Mindennapi edzésmunkájának és a versenyekre való szorgalmas felkészülésének eredményeként tavaly november 22-én 100 méter gáton diadalmaskodott a Tokióban rendezett 25. siketlimpián. Az elődöntőben megnyerte a futamát, a második legjobb idővel lett döntős. A fináléban 14.27 másodperccel elsőként szakította át a célszalagot, tajvani és szlovén riválisait előzte meg. Ezzel tizenkét év után harcolt ki újra aranyérmet Magyarországnak a földkerekség egyik legrangosabb eseményén.
Arra a kérdésre, hogy számított-e Miskolc városának kitüntetésére, így felelt:
– Egyáltalán nem, ezért számomra nagy öröm és megtiszteltetés az elismerés. Azt csak a gálaünnepség előtt döntöttem el, hogy a családom tagjain kívül kik kísérjenek el az emlékezetes ceremóniára. Ami pedig a elismeréseimet illeti: pályafutásom során korábban megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló díjat, valamint a klubomtól az Év fogyatékos sportolója plakettet. Előbbit a Miskolci Egyetem díszaulájában, utóbbit a DVTK nagytermében vettem át.
Gál Nikolettre az idén is jelentős feladatok várnak. Indul az U23-as és a felnőtt országos bajnokságon, továbbá szinte bizonyosan rajthoz áll a Lengyelországban sorra kerülő U23-as válogatott viadalon. A siket Európa-bajnokság azonban kimarad a naptárából, a viadal szervezését ugyanis lemondták.
A diósgyőriek kiválóságát néhány hete kellemes meglepetés érte, amikor arról értesítették, hogy a budapesti Olimpiai Parkban felkerül a neve a siketlimpiai bajnokok falára, így a Japánban produkált futásával csapattag lett a halhatatlanok között. Természetesen jelen volt a számára igencsak felejthetetlen ünnepségen, és meghatódva mondott köszönetet azért, hogy a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága immáron példaképként tekint rá.
A portréjához tartozik még, hogy a Miskolci Egyetem sportszervező szakának végzős hallgatója, diplomáját júniusban kapja meg.
