Legpikánsabb. Varga Judit élettársát is érintené Magyar Péter drasztikus követelése

képernyőkép 2026 03 24 060704

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a hétfő esti nyíregyházi kampányrendezvényükön arról beszélt, hogy kétharmados parlamenti többségre van szüksége a Tiszának, hogy el tudják távolítani a hivatalukból Orbán Viktor miniszterelnök bebetonozott bábjait az elvileg politikailag semleges intézményeknél, a köztársasági elnöktől kezdve a legfőbb ügyészen át az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéig.

Sulyok Tamás köztársasági elnök még nem reagált Magyar követelésére, de több más vezető igen.

A legpikánsabb helyzetben Windisch László ÁSZ-elnök van, mivel az ő barátnője Magyar Péter volt feleségeVarga Judit egykori igazságügyi miniszter. Őt többek között azért menesztené Magyar, mert hagyta, hogy éveken keresztül kirabolják a jegybankot, és „soha semmilyen kivetnivalót nem talált a minden létező törvényt megsértő Fidesz gazdálkodásában”.

„A Tisza Párt vezetőjének a független, magyar alkotmányos intézmények elleni támadását az Állami Számvevőszék a választási kampány szélsőséges politikai megnyilvánulásának tekinti, és mint ilyet, nem kommentálja” – reagált Windisch hivatala a Telexnek.

27 Responses

  1. 1.Nem az intézmény fog megszűnni,csak nem te fogod vezetni.
    2.Aki összefekszik egy pedofilfelmentővel az nekem ne érzékenykedjen…

    15
        1. Qrvára unalmas a Nagy Bandó hányadék. Még a szerencsétlen Bandó is lopta.

          „De egy pálinkától felhígult agyú felcsúti bunkóból bárki kinézi, hogy lekeverjen néhány pofont az asszonynak…
          Nem biztos, hogy veri Orbán a feleségét, de szerintem néhány pofonon már túl van az asszony. De ha valaki már látta fényképeken azt a szerencsétlen nőt, akkor látta a boldogtalanságot, a depressziót, a kilátástalanságot, a szomorúságot. Egy családon látszik, ha kiegyensúlyozott és boldog. Ilyen képet még nem láttunk az Orbán családról, ahol láthatóan a férj és apa egy erőszakos bunkó, aki zabál, mint egy disznó, és iszik, mint a kefekötő, akinek a családján látszik, hogy köze nincs hozzájuk, és egy szenvedő feleség tengődik mellette.”/ámerikás Népszava 2013/05/

          2
          1
  2. Gulyás; háborúba mennénk ha Trump azt kéri
    Szijjas; mindent jelentek Putyinnak a zárt ülésekről, sőt szlovák választásokba is aktívan beavatkozunk
    Rogán; lehallgatunk, megfigyelünk mindenkit

    És ott van Don Véto.
    kibaszott maffia

    12
    1. Értem. A tiszások érzik a vesztüket.
      Így volt ez Márki-Zay fanoknál is közvetlen a választás előtt.

      13
        1. Aha.
          „A TISZA-nak N I N C S önálló programja.
          Csakis és kizárólag a BRÜSSZELI programot valósíthatja meg. ( Ahogy Zelenszkij is ígért HIPERPOPULISTA böszmeségeket, aztán a végén az IMF meg a TRANSZATLANTI MULTIK elvárásai szerint kellett ugrálnia.)
          Így QRVA könnyű azt mondani, hogy 26 egyfelé tart, amikor az összesnek egy BIRODALMI DIREKTÍVÁT kell végrehajtania szolgamódon.

          REÁLPOLITIKUS meg egyes egyedül ORbán, aki ragaszkodik Magyarország szuverenitásához.
          Még a lengyelek is elvesztették a szuverenitásukat a TUSKÓ-val…”

          1. „TUSKó” hahaha
            Nagyon szellemes.Óriási.Ezen sokat gondolkoztatok harcos?

          2. ez az a szuverenitás az, amit az oroszok diktálnak, a videókkal zsarolt kancigánynak

          3. ezért jó a 8 15 26 stb minél szuvenírebb állam, mindegyik egy egy orbánhoz hasonló magát a többi néptől felsőbbrendűnek kikiáltó pszichopata őrült vezérségével, és az általatok emlegetett európai háború és utána a nyomor szinte biztosan bekövetkezik 😀
            putyko erre vár már mióta

  3. kiderült Vogel E. nem egy kisstílű px, hanem egy középszintű ügynök az ÁVH-nál.
    Bár az első nem zárja ki önmagában a másodikat

    10
  4. Evelin konkrétan nullára baszta magát. Szó szerint.
    Szavahihetőség: semmi.
    Szándék: megérdőjelezhető.
    Erkölcsi tartás (ún. gerinc): huss.
    Közmegítélés: számító picsa, pénzért, érdekből , a sunettit is bevetve kémkedett a leggusztustalanabb módszerekkel.

    10
    1. Pazmeg! Nem konszenzuális vót?

      Varga Judit tömören megfogalmazta a két párt programját
      Fidesz = „folytatjuk”
      Tisza = „hányinger”

      Ez van!

      1. Az is konszenzuális volt Zotyó amikor anyukádat többen meglátogatták amikor apukád gyilkosost játszott…Persze után már a mama szerint is erőszak vót…:):):)

    2. Valami egészen elképesztő látni, ahogy a fidesz egyre nagyobb pénz és erő bevetésével rombolja a saját esélyeit. Ha két éve a pedofilkegyelem után észhez térnek és nekiállnak kormányozni most lenne esélyük, ehelyett pont azt a kompetenciahiányt és szektás gyűlöletkeltést tolják, amivel naggyá tették a Tiszát. Orbán nem sajnálja a költséget, hogy minél több benzint öntsön a saját halotti máglyájára. Megdöbbentő, hogy saját magukat zárták ebbe a zsákutcába a valóság konzekvens tagadásával.

  5. havi 5 millió nem kevés pénz, azért sokan lefeküdnek bárkivel, ez nem a kamionsor szintje

  6. 12 megjegyzést fűzött Holoda Attila energetikai szakértő, volt energiaügyi államtitkár ahhoz, hogy Orbán Viktor bejelentette, felfüggesztik a gázszállítást Ukrajnába. Holoda megjegyzései az alábbiak:

    Nem országok, hanem földgázkereskedő cégek kereskednek egymással, azaz nem Magyarország ad gáz Ukrajnának, és még csak az sem feltétlenül igaz, hogy magyar cégekről van szó.
    A kereskedők szerződések alapján adnak el és vásárolnak földgázt, melyben mindkét szerződő partnerre vonatkozóan vannak kötelezettségek.
    A szerződések alapján az eladó kereskedő nominálja a gázszállítást a földgászállító cég felé, amelyért fizet, cserébe a földgázszállító vállalat garantája a megadott mennyiség továbbítását a saját rendszerén, amiért díjat számol fel.
    Tehát amennyiben a magyar kormány adminisztratív eszközökkel megakadályozza a leszerződött mennyiség továbbítását az ukrán határkeresztező ponton keresztül az ukrán vásárló felé, azzal anyagi, erkölcsi és üzleti kárt okoz az ukrán vásárlónak, és az eladó földgázkereskedőnek, valamint a földgázszállítónak is.
    Ukrajna felé jelenleg napi 7,5 – 8,2 millió köbméter földgáz kerül tranzitálásra, a hazai nagynyomású földgázrendszerből.
    Ukrajna napi földgázfogyasztása nagyjából 90-130 millió köbméter naponta, azaz a Magyarországról érkező mennyiség kevesebb, mint az ukrán fogyasztás 10 százaléka.
    Amennyiben ezt pótolniuk kell az ukránoknak a saját gázfogyasztóik ellátásához, akkor azt Lengyelország, Litvánia, Szlovákia vagy Románia irányából könnyedén megteszik, tekintettel arra, hogy valójában ez marginális mennyiség a teljes fogyasztásukhoz képest.
    Jelenleg a hazai földgáztárolók (és nem „gáztározók”, ahogy a miniszterelnök mondta) kitermelési üzemmódban vannak, azaz egyelőre nem lehet az ukránok felé továbbított földgázt letárolni.
    A földgázszállító vállalat (FGSZ) éppen a napokban hirdetett meg, 2026. április 1-től kezdődő időszakra -, vissza nem vonható – nyilvános aukciót, Ukrajna irányába az eddigiekhez képest növelt, nagyjából 430 ezer köbméter/óra mennyiségre, gázkereskedők számára.
    A Barátság vezeték – a miniszterelnök kijelentésével szemben – már nem 30, hanem közel, 60 napja január 27-e óta áll, az oroszok támadásának eredményeképpen. A Barátság kőolajvezeték az nem pusztán egy „cső”, ahogy a kormány szereti hangoztatni, hanem egy komplex technológiai rendszer számtalan – műholdról nem látható technológiai elemmel és technológiai kapcsolattal.
    A hazai nyersolaj ellátásunk két szomszédos országban lévő vezetékrendszertől (Barátság, Adria) függ. Mindkét országgal fasírtban vagyunk, amit a belpolitikai választási kampányhoz illeszkedő zsaroló bejelentéssel a miniszterelnök további feszültséggel terhel most meg.
    A hazai kőolaj-beszerzésünk 95 százaléka Ukrajnán keresztül érkezne.
    Mi jobban függünk az ukránokon átszállított kőolajtól, mint az ukránok földgázellátása a Magyarországról érkező földgáztól.

    12
  7. Ugyan kinek szurkol az Attila miniszterjelölt?

    adjonisten, fogadjisten

    Tehát amennyiben az ukrán kormány adminisztratív eszközökkel megakadályozza a leszerződött urali olaj mennyiség továbbítását az orosz határkeresztező ponton keresztül a magyar vásárló felé, azzal anyagi, erkölcsi és üzleti kárt okoz a magyar vásárlónak.

  8. A felcsuti „aréna” után már buknia kellett volna a(z akkor még nem annyira) dagadtnak. Mármint egy normális országban.

    De hát ez Nyugat-Szovjetunió,.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű