Nem vagyok éhes, mégis nyitogatom a hűtőt…

A legszebb az egészben az, hogy ha engedsz a kísértésnek akkor jönnek azok a nem túl kedves gondolatok, hogy:

„Nekem aztán nincs önuralmam”

„Miért nem tudok erre sem odafigyelni?” 

“Így sose fogok lefogyni, ha elgyengülök”

és ezt még sorokon keresztül tudnám sorolni, mert pontosan tudom, hogy nem csak két-három szokott előjönni ilyenkor. Ugye?

Talán még senki nem mondta ki neked, hogy mi is zajlik le benned ilyenkor.
Így hát magamra vállalom ezt a feladatot és megteszem.

Ilyenkor Te nem gyenge vagy, és pláne nem “akaratgyenge”.
Egészen egyszerűen egy életösztön kerekedik felül a józan észen. 

A cukor (értsd: gyors felszívódású szénhidrát) a legmegbízhatóbb és leggyorsabb eszköze a testednek ahhoz, hogy este látszólag megnyugodjon, és örömet okozzon, hogy kibírtad a napot.

Tudom, ezt most durva lehet olvasni, de attól még maximálisan igaz. “Kibírtad”.

A kontrollvesztettség az, ami ilyenkor rád tör, valójában nem arról szól, hogy gyenge lennél. Arról szól, hogy egész nap lényegében minden és mindenki irányított téged, és te hagytad vagy hagynod kellett (fizetés reményében).

Megmondták mikor kell ott lenned a munkahelyeden, mikorra kell a gyereket oviba, suliba vinni, megmondták, hogy mit kell csinálnod, hogyan kell viselkedni, el kellett tűrnöd a kibírhatatlan főnököt.
A társadalmi elvárások miatt meg minimum tiszta, rendezett otthont tartasz fenn, nulla mosatlannal és élére vasalt ruhákkal a szekrényben stb. stb.

Na éppen ezek miatt estére, amikor a probléma tetőzni szokott, egyszerűen belefáradsz ebbe és hagyod hadd vigyen az ár… és megeszed a kezed közé kerülő nasit. Lényegében gondolkodás nélkül.

És nyilván az sem segít, ha közben senki nem érti ezt körülötted, pláne ha még megjegyzéseket is tesznek erre “ miért nem eszel inkább egy almát”, “nem úgy volt, hogy fogyózol?”.

A probléma tehát sosem az, hogy néha megeszel egy-egy szelet csokit.
A probléma az, ha ez az egyetlen eszközöd arra, hogy lezárj egy nehéz napot, mert akkor a testednek megtanítod, hogy a stressz = édesség (gyors kielégülés/öröm), és ez a minta egyre nehezebben törhető meg.

Amit javaslok kipróbálni, hogy mielőtt kinyitod a hűtőt, tedd fel magadnak ezt az egy kérdést: 

Valóban éhes vagyok, vagy azt akarom, hogy végre én legyek a főnök és értsenek meg? 

Ha az utóbbi, a csoki attól még ott lesz öt perc múlva is. De van esély, hogy közben találsz valamit, ami tényleg segít az irányítást visszaszerezni az életed, vagy legalábbis a napod felett. Ez lehet egy zuhany, pár perc séta a kertben, lényegében bármi alkalmas erre, ami nem az evés.

Nem arról akarlak meggyőzni, hogy soha többé ne egyél édességet. Hanem arról, hogy legyen más eszköz is a kezedben, amikor a nap eseményei padlóra küldenének.

Ezen az úton nyilván egyedül is el tudsz indulni és apránként rendezni is tudod, de ha szeretnéd, hogy ezt ne egyedül kelljen végigjárni, akkor foglalj egy konzultációt, és induljunk el közösen. Konzultációt foglalok, mert haladni akarok.