Ütközött két Stratotranker?

53025 rd

CBS News iraki hírszerzési forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a repülőgép a Turaibil térségében, az iraki-jordán határ közelében zuhant le. Egy névtelenséget kérő amerikai tisztviselő a Reutersnek elmondta: az ütközésben érintett másik repülőgép szintén egy KC-135 típusú utántöltő gép volt.

A forrás szerint a lezuhant repülőgépen hatfős személyzet tartózkodott, a maradék két fő állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket. A térségben jelenleg is kutató- és mentőműveletek zajlanak a legénység után.

A FlightRadar24 repüléskövető szolgáltatás adatai szerint a másik KC-135-ös vészhelyzetet jelentett, mielőtt biztonságosan leszállt Izraelben.

Irán-barát milícia magára vállalta a gép lezuhanását

Bár az amerikai hadsereg szerint a balesetet nem ellenséges tevékenység okozta, az Iraki Iszlám Ellenállás nevű szervezet – amely több Irán által támogatott fegyveres csoport ernyőszervezete – azt állította, hogy ők lőtték le az amerikai repülőgépet. A Reuters beszámolója szerint a csoport közleményében azt írta: a KC-135-ös lelövése „országunk szuverenitásának és légterének védelmében” történt. Az amerikai hadsereg egyelőre nem erősítette meg ezt az állítást.

Az incidens már a negyedik amerikai repülőgépveszteség az Irán elleni hadművelet kezdete óta.

A múlt héten Kuvait légvédelme tévedésből három amerikai F-15-ös vadászgépet lőtt le egy aktív harci helyzet során. A CENTCOM akkor úgy nyilatkozott, hogy baráti tűz okozta a balesetet. A vadászgépek hatfős személyzete mindhárom esetben sikeresen katapultált, és a katonákat stabil állapotban mentették ki.

2 Responses

  1. Kína tolja a fikát Trump bának rendesen! 🇨🇳

    Csak Amerikában:

    F-18 vadászgép-szerencsétlenség – ok: baleset!

    F-15 vadászgép-szerencsétlenségek – ok: baráti tűz!

    KC-135 repülőgép-szerencsétlenség – ok: légi ütközés!

    MQ-9 drón-szerencsétlenségek – ok: műszaki hiba!

    Repülőgép-hordozó tűz – ok: rövidzárlat!

    Holnap, Washington is elesik – ok: családi veszekedés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű