Miskolc. Polgármestert elsőfokon elítélik, narancsra festi a Szinva vizét egy rozsdás kazáncső

717229411 1315897563963246 6323988538331797736 n

Edit Rózsa  le van sújtva.

Ez elképesztő. Szinte már ezo.😱
Egészen hihetetlen, szinte szürreális ami április 12-e után Miskolcon történik.
Barlangfürdő, DAM, DVTK, Tündérkert, közlekedés, járatseriff, a jegyző, alpolgármester, frakcióvezető, MIKOM és Holding vezér lemondása, a miskolc TV megszűnése mellett a húszemeletes áll, (stb.?) és ezen közben megy a keretezés, a narratívagyártó Pr-önkormányzás; a nem támogatom az illetményemelést, (igaz, nem is kell, hiszen, nem is lehetne hülyítés). Agyonposztolva, hogy az új kormány egyik miniszterével milyen jó volt a beszélgetés, ok, egyébként fontos ügyről. A polgármestert elsőfokon elítélik, napján pedig vörösre, narancsra festi a Szinva vizét egy rozsdás kazáncső.

11 Responses

  1. Ismerjük a miskolci hottentották által „szugerált” katasztrófákat. Úgy tűnik már egyre szemérmetlenebb módon hajtják végre a lakosság hangulatát felkorbácsoló tetteket. Nemcsak anyagi károk,most már természetrombolás is.Csak nézzük meg kik nyilatkoznak ,támadnak és vessük össze a keresztlevelükkel!
    Így és hasonló szándékkal „égtek le” porig a múltban híres nemzeti értékeink kiválóságai is.Ébresztő Miskolc!

    2
    2
    1. Milyen kár,hogy Bajusz elintézte a fideszt Miskolcon…Most milyen f@sza kis videót tudna forgatni megafonos módra arról,hogy a tisza,meg czipa szennyezte a szinvát…Így marad nekünk a részeg zalkás gagyogása a kommentmezőben…:):):)

  2. Te beszélsz keresztlevélről nácifattyú?Nem a fajtád égetett el minden iratot,igazolványt a névváltoztatás előtt?Csak balszerencsédre időközben feltalálták az internetet meg a mesterséges intelligenciát…:):):)

  3. Editke!Te is Judás Anikó lettél?Téged ennél többre tartottalak,de ez a lufi is kipukkadt.Tóth-Szántai polgármester nemrég még melléd állt a pecsenyesütögető kocsonyafesztiválod ügyében,most meg hátbaszúrod?Mostanában szemléletesen bemutatjátok,miről is szól Wass Albertnek az undorító mindenevő, mindent tönkretevő rágcsálókról írt alapműve!

    3
    1
    1. Hátbaszúrásról nálad meg a fajtádnál hitelesebb forrás nem kell.A testvérednél meg a műutas pajtásod czinknénél is megtetted egy párszor.Véredben van a hitványság.

  4. Edit nem szúr, csak addig üti a vasat amíg meleg. Edit nem hülye, tudja hogy Toca mit tett érte és ellene.

    1
    1
  5. Lemondott már a MIHŐ vezér?
    Ha nem, akkor TSZJ mire vár?
    Egyébként meg ideje lenne már annak, hogy a városi cégek vezető beosztású emberei miskolci lakosok legyenek és ne pl. egri mint a jelen esetben.

  6. Lemondott-e már a Józsi?
    Minek húzni ezt az egészet, magának tesz rosszat. Vagy, még mindig túsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű