: a fák között rohad szét a hely, ahonnan sok miskolci őriz örök emléket
aki például itt vesztette el a szüzességét
Valaha a KISZ nevű (állampárti) ifjúsági szervezet oktatási intézményeként, később mint tüdőszanatórium működött, de pszichiátriai funkciója is volt a Csanyikban, a Mohás utca felső végénél elterülő épületkomplexumnak. Évek óta talány, mi lesz vele, mióta üresen maradt. Most egy urbexes videófelvétel révén betekintést nyerhetünk a titokzatos belsejébe.

Fotó: Vajda János
Az egykori szanatórium az enyészeté lesz vagy valaki másé?
Az urbxa elnevezésű TikTok-csatornára került fel a rövid videó, amit aztán megosztottak a Miskolc és Én Facebook-csoportban, sok hozzászólást és a téma iránti élénk érdeklődést generálva.
A célkeresztben az a (szűk bükki környezethez képest) hatalmas területű épületegyüttes áll, amit legtöbben talán tüdőszanatóriumként ismernek. Összesen 64 ezer négyzetméternyi terület, rajta több iroda jellegű épület, a helyrajzi száma: 01223. Az ingatlan-felépítmények mérete összesen 8 ezer négyzetméter. A terület több bejárattal is rendelkezik, egyrészt a Vadaspark felé vezető útról, másrészt a kriptongyár felől, azaz a Csanyikvölgyi utcáról. Miután a rendszerváltást követően (1990) kikerült a KISZ, közvetetten tehát az állam kezéből, a megyei önkormányzaté lett, és akkor kapott egészségügyi funkciót. Utóbb a megye is szabadulni próbált tőle, immár kiüresedve, félmilliárd forintos kikiáltási áron, hiába. Pedig sokféle ötlet előkerült a különleges elhelyezkedésű és kialakítású ingatlan hasznosítására.

7 Responses
https://www.tiktok.com/@levin7094/video/7585004270303366422
Toca amióta regnál, egy dolog történt: felgyorsult a lepusztulás
szoci örökség
egy újszülött Czipának minden vicc új
Az EU már mikor megmondta ; egy régió egy kórház, egy két csellengő tagkórház és kusi van.
Mióta hallgattok ti brüsszelre harcos?
Magasan Borsod megyében volt a legtöbb MSZMP ingatlan; iroda, pártház, üdülő
Hova lettek?
Na, ugye!
Feljelentés megvolt?
Na, ugye!