Napokkal a Fidesz április 12-i, soha nem látott veresége és a Tisza Párt kétharmados győzelme után az ügyészség két olyan büntetőügyben is lépett, amelyek eddig csigalassúsággal haladtak. A Magyar Nemzeti Bank alapítványai miatt indított, és eddig a Nemzeti Nyomozó Irodánál folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség magához vonta, szerdán pedig őrizetbe vettek két embert, akiket egy Orbán Viktor testvérét, Orbán Áront is érintő ügyben gyanúsítottak meg. De ebbe a sorba illeszkedik Halásztelek polgármesterének őrizetbe vétele is, aki 70 éves anyjának intézett kamu állást az országgyűlési Fidesz-frakciónál, vagy az, hogy az ügyészség a csádi missziót is elkezdte vizsgálni, akárcsak az egykori rendőr, Szabó Bence állításait.
Ismerve a politikai viszonyokat, ügyvédi körökben már április 12. után sokan fogadni mertek arra, hogy a kétharmados Tisza-győzelem után, de még az új kormány felállása előtt megtáltosodik az ügyészség, és hirtelen aktivitást mutat olyan ügyekben, amelyekben eddig nem törték magukat a hatóságok. Minden bizonnyal most ennek lehetünk tanúi. Ha ez így van, akkor ez felerősíti azt a gyanút, miszerint a hatóságok bizonyos nyomozati lépéseket az előző kormányzat alatt politikai okokból nem tettek és nem tehettek meg, most viszont láthatóan kitáraznak.

6 Responses
Milyen vereség?
A Tisza elnyerte a kormányzati felelősséget. 😁😂😀
A fidesznek pihenj van.
Miért ne szenvedhetne Magyarország mindentől, amitől Európa szenved vagy szenvedni fog?
a járhatatlan utaktól, vagy a lerohadt kórházaktól?
a felfúvodott temus csauseszkutól, a tévedhetetlen harácsoló tolvaj tsz elnöknek se való magyarokat valójában kiröhögő istenkomplexusos rohadéktól?
akit elküldtek a picsába?
Donald Tusk az Orbán nélkül rendezett EU-csúcson: Évek óta először nem voltak oroszok a teremben
„szét fogja baszni az arcomat” .
„Az ügy rövid leírása:
A mindenszo.hu hírportálhoz tartozó Facebook/Messenger felületen keresztül 2026,04.23-án egy hangüzenet érkezett, amelyet a feljelentett személy, Nagy Alekosz küldött. Vélhetőleg sérelmezte, hogy portálunk írt róla.
A hangüzenetben a feljelentett személy egyértelműen fenyegető tartalmú kijelentést tett, amely szerint „szét fogja baszni az arcomat” .
Álláspontom szerint ez a kijelentés alkalmas arra, hogy bennünk komoly félelmet keltsen, és megfelel a Büntető Törvénykönyv szerinti fenyegetés / zaklatás tényállásának.”
Feljelentés megvolt?
Mindenszo: Erősen jobboldali, kormányközeli narratívát követő blog, amely gyakran használ „politikailag inkorrekt” stílust.
Akkor mástól is fogadjátok az inkorrekt stílust, ugye milyen jó? ilyenkor már brühühüüüü
barmok!
Akkor meg ne rinyáljatok ruszkik kurvái!