Magyar vagyok, cigány vagyok, Oláh Ibolya vagyok.
Az énekesnő arra kéri az embereket, hogy gondoljanak a családjukra, és szavazzanak a Tisza Pártra.

„Magyar vagyok, cigány vagyok, Oláh Ibolya vagyok. Semmim sincs, csak a hangom, és a szabadságom. És nincs az a pénz, amiért én ezt eladnám. Ne add el! Ne add el most a szavazatodat április 12-én azoknak, akik szerint csak szart pucolni vagy jó” – mondja egy Facebook-videóban Oláh Ibolya, utalva ezzel Lázár Jánosra, aki a róla elnevezett fórumán, a Lázárinfón beszélt róla, hogy migránsok híján a vonatok vécéjét a cigányoknak kell takarítaniuk, mert a magyarok nem jelentkeznek erre a munkára.
Az énekesnő hozzátette:
Kérlek, gondolj a családodra, és szavazz a Tiszára!
Oláh Ibolya ugyan a videóban nem említi meg konkrétan, de éppen egy hete jött ki A szavazat ára című film, amely arról szól, hogy a Fidesz rendszerszinten, gyakran alvilági figurák és polgármesterek segítségével tartja rettegésben a legszegényebb települések lakóit, akiknek sokszor nem is pénzt adnak a szavazatukért.
A filmben összesen hatvan interjúalany – köztük civilek és a szavazatvásárlói gépezet egykori tagjai – meséli el részletesen, hogyan él vissza szerintük a hatalom a legkiszolgáltatottabb emberekkel.

9 Responses
Szégyen és gyalázat!
Egybehangzó információk szerint a Tisza Brüsszelben a védett üzemanyagár eltörlése érdekében lobbizik. Azt kérik, hogy a brüsszeliek támadják meg a magyar kormányt, amiért alacsonyabb, védett áron adja a benzint a magyaroknak.
marha
Jöhet bátran a hüvelyben élvezők és fogcsonkultak hada, meg vannak váltva Románia által, hatalmas csapatával magyar felvett neveken. A Tisza összefogja őket, de egyik oldal sem különb, hiszen középkori ispánságot hoztak létre visszament történelem ismétlés korából, nagy közös áldozásával Romániának.
Szépen, sorban esnek ki a csontvázak…de ez már olyan sok, mint egy tömegsír…
Magyar Péter: Lesz felelősségre vonás, de a megválasztott képviselőket politikai értelemben tisztelni fogjuk
x
Ha valaki csak a közösségi médiát nézi, bizony a Demokratikus Koalíció jelöltjei kapnak hideget – meleget. Sokan arról beszélnek: álljanak el az útból. Mit gondol ön erről?
Most képzeljünk el egy olyan olimpiát, ahol a győztesnek látszó azzal fordul a mögötte állókhoz, hogy adják fel, lépjenek hátra, mert ő győzni akar. Milyen verseny az ilyen? A választások egy verseny. A demokráciákban a pártoknak az a feladata, hogy induljanak a választásokon, erre alakultak. Képviseljék azokat, akik bennük hisznek. Amig vannak ilyen szavazók addig él egy párt. Addig az a dolga, hogy őket képviselje. Már most látszik a közvélemény kutatásokból, hogy április 12-én túl fogja nyerni magát a Tisza, tehát szükség van arra, hogy a baloldalnak is legyen képviselete a parlamentben.
Ez, ami 1990. óta emelkedik, nem demokrácia, tömegnek az erkölcsi fertője, ráadásul nemi gyalázással emelkedtek valamennyien, mert nemi csapások. Ráadásul az amerikai egészségügy tehet róla, hogy a pszichiátereivel nevet adtak a különféle betegségnek, amivel megteremtették őket emberiség ellen. Az ember köztük az aszexuális, mert nem erkölcstelen.
Oláh Ibolya azt gondolja a cigányokról, hogy olyan sehonnai bitang emberek, akik képesek eladni a szavazataikat?
.
Eladó a vallásuk is?
Az Ámbédkárosoknak már az ükapjuk is buddhista volt!
.
Mit képzel Oláh Ibolya?