Rendhagyó versprojekt a MiReHu-tól a magyar költészet napján

 

A MiReHu Nonprofit Kft. idén két rendhagyó kezdeményezéssel is készült a magyar költészet napjára. A versrészleteket tartalmazó kukamatricák kihelyezése mellett a társaság felkérésére Jacsó Pál miskolci kortárs költő is verset írt az alkalomra. Az „Analóg” című mű József Attila Mondd, mit érlel című versének ihletésére született, és a környezetvédelem, valamint környezetünk tisztán tartásának kérdéseire irányítja a figyelmet.

 

A vers nemcsak írott formában készült el: a szervezet munkatársai közös versmondással keltették életre, amelyről felvétel is készült. A kezdeményezés egyszerre tisztelgés egy másfél évszázados szakmai hagyomány előtt – hiszen idén 150 éves a miskolci hulladékszállítás –, valamint párbeszédindítás is arról, miként tekintünk azokra a mindennapi tevékenységekre, amelyek csendben, mégis nélkülözhetetlenül biztosítják egy város működését.

 

A program a Makuka 150 emlékév részeként valósul meg, amelynek célja, hogy közelebb hozza, érthetőbbé és emberközelibbé tegye ezt a sokszor háttérben maradó, mégis alapvető jelentőségű területet.

 

A videó megtekinthető az alábbi LINKEN.

 

A teljes vers pedig itt olvasható:

Jacsó Pál: Analóg… (2026)

Mondd, mit érlel annak sorsa,

aki eldobálja a szemetet,

kiskutyái: Fifi meg Morzsa,

szimatolva az utcát-teret,

névjegyüket a járdán hagyják,

sárgásbarna lesz cipőd talpa,

de sokszor bizony szelektív

még a gazdi emlékezet.

 

Mondd mit érlel annak sorsa,

akinek kemény a seprűnyél,

s nem lesz jóbarátja a lapát,

de a mindig tiszta udvar,

a meszelt falú házzal együtt,

néhány évig túléli még

a rendszerető nagypapát…

 

Mondd, mit érlel annak sorsa,

aki a sittet a Bükkbe hordja, 

a kályhát, a kanapét, a karosszéket,

s ha rajtakapják, se bűn- se szégyenérzet.

Arcán a gőgösök ravaszsága.

Mért nincs nálunk a rendeseknek

egy rögtönítélő hatósága?

 

Mondd, mit érlel annak sorsa,

aki az avart elégeti,

aki a komposztról még nem is hallott,

de önmagát kis kertészlegényként

a szomszédasszonynál fényezi.

 

S mondd, mit érlel annak sorsa,

aki szabadnapján, önkéntesként

összeszedi a szemeted:

cipeli, konténerbe hordja

a megunt, árva plüssmackókat,

meg pelenkahegyeket.

Fizetséget nem kap érte,

jó szót is csak keveset,

hálát pedig nem is vár,

míg sok közömbös ellendrukker,

ha lekopott a felnijéről

mind a tükörradiál,

a fáradtolajos kannával

az erdőszélig meg sem áll.

 

De vannak rendes milliók is:

tiszta udvar és tiszta ház.

Kik tudják: a munka becsület dolga,

s kéz a kézzel kezet ráz.

Így nő majd fel egy felelős, 

új digitális nemzedék, 

büszkén hordva a szívében 

analóg kis nemzetét.