerint a volt miniszter átigazolása korrupciós gyanút is felvet, szerinte ezt az illetékes hatóságok ki fogják vizsgálni.

Szijjártó igazolásának ügyét először a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kezelte, később azonban áttették a BRFK-hoz. A lap azt írja, hogy Tényi a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte.

5 Responses

  1. de cíp ez a katika olyan szép ez a hajszín árnyalat és a lapított haj, olyan mint frédi és béniből a csaj

    1. te csak foglalkozz Czipa gyerek mentorának a hajával. Tudod, aki Kárpátalja Zrinyi Ilonája.

    1. Csigavér! Majd elmegy a Goldman Sachs-hoz , mint az EU volt feje José Manuel Barroso
      bennfentes kereskedőnek. 😁😂🤣😀

  2. Minden nap nap szembejön valami félelmetes és émelyítő dolog … nehéz feltételezni, hogy Orbán nem egy totálisan ellenőrzött, megfélemlített, szolgálatok által zsarolt, egy szörnyállam alatt vegetáló társadalom felé tartott.

    Azért különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki tizenhat év teljhatalom után úgy távozzon, hogy az ország még évekig az ő embereit, szerződéseit, adósságait és elbaszott döntéseit vakarja le magáról. Ez már nem kormányzás volt, hanem olyan, mint amikor a görény beköltözik a padlásra – hiába megy el, a szaga marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű