Rendkívüli takarítást kellett elrendelni a DVTK Stadion és Dél-Kilián környékén azt követően, hogy csütörtök este Miskolcon rendezték meg a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzését. Erről Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere számolt be közösségi oldalán.

Forrás: Facebook
Hulladékhegyek maradtak a szurkolók után
A polgármester hangsúlyozta, Miskolc büszke arra, hogy nemzetközi sporteseményeknek adhat otthont, és a város mindig szívesen fogadja a vendégeket. Ugyanakkor azt is elvárják, hogy az ide érkezők ugyanolyan tisztelettel viszonyuljanak a városhoz, ahogyan a miskolciak fogadják őket.
A szurkolói vonulás után a stadion és Dél-Kilián környéke olyan állapotban maradt, hogy a Városgazda munkatársainak már az esti órákban meg kellett kezdeniük a takarítást, amelyet hajnalban is folytattak.
A közterületekről összesen közel 9 köbméter hulladékot szállítottak el.
A polgármester köszönetet mondott a Városgazda és a Miskolci Önkormányzati Rendészet dolgozóinak a gyors beavatkozásért, akiknek köszönhetően péntek reggelre ismét rendezett környezet fogadta a miskolciakat.
Nem a miskolciak állják a takarítás költségét
Tóth-Szántai József azt is kiemelte, hogy a rendkívüli takarítás költségeit nem a miskolciak fogják viselni.
Tájékoztatása szerint a város a felmerült kiadásokat a felelősökkel megtérítteti.
A történtek kapcsán a mérkőzés biztosítását is szóba hozta. Mint írta, ezúttal a Budapesti Készenléti Rendőrség látta el a biztosítási feladatokat, ugyanakkor azt kéri a döntéshozóktól, hogy ha Miskolc a jövőben ismét nemzetközi mérkőzések helyszíne lesz, a szervezésbe nagyobb szerepet kapjon a Miskolci Rendőrkapitányság is, mivel a helyi rendőrök városismerete és tapasztalata jelentős segítséget jelenthet az ilyen események biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításában.
