Ez már a cinizmus határát súrolja. Elképesztő milyen tettekre képesek emberek számító, haszonleső módon. Én hülye még újévi koncertjén is voltam. Mondjuk nem tudom mire fizettem belépőt hiszen, mint kiderült az adómból rendezték előre.
A sok milliárd sem sért annyira, mint ez a próbálkozása, hogy magát mentse egy család tragédiáján felhasználva.
A nap

3 Responses
ugyanaz a cé válasz a viselkedésére mint az elmebeteg családéra
És a debil gyula 8 ezres belépője a gárdonyiba?
Nyugodj már le!
„CSALÁDI SZENNYES
Rászedték szegényt, van ilyen, na! Most ki nem írt alá elolvasás nélkül egy kegyelmi kérvényt, nem? Meg egyébként is muszáj volt, és a muszáj nagy úr.
Magyar Péter már csak tudja, mit beszél. Szegény, ő is ült gyanútlanul a Diákhitel Központ vezérigazgatói székében, aztán váratlanul betoppant a Kontrollt vesztett teszkós könnyező madonna, és hipp illetve hopp, sitty meg sutty, alá is írt apránként, összesen mintegy 1,1 milliárd forintos szerződést. Péter valószínűleg azért sietett a szignókkal, mert tudta, hogy a Kékplakátú herceg várja.
Szép dolog, hogy próbája a miniszterelnök a gyerekei anyját megmenteni a börtöntől, az embernek még könnybe is lábadna a szeme, ha nem azzal robbant volna be Magyar Péter a köztudatba, hogy a feleségét felvette titokban a konyhában, majd ezzel a felvétellel zsarolta hosszú hónapokig, míg végül a YouTube-on landolt a privát beszélgetés. Egy normális jogállamban már bilincsben vitték volna el a volt igazságügyi minisztert, természetesen Tónival együtt, de ehelyett ott tartunk, hogy szegény exét rászedték, mint ahogy az unokázós csalók szokták az idős néniket.
Méghogy nincs romantika a politikában! A hős miniszterelnök visszamenőlegesen megmenti a volt feleségét. Hát nem romi? Abszurd filmszínház az egész. Örkény és Karinthy egymásra mutogatna, hogy melyikük írta ezt.
Ami Örkénynél abszurd volt, az napjainkban egy átlagos kedd.
Éljen a TAMÁSKÖZTÁRSASÁG!”