Elegük volt a pár szexuális életének kiteregetéséből

Az utóbbi években sok helyen szó esett erről a kapcsolati formáról – egyes megközelítések szerint szexuális orientációról –, aminek gyökereit a Stonewall-lázadásnál, majd a 90-es években, Kaliforniában és a feminista mozgalmakban kell keresni. Rengeteg érzéseket és élményeket megkülönböztető fogalom kering a poli közösségekben, jelentős szakirodalma is van a témának leginkább angol nyelven, és néhány híresség is beszélt már nem monogám kapcsolatáról. Az más kérdés, hogy a közönség hogyan ítéli meg például Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith viszonyát – ami miatt a rajongók néhány éve petíciót is indítottak, mert elegük volt a pár szexuális életének kiteregetéséből –, vagy a Járai házaspár nyitott kapcsolatát. Dittera B. Andrea szerint tiszteletreméltó, hogy Járai Máté és Kira őszintén megosztják a történetüket – ezzel olyan embereknek nyújthatnak segítséget, akik hasonló helyzetben vannak: például így hallanak először arról, hogy nem jól működő kapcsolatukat akár azzal is átformálhatják, ha őszinték maradnak egymással, és kinyitják azt – ahelyett, hogy a másik megcsalását választanák.

Ilyenkor a partnerek kapnak egy másféle megoldási lehetőséget, és egy részük a folyamat végén esetleg eljuthat a poliamor önfelismerésig, azaz rájöhet arra, hogy az élete nem konstans deviáns normasértésekből áll, hanem így is lehet integrált személyiségként működni, és mindezt rejtegetni sem feltétlenül kell

– fogalmaz Dittera B. Andrea.

Poliamor vagy nyitott kapcsolat?
A poliamoriát többszerelműségként szokás fordítani. Definíció szerint olyan élményt, kapcsolati formát jelent, amikor a kapcsolódó embereknek több érzelmi fókuszuk van, több partnerrel létesítenek intim kapcsolatot – az intimitás lehet fizikai, lelki vagy fizikai-lelki is egyszerre, és ezt partnereik tudtával és beleegyezésével teszik. Léteznek a romantikus szerelmet megengedő, nyitott – de nem feltétlenül poliamor – kapcsolatok is. A különböző szorosságú és mélységű kapcsolódásokból hálózatos magánéleti struktúra alakul ki, a részleteket mindig a benne élő emberek személyes preferenciái határozzák meg. Magyarországon leginkább a Facebookon szerveződik a poliamor közösség a 2010-es évek óta, a legnagyobb zárt csoportban jelenleg több mint kétezren vannak. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű