Maseratija, Teslája és malagai üdülője is van Kapitány Istvánnak

Kapitány István a versenyszférából érkezett a Tisza-kormányba, miután nemzetközi szinten is jelentős karriert futott be a korábbi években. Vagyonáról a most leadott nyilatkozatban kaphatunk először képet. Eszerint négy ingatlannal rendelkezik:

  • a II. kerületben van egy 1112 négyzetméteres beépítetlen területe,
  • Balatongyörökön egy 1882 négyzetméteres szintén beépítetlen területe egy bontandó házzal,
  • ugyanitt rendelkezik egy 2233 négyzetméteres zártkerttel,
  • illetve felerészben övé a spanyolországi Malagán egy 340 négyzetméteres üdülője, amit 2023-ban szerzett meg.
Fotó: Németh Dániel/444

Ezek mellett van egy 2010-es Maserati Gran Tourismója, amit 2013-ban vett meg, és 2023-ban vett mellé még egy Tesla Model 3-at is.

Van összesen 8,4 millió eurója értékpapírszámlán, ugyanilyen megtakarítási formában még 58,7 milliója, részvényben pedig 8,74 millió euró pihentet. A bankszámláin forintban és devizában összesen több mint 87 milliója van, emellett bevallott még 1 millió forintnyi készpénzt is.

A vagyonnyilatkozatából kiderült még, hogy a Shell globális alelnökeként 2024-ben havi bruttó 49 millió forintért dolgozott.

Egy válasz

  1. Na, idefigyelj, fiam, elmesélem én neked ezt úgy, ahogy az egy öregember tisztánlátásával látszik, mert azért megéltem már egy s mást ebben a kis hazában.
    ​Ez a Kapitány István gyerek – bár mit gyerek, komoly, meglett ember az már, megjárta a világot, a Shellnél volt valami nagyfejes külföldön – hétfő este kiállt a kamerák elé, és olyat mondott, hogy még a pipám is majdnem kiesett a számból. Kerek perec kijelentette, hogy a teljes miniszteri fizetését, úgy ahogy van, az utolsó fillérig felajánlja a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak!
    ​Na, ilyet se látott még a magyar égbolt, mióta az eszemet tudom!
    ​Azért lássunk tisztán…
    ​Tudod, gondolkodtam rajta, volt-e már ilyen egyáltalán. Mert az igaz, hogy mostanában, a kormányváltás óta mocorog valami: a parlament épp most vágta meg a politikusi fizetéseket a Tisza javaslatára, meg korábban a Magyar Péterék is mondták, hogy az EP-fizetésük egy részét elosztogatják jótékonyságra. De olyan, hogy egy miniszter a teljes, teljes állami fizetését odaadja egy az egyben, na, olyat én még nem pipáltam! Eddig a politikusnak olyan volt a pénz, mint a mágnes: csak vonzotta, befelé a zsebbe, nem kifelé.
    ​A legkisebbeknek megy – pont most🫶🏼
    ​Gondolj bele, fiam, pont most lépte ezt meg, amikor a csapból is a gyermekvédelem folyik, meg hogy mi van a kicsikkel. Bár az istennyila csapjon belé, ennek mindig a legfontosabbnak kellett volna lennie, nem csak akkor, mikor a politika úgy kívánja!
    ​De az, hogy ez a pénz most oda megy, ahol a legkisebb, törékeny kis életek mentéséért küzdenek nap mint nap azokkal a sárga-kék mentőautókkal… na, az embernek a torka elszorul. Ez nem valami látszatintézkedés, nem egy újabb stadion vagy kisvasút, hanem hús-vér magyar gyerekek élete. Kifejezetten felemelő, hogy pont nekik adja.
    ​Mi ennek az igazi üzenete?
    ​A legszebb az egészben az üzenet, amit ez a Kapitány ember ezzel közvetít. Azt mondta a videójában, hogy ő azért jött haza, azért vállalta ezt a miniszterséget, mert adni akar a magyaroknak. Vissza akar adni annak az országnak, ahol felnőtt, és ahol elindult a pályája.
    ​És ez az, ami olyan fájóan hiányzott innen az elmúlt tizennégy-tizenegynéhány évben. Mert mit láttunk eddig? Jöttek ezek a fellengzős NER-pubik, a pelyhes állú, öltönyös legények, akiknek még a tejföl ott volt a szájuk szélén, de a zsebük már feneketlen volt. Azok nem adni akartak, fiam, azok csak elvenni! Úgy hordták szét az országot, mintha a saját jussuk lett volna.
    ​Ez a Kapitány meg megmutatta, hogy lehet ezt másképp is. Úgy látszik, akinek kint a világban már megvolt mindene, az nem azért ül be a miniszteri székbe, hogy még azt a kevéske népfrontos pénzt is kikaparja a közösből. Remélem, ragadós lesz a példája, mert ráférne már erre a sokat szenvedett országra egy kis tisztesség!
    Tim tölts nekünk egy kupicával a Kapitány egészségére!🫰🏻🍷🇭🇺

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű