DVTK. „Még nem lehet kimondani, hogy jövőre is az élvonalban leszünk”

vincze richard

Ide most rockzene kell, olcsó sör és akciódús foci. De nem biztos a bennmaradás.

„Jelenleg a bennmaradás kivívása a legfontosabb” – mondta el a DVTK hivatalos honlapjának adott interjújának elején Vincze Richárd. “Ennek érdekében mindenben támogatjuk az edzői stábot és a játékosokat. Sok minden történt már azóta, de ne feledjük, hogy alig egy hónapja érkezett az új vezetőedző két segítője társaságában.

A játékoskeret

“Elkezdtük a jövő évi keret kialakítását. Ugyan ennek nagyobb hatása van a középtávú tervekre, ám most kell előkészíteni. Beszélni kell a nyáron lejáró szerződésű labdarúgókkal arról, hogy kit szeretnénk továbbra is a DVTK-ban látni, illetve azokkal is, akiket szeretnénk idehozni. Ezen a téren többé-kevésbé időben vagyunk, bár természetesen nem segíti a munkát, hogy bármennyire is bízunk a csapatban és a stábban, mégsem lehet most kimondani, hogy jövőre is az élvonalban szereplünk.”

“Hat mérkőzés maradt hátra a bajnokságból. Ennyi idő alatt nem lehet szemmel látható stílust kialakítani, ezért erre a kérdésre majd a nyár elején térjünk vissza, amikor rendelkezésünkre áll egy teljes felkészülési időszak.
Az alapvető irányt azonban már most meg lehet határozni. Még évekkel ezelőtt fogalmaztam meg, magamban, hogy Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör, és akciódús foci kell, amit ma is tartok. Az első kettőt nem kell különösebben magyarázni, a harmadik a szurkolók szórakoztatásáról szól, mert ha unalomba fullad a 90 perc, akkor azért csak a győzelem kárpótol némiképp. Azonban még a korszakos csapatok is csak hébe-hóba tudtak – akár még hazai pályán is – csupa győzelemmel lehozni egy idényt” – nyilatkozta Vincze Richárd. További részleteket a Dvtk.eu cikkében olvashatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű