Június 22én pedig találkoznak a bíróságon
Fotó. Martini Emil. Archív
Elég! Ami a Barlangfürdő ügyében zajlik, az túlmutat a kritikán: folyamatos, felelőtlen hangulatkeltés, amivel most már nem a városvezetésnek, hanem Miskolcnak ártanak! Ezt pedig polgármesterként nem hagyhatom szó nélkül.
A legelején szögezzük le: a Miskolctapolca Barlangfürdő hamarosan kinyit – reményeink szerint még a nyár folyamán!
Amikor a nyitás előtt álló fürdőről azt harsogják, hogy “újabb hónapokat csúszik” vagy, hogy „nincs rendben” a felújítás, az közvetlenül rombolja a város hírnevét, kárt okoz a turizmusnak, a helyi vállalkozásoknak és végső soron a miskolciaknak.
Félreértés ne essék: lehet és kell is kritikát megfogalmazni a város működésével kapcsolatban. Polgármesterként pedig az a dolgom, hogy ezekre válaszoljak. Fogalmazhatnak meg kritikát velem szemben is és polgármesterként ezt el is kell tűrnöm – ilyen polgármesternek lenni.
De, hogy a város hírét rombolják, azt nem kell és nem is szabad eltűrnöm.
Nem szabad eltűrnöm, hogy néhányan az utóbbi napokban átlépték ezt a határt és mondandójukkal már nem a városvezetés, hanem Miskolc hírnevét rombolják.
A lehető legnyomatékosabban arra kérem az érintetteket: fejezzék be ezt az ártalmas aknamunkát! Nem azért, mert politikailag kellemetlen, hanem azért, mert a városra nézve kártékony és azért mert valótlan.
De, hogy ne csak magában álljon a felszólítás, a tisztánlátás érdekében beszéljünk azokról a problémákról, amikkel a leégést követően, a tervezés közben, vagy, ami még rosszabb, a felújítás során kellett szembesülnünk:
Mindenekelőtt ki kell mondani: a Barlangfürdő tragédiája nem a tűzzel kezdődött. A tűz csak láthatóvá tett valamit, ami hosszú évek óta ott volt a falakban, a gépészetben, a medencék alatt, a vízrendszerben, az öltözőkben, a burkolatokban, a hiányzó engedélyekben és a karbantartási táblázatokban.
A Barlangfürdő nem egyszerűen leégett. A Barlangfürdőt hosszú éveken át hagyták
leromlani, amit a leromlás miatti tűz végzett be.
Ez nem vélemény – ez egy tény.
A Barlangfürdő újranyitása éppen ezért nem szűkíthető le a tűzesetben károsodott tetőrészek helyreállítására, éppen ezért nem hasonlítható Tiszaújváros esetéhez.
Ez nem egyszerű helyreállítási ügy. Ez egy évek óta halmozódó, műszaki, gépészeti, medencetechnikai, közegészségügyi és környezetvédelmi problémákkal terhelt alapos rekonstrukció.
A dolgozók beszámolóiból tudjuk, hogy a karbantartási és felújítási igények évről évre halmozódtak, mivel a fürdő turisztikai jelentőségéhez képest a létesítmény pénzügyi és műszaki kezelése elégtelen volt.
A Barlangfürdő volt a miskolci turizmus aranytojást tojó tyúkja, csak közben éheztették, és aztán csodálkoztak, hogy kidőlt.
Évente készültek karbantartási és felújítási igénylisták. Ezek túlnyomó része forráshiány miatt nem valósult meg. A szükséges beavatkozásokat görgették maguk előtt évről évre és jellemzően csak akkor történt beavatkozás, amikor már az üzemelés vagy a vendégbiztonság közvetlenül veszélybe került.
Ez nem felelős gazdálkodás volt. Ez nem stratégiai üzemeltetés volt. Ez tűzoltás volt a kollégák részéről. Szó szerint és átvitt értelemben is.
De nézzük részletesen:
· A vízgépészeti rendszerek több esetben elhasználódtak. A berendezések cseréje helyett gyakran csak pillanatnyi javítás vagy ideiglenes megoldás történt.
· Nem megfelelő teljesítményű szivattyúkkal kellett fenntartani az üzemelést. Az állandó spórolás miatt egyes fűtéskörök időszakos kikapcsolása és az éjszakai vízforgatás szüneteltetése kimutathatóan rontotta a vízminőséget. (Pedig a fürdővíz minősége nem politikai hovatartozás kérdése. A fürdővíz minősége víztérfogat, vízhőmérséklet, vegyszeradagolás, vízforgatás, gépészet és szakmai szabályok kérdése. Ezeken nem lehet úgy spórolni, hogy annak ne legyen következménye.)
