Veszprém megyében kapott tisztséget a nőverési ügye miatt lemondott volt fideszes EP-képviselő

képernyőkép 2026 06 13 063208

A Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetsége június 8-án tartotta tisztújító közgyűlésén Győrffy Balázst választották elnöknek – vette észre a 444.hu.

Győrffy korábban a Fidesz EP-képviselője, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke volt, de mindkét tisztségéről lemondott, miután 2024 augusztusában Budapest belvárosában egy szórakozóhelyen három embert is bántalmazott, és egyiküknek, egy nőnek eltört az orra.

A történtek után a Központi Nyomozó Főügyészség súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indított vizsgálatot, majd miután megszűnt a politikus mentelmi joga, a nyomozást átvette a rendőrség. Győrffyt először hetekkel később hallgatták volna ki gyanúsítottként, de megtagadta a vallomástételt, majd 2025 februárjában beismerte a tettét.

Egy évvel később, az ügyészség közölte, hogy a szakvélemény szerint nem maradandóak az orrtörést szenvedett nő sérülései, és nem emelnek vádat a volt politikus ellen, ha fél éven belül sikerül megállapodnia az érintettekkel. Mivel a volt fideszes EP-képviselőnek sikerült egyezséget kötnie a jóvátételről, nem történt vádemelés. A 24.hu információi szerint Győrffy közel kétmillió forintot fizetett az általa bántalmazott nőnek és két férfinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű