„Van kapcsolat a flakonozás és a drogfogyasztás között” – ezt tapasztalja Shakkour Aram Magyarországon született, kurd származású józsefvárosi önkormányzati képviselő is. Szerinte további gondot okoz, hogy a gyorsan bővülő vevőkör az utcán vásárolja és gyakorta ott is fogyasztja a szert. Emiatt súlyos konfliktusok, verekedések is kialakultak már, és a rendőrségi fellépés is csak látszatmegoldást jelent, mert

a terjesztési gócpontok gyorsan mozognak: a kerületben kezdetben a Bacsó Béla utcában volt nagy forgalom, aztán a razziák hatására a II. János Pál pápa tér lett a központ, majd a Blaha Lujza térre és az Orczy térre „költöztek” az árusok.

Shakkour Aram szerint ez nemcsak a VIII. kerületben, hanem egész Budapesten megfigyelhető jelenség.

A droghelyzet súlyosbodásában Pikó András polgármester szerint szerepet játszhat egy új drog megjelenése is. Shakkour Aram pedig azt említi, hogy a kristályt folyamatosan új szerekkel – például patkányméreggel vagy WD40 olajozóval – hígítják fel, hogy minél olcsóbb legyen. Ez utóbbi durva hatásairól mesélt a HVG-nek a HepaGo egyik kliense, Márton, aki segédmunkásként dolgozott az építőiparban, de mindennapos kilátástalansága és egy rossz társaság miatt rászokott a kristályra. Egyszer azonban annyira rosszul lett a mindig új, olcsó anyagokkal vegyített drog miatt, hogy kórházba kellett szállítani. Ezután került a pszichiátriára, ahol ma is kezelik.

A krízis összetettségét jelzi, hogy a súlyosbodó fővárosi droghelyzet okainak megítélése sem egységes.

Nem az újfajta dizájnerdrogok és nem is a palackvisszaváltással könnyen szerezhető pénz miatt romlott a droghelyzet Budapesten

– állítja Sárosi Péter, a Drogriporter blog szerzője, aki szerint a fővárosi járókelők és kerületi polgármesterek utcán szerzett benyomásaiban több különálló problémakör keveredik. A törvényben már tiltott kábítószerek szabályozásának megkerülésére előállított újabb és újabb drogokban nem látszik valami kiugróan más szercsoport jelenléte, évek óta a hasonló hatásmechanizmusú kristály uralja az utcát. Az ilyenek mértéktelen használata pedig korábban is együtt járt agresszív, paranoid viselkedéssel.

Nem kevésbé félrevezető szerinte az sem, amikor úgy próbálják magyarázni az egyre többek ingerküszöbét megütő kábítószer-problémát, hogy a társadalom peremére szorult függők a palackvisszaváltási rendszer bevezetése óta könnyebben jutnak annyi pénzhez, amennyiből egy-egy adagjukat megvehetik. Sárosi szerint ez leginkább arra a bizonyítottan téves okfejtésre hasonlít, amikor az ártalomcsökkentési céllal bevezetett ingyenes tűcsereprogramról mondták egyesek, hogy sokan csak azért tudnak intravénásan adható szereket használni, mert (tiszta) tűt kapnak hozzá. Valójában ha nincs tiszta, akármilyet használ egy sóvárgó függő, ahogy „azt is mindig meg fogja oldani, hogy az adott szerre legyen pénze” – mondja, hozzátéve, hogy

ha ehhez nincs ötven forintokra váltható hulladék, akár lopással is szerezni fog.

Nem vitás, hogy kilátástalan anyagi helyzetű szerhasználók is gyűjtik a visszaváltanivalót, de a „palackozók” között olyan szegények is nagy számban akadnak, akiknek nincs kábítószer-problémájuk.

A köztéri konfliktusok, feszültségek miatt rendőrért kiáltók és egyre durvább hatású szereket emlegetők panaszai mögött mindenesetre szétszálazhatatlanul keverednek különféle kiváltó okok, a droghasználat pedig csak tünete az évtizedek óta súlyosbodó szociális problémáknak.

A valódi gyökérok a legszegényebb társadalmi csoportok teljes leszakadása és a kivéreztetett szociális ellátórendszer tehetetlensége

– állítja Sárosi. Úgy látja, a válság hatása fokozottan érvényesül Budapesten, ahová vidékről is egyre többen érkeznek, hogy a munka és jövőkép nélküli kistelepülésekről menekülve szerencsét próbáljanak – több vagy kevesebb sikerrel. Sokszor pedig akkor sincs miért hazamenniük, ha a fővárosban semmi sem jön be a számításaikból. Még munka és rendezett lakhatás nélkül is jobbnak tűnhet a nagyvárosban maradni, mint a szegénysorra visszatérni; főleg, ha otthonról a családi közeg elől is menekültek. Az utcán élők és a szerhasználók másik „utánpótlási” forrását a mostanra szintén vitathatatlan válságba jutott gyermekvédelmi rendszer jelenti, amelyből többnyire súlyosan traumatizált fiatalok kerülnek ki, egzisztencia és védőháló nélkül.

Amikor a HepaGo munkatársát elkísértük, körútján ilyen esettel is találkoztunk. Jánost, a civil szervezet egyik kliensét tinédzserkorában helyezték egy budapesti gyermekotthonba, mert a szülei „nem bírtak vele”. Onnan kikerülve több bűncselekmény miatt elítélték, három évet töltött börtönben. Közben ráfüggött a speedre (amfetamin), mindezek következtében pedig végül utcára került. És a HepaGo szerint nem ő az egyetlen olyan kliensük, aki megjárta a gyermekvédelmet.

Dávid Ferenc szerint a roskadozó gyermekvédelmi rendszer, a függőség generációs öröklődése, a börtön és a pszichiátriai betegségek mind ott vannak az utcai szerhasználók élettörténetében. Mint mondja, „esetükben nincs szó örömelvű fogyasztásról. A kristályozásnak általában semmi köze a rekreációs droghasználathoz. Ezek olyan emberek, akik többszörösen traumatizáltak, az egész életük egy zsákutca.”