· Az újbarlangi szivattyút kisebb teljesítményű berendezésre cserélték, mert spórolni akartak az energián. Csakhogy egy fürdőben a gépészet nem opcionális kényelmi elem, hanem az üzemelés alapfeltétele – nem is működött megfelelően.
· A medencék burkolata sok helyen leromlott. A medencék állapotát évek óta javítgatással, toldozással-foldozással kezelték.
· A Kagyló medence leürítő vezetékének hibája miatt a talajvíz bejutott a medencébe, a vegyszeres víz pedig kijuthatott a medencéből, ami vízbázisvédelmi kockázatot jelentett. Ez már nem esztétikai kérdés. Ez közegészségügyi kérdés. Ez környezetvédelmi kérdés. Ez kőkemény felelősségi kérdés.
És akkor beszéljünk a legsúlyosabb kérdésről.
· A Barlangfürdő 8 évig (a tűzesetig) vízjogi üzemeltetési engedély nélkül működött.
Nyolc évig. Vízjogi üzemeltetési engedély nélkül. Miskolc első számú turisztikai attrakciója. Értik ezt? Látogatók százezreit fogadtuk külföldről és belföldről egy olyan létesítményben, aminek nem volt vízjogi engedélye.
Az engedély hiányának az oka pedig hiánypótlás be nem nyújtása, illetve az előírt szennyvízátemelő hiánya volt.
Vagyis ez a munka sem lett elvégezve.
És ezek úgy derültek ki sorban, ahogy a felújítást végző kollégák haladtak előre.
Ez idő. Ez pénz. Ez szakmai munka.
És igen, ez A FELELŐSSÉG.
És, ha már itt tartunk akkor én is had kérdezzek:
• Kinek a felelősségi időszakában működhetett ilyen állapotban Miskolc legfontosabb turisztikai attrakciója?
• Ki felelt a tűzesetet megelőzően alpolgármesterként a Miskolc Holding működéséért és a turizmusért?
• Hogyan maradhattak el az alapvető karbantartások? Miért nem történtek meg a szükséges cserék?
• Miért nem rendezték az engedélyezési problémákat?
• Miért nem kezelték súlyának megfelelően a vízgépészeti, közegészségügyi és környezetvédelmi kockázatokat?
És legfőképpen:
• Ki és mikor fog ezért politikai felelősséget vállalni?
Mert addig minden számonkérés üres. Addig minden átláthatósági követelés féloldalas. Addig minden felháborodás hiteltelen.
És legfőképpen minden ettől eltérő állítás hazug, amivel nem nekem, vagy a városvezetésnek ártanak, hanem Miskolcnak. Ezt kellene végre megérteni és ezt kellene végre befejezni.

4 Responses
Nem Toca. Az a probléma, hogy sunyítasz, aztán amikor kiderülnek a dolgok akkor meg hisztikézel, meg magyarázkodsz, ezért nézel ki hülyének. Ha esetleg egyszer megfordulna a fejedben, hogy fordítva csináld akkor nem ez történne. Abból, hogy milyen okos fiú vagy az ebből is látszik:
” A Barlangfürdő 8 évig (a tűzesetig) vízjogi üzemeltetési engedély nélkül működött.
Nyolc évig. Vízjogi üzemeltetési engedély nélkül. Miskolc első számú turisztikai attrakciója. Értik ezt?”
Milyen városvezetés volt 2016-ban?Fideszes. És milyen van most? Fideszes.
Mellesleg te, egykori MIVIZ-es felügyelő bizottsági tagként nyilván jobban tudod :):):), nyugodtan működhetett a barlangfürdő vizjogi engedély nélkül. A kifejezés amit keresel : „fennmaradási engedély”….Szívesen.
Toca baszod, te sem leszel már hülyébb. Miért nem húzol már el a faszba? Ehhez is hülye vagy?
Szopkó egy felkapaszkodni vágyó ,hataloméhes proli senki.Ugyanolyan vákuum mint Álmagyar Péter,csak egy doktorátussal kevesebb.Mindketten virtuális térben élnek,ahol a bármi áron és bármikor,bármi és bárki elleni tajtékzó (értsd: elmebeteg) eltorzult arccal és nagy pofával, erőszakosan nyomulnak.Egyszer kellene csak végigsétálniuk mondjuk Lyukóban (egyedül) ugyanígy ordibálva, szitkozódva,aztán ez a kérdés is megoldódna.
Nem ide vág, de Miskolc befizette-e a 2026. június 30-áig esedékes szolidaritási adót?