„Ha Rómában jársz, tégy úgy, mind a rómaiak!” Érdekes módon pont az olasz fiatalok nem ismerték ezt a mondást

755870601 1399568145435304 6038588669538882933 n
Óriási botrány a thai szociális médiában, két napja pörög a sztori, az eredeti videót több mint 15 millió alkalommal nézték meg. A bangkoki magasvasúton meglehetősen hangos volt egy olasz diákokból álló csapat, amit az egyik thai hölgy megelégelt, videózni kezdte őket, majd rájuk szól, hogy csendesebben. Több se kellett a diákoknak, mutogatni kezdtek – középső ujjat -, egyikük pedig gúnyosan vissza is szólt: „Bocsánat, hogy pénzt hozunk az országodba!”
Mondanom sem kell, ez aztán olaj volt a tűzre. A magasvasútról ugyan a következő állomásnál leszálltak a diákok, de a történet önálló életre kell a Tiktokon és a Facebookon, ahol rengeteg thai megosztotta és kommentálta. A legfinomabb megjegyzés talán az volt, amikor valaki kimondta, hogy neki aztán nem hoztak pénzt, mert nem a turizmusban dolgozik. Jegyezzük meg, gyakori tévhit, hogy Thaiföld csak a turizmusból él. Messze nem, a GDP 20%-a lehet a turizmus, vagyis jóval nagyobb bevételt jelent a mezőgazdaság vagy az ipar.
Viszont ez a megjegyzés már csak azért is váltott ki nagy visszhangot, mert tavaly Koh Phanganon történt egy nagyon hasonló eset. Ott egy izraeli turistanő nem akarta levetni a lábbelijét egy kávézóban – helyi szokás -, majd a pincér fejéhez vágta: „Az én pénzem építi az országodat!” Természetesen erről is készült videó.
„Ha Rómában jársz, tégy úgy, mind a rómaiak!” Érdekes módon pont az olasz fiatalok nem ismerték ezt a mondást. Meglepő lehet sokaknak, de a bangkoki magasvasúton tényleg nem szokás zajongani, utasok többség természetesen helybéli ők pedig a telefonukba temetkeznek állandóan. Bevallom, én is megszoktam már, s kifejezetten zavar, amikor például tipikusan néhány amerikai nagyhangon meséli egymásnak a legújabb kalandjait.
Külföldi kommentelők amúgy megértőbbek voltak, sokan a diákok pártjára álltak, mondván, ilyenek a fiatalok mindenhol, hangosak – ezen nem kell megsértődni és pellengérre állítani őket.
Az olasz diákok esete aztán egészen széles hullámokat vetett még a Facebookon, a thai kommentelők megtámadták például a bangkoki olasz nagykövetség holnapját is, ahol le is tiltották a kommentelést. Végül úgy tűnik, két nap után, szombaton megoldódott az ügy, megjelent a nagykövetség honlapján egy hivatalos bocsánatkérő üzenet – három nyelven -, valamint a diákcsoport tagjai és vezetői is elkészítettek egy bocsánatkérő videót. Ahol a hagyományos thai wai meghajlást alkalmazva elmondják, a csoport félelem miatt késett a válasszal, de elismerték, hogy hiba volt várni az incidens megoldásával. Azt is elismerték, hogy a BTS-en tanúsított viselkedésük nem volt helyénvaló, és elnézést kértek az érintettektől. A képviselők azt mondták, hogy a csoport nem nézi el a vírusvideóban látható viselkedést, és megerősítették, hogy a közvetlenül érintett diákok a lehető leghamarabb visszatérnek Olaszországba. Azt is mondták, hogy a csoport fokozni fogja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy diákjai tiszteletben tartsák a helyi kultúrát a külföldi utazások során, miközben megköszönik Thaiföld vendégszeretetét, és a thai közönség bocsánatát kérik.
Bangkok Charlie jó tanácsa minden idelátogatónak: érdemes a thai szokásokkal megismerkedni és tiszteletben tartani őket. A thaiok tényleg mosolygósak és vendégszeretőek, de a legrosszabb út ilyen vitába és mutogatásba keveredni velük. Főleg így, hogy mindenkinél ott a telefon és rögtön megy fel a netre minden videó.
Te rászóltál volna a fiatalokra a magasvasúton?
‼️Bangkok Charlie – már 2006 óta. Mindig friss, pontos és hiteles információk, érdekességek Thaiföldről. Kövesd be az oldalt. lájkold és oszd meg a posztokat, ha szeretnél hasznos információkhoz jutni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű