Győrfi túl fideszes volt? Be is mutatták utódját

718792260 1589423252542206 6266252888442409690 n
  • Szűcs azt mondta, hogy továbbra is dolgozni fog kivonuló mentőtisztként

Új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak, Constantinovits Miklós megbízott főigazgató a feladatok ellátásával a mai naptól Szűcs Brigitta mentőtisztet bízta meg – közölték a mentők a Facebookon.

Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad, eddigi munkájáért az Országos Mentőszolgálat köszönetet mondott. Győrfi a Facebookon egy közös fotón mutatta be Szűcsöt, azt írva mellé, „előttem az utódom”.

„Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül” – mutatta be a mentőszolgálat az új szóvivőt.

Szűcs azt mondta, hogy továbbra is dolgozni fog kivonuló mentőtisztként és segélyhívásokat is fog fogadni.

2 Responses

  1. A döntés azonban a jövő hétre marad, és a bizottság elé új szövegváltozat kerül. Az eredeti előterjesztésben ez áll: „A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagyona nemzeti vagyon. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány alapítói jogait a Kormány gyakorolja. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt a Kormány megszüntetheti. A megszüntetett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyetemes jogutódja az állam.”

    Ezzel szemben a Bizottsághoz ezt nyújtották be: „Az Alaptörvény tizenhatodik módosításának hatálybalépésekor működő közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány részére az állam által alapítóként, csatlakozóként vagy más jogcímen juttatott vagyon, e vagyon hozama, valamint ezek helyébe lépett vagyon tulajdonjoga, továbbá az alapítványnak biztosított vagyonkezelői jogok az államra az alapítvány megszűnésekor ingyenesen visszaszállnak. Az alapítvány alapítói jogait az állam gyakorolja. Az alapítói jogok gyakorlója az alapítványt megszüntetheti. Az alapítvány működésének, megszüntetésének, közfeladatai és egyéb feladatai ellátásának szabályait törvény határozza meg.”

    Ennek a szövegnek az indoklása úgy szól, hogy ezzel a megoldással lehet rendezett átmeneti keretek között folytatni az alapítványok megszüntetéséig a működést, a közfeladat-ellátást, az intézményfenntartást és a szerződéses jogviszonyokat, és erre épülhet rá a jelzett külön törvény. „A rendelkezés egyúttal elkerüli azt a jogbizonytalanságot, amely abból eredne, ha az alapítványi vagyon teljes köre az Alaptörvény-módosítás hatálybalépésével, az alapítványok további fennállása mellett, azonnal nemzeti vagyoni jogi rezsimbe kerülne. A módosítás így a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kivezetésének alkotmányos kereteit úgy teremti meg, hogy egyszerre biztosítja az állami eredetű vagyon visszakerülését, a közfeladatok folytonosságát, a hitelezői és harmadik személyi jogok védelmét, valamint a további törvényi végrehajtás jogalapját.”

    Hogy ezt ki fogalmazta meg, azt nem lehet tudni. A mostani többség a jelek szerint követi az előzőnek azt a gyakorlatát, hogy a Törvényalkotási Bizottság „kormánypárti képviselői” név nélkül tesznek módosító javaslatokat. Az eredeti javaslat benyújtói maguk is ott ülnek a Bizottságban – Melléthei-Barna Márton alelnökként, Hantosi István tagként –, de az nem világos, hogy ki kifogásolta az ő megfogalmazásukat. Az azonban várható, hogy kedd délután ezt az új változatot szavazzák meg, és a jövő heti zárószavazáson is ezt a jogilag pontosabb szöveget fogadja el az országgyűlés plenáris ülése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű