Wikipedia

Mani pulite (Tiszta Kezek) egy kifejezés, amely Olaszországban az 1990-es évek elején ügyészségi nyomozások sorozatát jelentette az olasz politikai, gazdasági és az államigazgatási élet meghatározó emberei ellen, melyek rávilágítottak egy alapvetően korrupt, hatalommal való visszaélésekkel teli politikai rendszerre.

A vizsgálatok olyan komoly változásokat eredményeztek a belpolitikában, hogy sokan az 1946–1992 közti időszakot az Első Köztársaságnak, az 1992–1994 közöttit az átmenetnek, 1994-től pedig a Második Köztársaság időszakának nevezik.

1992. február 17-én vette kezdetét az olasz politikai életet alapjaiban megrázó botrány, amikor tetten érték Mario Chiesát, a Olasz Szocialista Párt (PSI) milánói képviselőjét. Az akció mögött Luca Magni monzai vállalkozó állt, aki megelégelte a korrupciót, és a hatóságokhoz fordult segítségért. Antonio Di Pietro államügyész jóváhagyásával Magni egy rejtett kamerával felszerelve lépett be a politikus irodájába, hogy átadja a követelt 14 millió lírás kenőpénz első részletét. Amint Chiesa elhelyezte a hétmillió lírát az íróasztalfiókjában – mit sem sejtve arról, hogy minden szavát rögzítik –, a hatóságok Di Pietro vezetésével azonnal őrizetbe vették.^[1]

Az esemény hatalmas felbolydulást keltett: az újságok a címlapon, a híradók a főbb hírekben hozták le az eseményt. Az Olasz Szocialista Párt főtitkára Bettino Craxi éppen az az évi májusi parlamenti választási kampánnyal volt elfoglalva. A TG3 híradó műsorvezetőjének, Daniela Vergarának Craxi megjegyezte, hogy Mario Chiesa egy „kisstílű tolvaj”, akinek tette nem jellemzi a pártot: „Ennek az ügynek, sajnos pont az egy áldozata vagyok a sok közül. Azért cselekszem, hogy jobb feltételeket teremtsek, mert Olaszországnak olyan kormánya van, amely nehéz évekkel nézett szembe, és előre kell lépnünk. Úgy vélem, hogy ez a csirkefogó besározza egy olyan pártnak a hírnevét, amelynek Milánóban, az elmúlt nem öt, hanem ötven évben sem a városi közgyűlésben, sem az önkormányzati vállalatok vezetőségében nem volt egyetlen olyan képviselője sem, akit súlyos bűncselekmény miatt elítéltek volna.”^[2]

Chiesa a milánói San Vittorio-börtönbe került. Eleinte nem tett vallomást. A Di Pietro ügyész által vezetett nyomozás során felfedeztek két svájci bankszámlát: Levissima (olasz ásványvíz márka) és Fiuggi (Lazio tartományi település) tulajdonában. Ezt követően telefonon hívta Chiesa védőügyvédjét, Nerio Diodát, akinek azt mondta, értesítse ügyfelét, hogy az ásványvíznek befellegzett!).^[1] A bizonyítékok fényében Chiesa az állította, hogy a kenőpénzek rendszere meglehetősen kiterjedt volt, még maga Craxi miniszterelnök is tudott róla. Vallomása szerint a kenőpénzek egy fajta „illetékként” szolgáltak a nagy jelentőségű közbeszerzésekkel kapcsolatos szerződéskötésekkor. Ebből a rendszerből az összes párt politikusai hasznot húztak, politikai oldaltól függetlenül, ez különösképpen az Olasz Kereszténydemokrata Párt és az Olasz Szocialista Párt által létrejött kormányok esetén volt jellemző.

Az eset a közelgő választások miatt meglehetősen kényes volt a pártok számára. Az egész választási kampányt végig követte Di Pietro nyomozása. Közben az Északi Liga a nagy közfelháborodás vizét a saját malmára hajtotta, hogy szavazatokat szerezzen. A Roma ladrona! (Tolvaj Róma!) szlogennel kampányolt.

Mások, mint a kereszténydemokraták alábecsülték a Mani pulite nevű korrupcióellenes vizsgálóbizottság tevékenységét. Bettino Craxi „politikailag tökéletesen megtervezettnek” nevezte a bizottság tevékenységét.